'szt levittem a folyóhoz,
végig azt hittem, belefér,
pedig közben férjezett volt.
Engesztelő Szent Jakabkor,
mintha direkt aznap éjjel.
Mind elaludtak a lámpák,
és felébredtek a tücskök.
Az egyik utolsó sarkon
alvó melleihez értem,
olyan hirtelen nyíltak meg,
mint két csokor fürge jácint.
Szoknyája kemény lapjai
füleimnek úgy súrlódtak,
mintha tíz kés csíkozna fel
egy tenyérnyi darab selymet.
Ezüst nem rajzolta őket:
égig értek fel a lombok,
kutyapofájú láthatár
messze vonyít a folyótól.

Messze elhagytuk a szedrest,
a szittyóst, a galagonyást,
hajkoronája tövében
gödröt nyomtam az agyagba.
Én levettem nyakkendőmet.
Ő levette a ruháját.
Én a pisztolytáskás övem.
Ő mind a négy alsóingét.
Bőre a nárdusnál, kagylók
belsejénél is finomabb,
holdvilágot törő tükrök
sem ragyognak ilyen fénnyel.
Combja mint meglepett halraj
tért ki kétfelé előlem,
félig lánggal voltak tele,
félig faggyal voltak tele.
Aznap éjjel minden célba
a legjobb úton mentem el,
gyöngyház kancát hajtottam meg,
bármi kantár, kengyel nélkül.
Nem mondom el, ő mit mondott,
mégiscsak emberek volnánk.
Aki okos, nem dicsekszik,
már csak óvatosságból sem.
Testét csók, homok koszolta,
felcipeltem a folyótól.
Liliomok vívtak egyre
kardpárbajt a levegővel.

Úgy viselkedtem, mint korrekt
cigányhoz illik: az vagyok.
Kapott varrókészletet is,
nagy doboz volt, szalmaszínű,
de bele már nem szerettem,
hisz mindvégig férjezett volt,
még ha azt is mondta, hogy lány,
míg levittem a folyóhoz.

*

A mű eredeti címe: La casada infiel