Nyugtot nem tudó magányom!
Testem aprócska szemei,
és lovamon a nagyobbak,
míg sötét van, nem pihennek,
egyszer sem lesnek a túlba,
hol tizenhárom hajóról
szóló álom távolodgat.
Ehelyett tisztán, keményen,
ahogy hű csatlóshoz illik,
a célt nézik a szemeim,
mit fémek, sziklák jelölnek,
ott testemben ér nincs, fagyott
kártyák mondják meg, hogy mi van.

*

Sűrű víziökörcsorda
támad lesből gyerekekre,
akik hullámos szarvaik
holdjában fürdőztek addig.
És kalapácsok dalolták
az alvajáró üllőkön:
nem tud aludni a lovas,
és nem tud aludni lova.

*

Júni huszonötödikén
megüzenték Kesernyésnek:
Most, ha akartad, metsszed meg
udvarod babérrózsáit.
Fess keresztet a kapura
és alá a nevedet írd,
mert csomorikák, csalánok
nyílnak majd az oldaladból,
és cipőtalpadat oltott
mész tűi harapdálják majd.

*

Éjjel jön majd, a sötétben,
megmágnesezett hegyekből,
hol víziökrök szittyóból
szívnak vizet mély álmukban.
Rendelj fényeket, harangszót.
Próbáld egymáshoz kezeid,
s élvezd, fémek, sziklák között
milyen hideg a levegő.
Halld meg, mához két hónapra
halotti lepelben fekszel.

*

Szent Jakab ködös pallosát
mozgatja a levegőben.
Mély csönd, mint egy háté, lepte
el a meggörnyesztett eget.

*

Júni huszonötödikén
Kesernyés szemét nyitotta,
Augusztus huszonöt lett, és
ledőlt, hogy lehunyja őket.
Emberek jöttek az utcán
nézni az elszólítottat,
hogy rögzült a városfalon
nyugtára talált magánya.
És a lepedő hibátlan,
markáns, római szövése
úgy terült szét, minden íve
a halált szabta mértékbe.