Mellkasom dűnéjét hangod locsolta
az édes fülkelécek rejtekében.
Tavasz lógott ki lábaimtól délre,
páfrányvirág északról homlokomba.

Fény dalolt a szűk térben, fenyőforma,
vekkere horkolt, meddő volt vetése,
sírásom akkor aggatta szűz kézzel
a remény koronáit a plafonra.

Édes, távoli hang, értem ömlött ki.
Édes, távoli hang, amit kívántam.
Távoli, édes hang, nem szól, ha gyötrik.

Távoli, mint sötét pont, sebzett őznyi.
Édes, mint zokogni hószakadásban.
Távoli, édes – így jár át velőmig!

*

A szöveg eredeti címe: El poeta habla por telefono con el amor.

(A sötét szerelem szonettjei című ciklusból. A fordító előszava itt olvasható.)