Azt a koszorút! Most! Különben végem!
Szőjj! Énekelj! Nyögj! Énekelj, ha mondom!
Az árnyéktól zavaros lesz a torkom,
s újra, s ezredszer is január fénye.

A szeretsz-szeretlek közötti térben
tizenkét hónapból lesz menetoszlop,
indul nyögő szellőrózsa-bozóthoz,
hol csillaggőz, hol lágy szár reszketése.

Sebemben gyönyörködnek üde dombok,
megtörnek szövőkeszálakat, csermelyt.
Meleg vért lefetyelnek mézes combról.

Most! Még most! Hogy egymásba merevedten,
szánk vágy hasította, lelkünkön fognyom,
az értünk jött idő romokra leljen.

*

A vers eredeti címe: Soneto de la guirnalda de rosas.

(A sötét szerelem szonettjei című ciklusból. A fordító előszava itt olvasható.)