Kisírom, mi bánt, tudd meg, azt akarva,
hogy te is sírjál ki engem szeretve,
legyenek csalogányok, naplemente,
legyen nálunk tőr, csók, egymást takarva.

Az egyetlen tanú földben rohadna,
leölt virágaim közé temetve,
könnyem, izzadságom rajtuk lehetne
kemény búza örökkévaló halma.

Simuljon csak soha véget nem érő
spulninkra szeretsz-és-szeretlek kunkor,
bágyadt nap, vén hold lassú tüzén égő.

Hisz ami kimarad kölcsönös jussból,
egymás helyett a halál kapja, és ő
árnyékot nem hagy a reszkető húsból.

*

A szöveg eredeti címe: El poeta dice la verdad.  

(A sötét szerelem szonettjei című ciklusból.)