Pink Pony és a Wasabi Devils (Ginsberg & Co. 12.)
Fotó: 1749
Pink Pony és a Wasabi Devils (Ginsberg & Co. 12.)

Ginsberg & Co.! Folytatjuk Gyukics Gábor beszámolóját amerikai éveiről - a helyszín továbbra is New York.

1999 őszén költöztem Brooklyn Windsor Terrace negyedébe, ami egy kicsit távolabb van Manhattantől, de nem veszélyes, gyalog pár óra alatt simán be lehet érni a kínai negyedbe. Az ember átsétál a Brooklyn hídon, és már ott is van. Igaz, még át kell hatolnia az úgynevezett Beaux-Arts stílusú, vagyis az ókori római és a francia reneszánsz keverékstílusában épített törvényszéki és egyéb hatósági épületek között. Egy ilyen alkalommal, amint leléptem a hídról, olyan eszméletlenül erős szél fogadott, hogy szinte felemelt, nem csak engem, mindenkit, és aki nem kapaszkodott erősen, azt feldöntötte. Engem egy lámpaoszlop mentett meg. Zászlóként lebegtünk a manhattani bírósági épületek előtti rém huzatos téren.

Egy másik alkalommal, ahogy átsétáltam a Brooklyn hídon, és kiértem a hatalmas manhattani kereszteződéshez, leállt egy Brooklyn felé tartó ősrégi oldsmobile, kiugrott belőle négy fekete srác, Jézust kiabálva boldogan körbeugráltak, és a rőzsémet simogatták mindenki nagy örömére. Sok létező és nem létező lényhez hasonlítottak már, akkor először Jézushoz. Igaz, elég hosszú a hajam, borostás is vagyok állandóan, de szerintem Jézusnak kissé sötétebb lehetett a bőre. Másról nem is beszélve.

Sokszor jártam Manhattan felsőbb régióiban: East Side - West Side - Harlem. Mindhárom negyedben éltek ismerőseim a 80. utca fölött. Így általában a 86-os busszal szeltem át a Central Parkot, innen oda és onnan ide. Egy ilyen alkalommal, a busz csuklójában álltam, és egy pár hosszasan bámult és közben ingerülten vitatkozott, végül a férfi lépett oda hozzám, elnézést kért, és azt kérdezte, nem én vagyok-e véletlenül Kenny G, a szaxofonos, mert a felesége esküszik rá. Ki kellett ábrándítanom, aztán zavart vigyorral félrenéztem, és lám, Kevin Bacon, a filmszínész mosolygott rám az ajtó mögötti ülésről. Hallotta az egész kínos beszélgetést, széttárta a kezét és együttérzéséről biztosított. Ha valaki sokat csavarog Manhattan utcáin, simán összefuthat néhány hírességgel.

A 86-os buszon Ira Cohenhez tartottam, hogy megbeszéljünk egy közös felolvasóestet Williamsburgben, a Zebulon kávézóban. Ira, Imola (egy fantasztikus erdélyi lány) és én verseltünk. Jocelyn, a francia tulaj imádta Irát. Az estre meghívtam japán barátnőm, Keiko zenekarát, a Wasabi Devilst. A banda három amerikai születésű, ír származású tagja hardcore rockkal kísérte Keiko énekét. A koncert után Ondi, Ira Cohen barátja megjegyezte, hogy az egész úgy hangzott, mint egy őrült Yoko Ono- és Captain Beefheart-koncert a Fillmore színpadán. 

A Zebulonban hallottam először Butch Morris, a zseniális karmester és hangszerelő koncertjét. Butch a strukturális improvizációs zenei módszer gyakorlója volt. Zenészei az ő kéz- és pálcamozdulatira improvizáltak, persze az alap zenei motívumok ismeretében. Nagy élmény volt látni, hogyan bűvöli zenészein keresztül a dallamokat. A buli után megkérdeztem, járt-e már Magyarországon. Azt felelte, volt róla szó, de pár levélváltás után felszívódtak a magyar szervezők. Nagy veszteség, már csak digitálisan hallhatóak művei.  

Párszor elnéztem a legendás CBGB klubba. Minden valamirevaló punkrock banda itt kezdte. A bérleti díjak égig hatolása miatt sajnos már ez a hely sincs meg.  A klub utolsó éveiben játszott ott Menyhárt Jenő és Hajnóczy Csaba is. Nagy dolog ez, ilyen kultikus helyen koncertet adni. Lou Reed is itt lépett fel a verseivel. Hatalmasat csalódtam. Nem minden dalszöveg alakul át verssé zenei kíséret nélkül. Arról nem beszélve, hogy Lou unottan, egyhangúan olvasott fel. Végigültem, és úgy éreztem, mindenki a Velvet Underground iránti tiszteletből teszi ugyanezt.

Valamikor ezidőtájt futottam össze az éppen New Yorkban csámborgó Benővel, a Rés punkbanda énekesével, a Tilos az Á mindenesével, akinek révén találkoztam Victorral, az algavadásszal, aki később a barátom lett. 190 centi magas, hatvanas, hosszú ősz hajú, rendkívül szimpatikus, sármos férfi, akire még Richard Avedon is rávetette a szemét, de sajnos nem jött össze egyiküknek sem a modellkedés. Victor így bébicsősz lett egy nem épp szegény családnál, akik néha még engem is meghívtak, ha akadt plusz jegy egy kamarakoncertre. Első angol nyelvű, azaz kétnyelvű, Amerikában megjelent kötetem, a Last Smile tiszteletére Victor hatalmas házibulit rántott össze pár közös ismerősnek. Ira is a meghívottak között volt.

Ha már buli. Anno Domini 1998-ban lettem negyvenéves. Gondoltam, megünneplem. Szóltam fél New Yorknak, hogy este 6-7 óra felé már jöhetnek, de pont abban az időben hatalmas zuhét kaptunk a nyakunkba, ami valószínűleg arról próbált meggyőzni, hogy ne tartsak bulit. Hiába. Hét órára kitisztult az ég. Legyőztem a felhőket. Tíz órára teltház lett a bérleményben. Volt, aki Manhattan 150. utcájából érkezett a Windsor Terrace-ra, és ez mindenféleképpen megtisztelő. Köszönet, Mr. Tucker. 11 óra körül megjelent Ira és kísérete a West 106. utcából: Will, Earl, Allen, Jordan, Cynthia, Ondi, Romy és Foxy.

Szijj Feri is átjött, más dolga nem volt, és ha már éppen Brooklynban élt, miért ne. Nem meglepő módon képes volt végigbeszélgetni a bulit angol barátommal, Tommal a hajnalig tartó hangzavar, éneklés, dobolás közepette.

Rendszeresen lejártam a Lower East Side kultikus helyére, a Pink Pony kávézóba, ahol Gerard Malanga ütött tanyát, akit természetesen Ira Cohenen keresztül ismertem meg. Gerard 1963 és 1970 között szorosan együttműködött Andy Warhollal. A The New York Times „Andy Warhol legfontosabb munkatársaként” említette. Malanga pedig Charles Henri Ford révén ismerkedett meg Warhollal. Így megy ez. 

A Pink Ponyban simán össze lehetett futni Halász Péterrel is. Testvérével, Andrással is jó viszonyba kerültem, meglátogattam néha a Dumbóban rejtőzködő műtermében.

1996-ban a manhattani Artists Space nagyszabású retrospektív tárlatot rendezett a Halász Péter vezette színházi csoportról Mr. Dead & Mrs. Free: A Squat Theatre története (1969-1991) címmel. A kiállítás fotókkal, filmrészletekkel, díszlet- és kellékdarabokkal, bábukkal villantotta fel a csoport múltját. Willem Dafoe így jellemezte a Squat Theatert: „Ők a klasszicizmust egyfajta vakmerőséggel szintetizálták. A színháznak ilyennek kell lennie: megmagyarázhatatlannak, kevéssé narratívnak, felkavarónak, izgatónak, csiklandozónak, nem feltétlenül transzgresszívnek, de legyen mögötte hajthatatlanság.” Az esemény külön érdekessége volt, hogy a színházhoz kapcsolódó művészek, közöttük Jim Jarmusch állították össze az esti programokat

Egyéb frekventált helyeim közé tartozott Phil Niblock kínai negyedben levő stúdiója, ahol mindig kiváló experimentális zenei és filmes akcióknak lehettem tanúja. Itt keresztezte utamat Sugár János intermédia-művész ismerősöm, és végül is neki köszönhető, hogy ma létezik Magyarországon jazzköltészet, mivel az ő unszolására pályáztam az ArtsLink nemzetközi kulturális szervezethez, és csodával határos módon kaptam 2500 dollárt, amivel 2000 tavaszán elindulhatott a hazai sorozat.

Azért még a Brooklyn Academy of Musicba is behívtak dolgozni hébehóba. Legbizarrabb melóm Howard Stern Private Parts című, rém sikeres könyvének filmfelvétele volt. Mármint egy apró jelenetének felvétele. Stern eszméletlenül népszerű, kötekedő, az igazság mélyére hatoló, provokatív, még mindig aktív rádiós műsorvezető. A felvett jelenetben Stern egy hatalmas fingást imitált függőkön lebegve, lerepülve a felsőszínpadtól az alsószínpadig, amit hatalmas ovációval a fogadott a nézőtéren elhelyezkedő Ozzy Osbourne, Alice Cooper és több más, számomra ismeretlen, de feltűnően rockzenész külsejű egyén és egy csomó kellemes leány.

Az az igazság, hogy én általában inkább a Throbbing Gristle vagy a Swans zenéjét hallgatom, és a St. Louis-i koncert után a Lower East Side egyik legvadabb helyén, a Tonic klubban ismét láthattam Genesis P-Orridge zenekarát, aztán pár héttel később a Swanst, Michael Gira bandáját, akiket először Amszterdamban hallottam. Itt most az volt igazán gyönyörű, hogy egy barátom, a Middle Finger és a Wasabi Devils egykori zenésze, Pat Fondiller is zenélt Gira Angels of Light néven futó zenekarában.

Ezek után még az a sikerélmény ért, hogy az ukrán papírboltos, akinél az íráshoz szükséges dolgaimat beszereztem és akihez fénymásolni jártam, bemutatott Paul Austernek, akivel majdnem szomszédok voltunk. Pár szót beszéltünk csupán, de a mai napig ő az első nagy író, aki postafordultával válaszol megkeresésemre.

A 2000-ben, a Magyar Könyvklub kiadónál a fordításomban megjelent Half Naked Muse – Félmeztelen múzsa című, kétnyelvű kortárs amerikai verseskötetet Amerikában a Tonicban mutattuk be. Minden költő, aki benne volt, eljött, még Kaliforniából és Oregonból is.

A 2001-ben megjelent Swimming in the Ground című kortárs magyar költészeti antológiát Michael Castro társfordítómmal fél Amerikának prezentáltuk. Bloomingtonba is elmentünk, de az ottani egyetem magyar tanszékének a vezetője (Sz-M. M.) nem tartotta érdemesnek, fontosnak sem a találkozást, sem a kötetet.

Allen Ginsberget utoljára a Brooklyn Academy of Music nézőterén láttam egy előadás szünetében még 1997-ben. Elég ramatyul nézett ki, de tartotta magát. Váltottunk pár szót, próbáltam rávenni, hogy béküljön ki Ira Cohennel, és megegyeztünk abban, hogy Irával közösen lejönnek az Astor Place-i Barnes and Noble könyvesboltba a könyvbemutatómra. A megbeszélt napon Ira kissé késve és egyedül jelent meg.

– Hol van Allen? – kérdeztem.

– Allen meghalt – válaszolta –, csak így tudta megoldani, hogy ne kelljen eljönnie a felolvasóestedre.

Az esszé szerzőjéről
Gyukics Gábor (1958)

Költő, műfordító. Az Egyesült Államokban kiadott Hungary Beat Poet Laureate életműdíj birtokosa.

Kapcsolódó
Hátsószínpad és Open Mike (Ginsberg & Co. 11.)
Gyukics Gábor (1958) | 2024.01.26.
Gods and Mortals in Alphabet City (Ginsberg & Co. 10.)
Gyukics Gábor (1958) | 2024.01.05.
Corso, Ginsberg és a vörösszőnyeg (Ginsberg & Co. 9.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.12.01.
Bloody Mary, Dead Kennedys, Faulkner trió a DNA Lounge-ban (Ginsberg & Co. 8.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.10.20.
Ginsberg nélkülözhetetlen a Tejút és az Androméda minden létező csillagán
Csípőre tett kézzel megülni a zebrát (Ginsberg & Co. 7.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.08.04.
Gogótáncos a Tűzoltóságon (Ginsberg & Co. 6.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.07.07.
Greyhound-háton San Franciscóba (Ginsberg & Co. 5.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.06.09.
Díszletezés akcentussal – Manézs és Cahokia (Ginsberg & Co. 4.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.05.12.
Széllel szemben, St. Louisban (Ginsberg & Co. 3.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.04.14.
Vérkeringő St. Louisban (Ginsberg & Co. 2.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.03.10.
Érkezés (Ginsberg & Co. 1.)
Gyukics Gábor (1958) | 2023.02.10.
A Fülöp-szigeteki főbérlő és a Vágóhíd negyed (Ginsberg & Co. 13.)
Gyukics Gábor (1958) | 2024.04.05.
Ozarks, Bolinas, Yosemity, Horseshoe Bay, Mesilla… (Ginsberg & Co. 14.)
Gyukics Gábor (1958) | 2024.05.24.