Feketék a lovak, ahogy
a patkók is mind feketék.
A köpenyeken tinta- és
viaszfoltok csillogása.
Fejükben, ezért nem sírnak,
ólomból van a koponya.
Lakkból van a lelkük, azzal
érkeznek az országúton.
Púposak és éjjeliek,
bárhol elevenednek meg,
sötét gumi csöndje, finom
homok rémülete a rend.
Belépnek, ha be akarnak,
egy ködös csillagászatot
bújtatnak, határozatlan
pisztolyok szabályrendszerét.

*

Ó, cigányok városa, te!
Minden sarkon zászlók állnak.
A hold és a tök befőzve,
ott, a meggy mellett, a polcon.
Ó cigányok városa, te!
Aki látott, nem felejt el.
Fájdalom, pézsma városa,
fahéjból ácsolt tornyokkal.

*

Amikor leszállt az éjjel,
éjjel, mondom, éjes éjjel,
a cigányok műhelyükben
napot, nyílhegyeket vertek.
Egy véresre sebzett ló jött,
minden ajtón benyerített.
Üvegkakasok daloltak
Jérez de la Fronterában.
A szél meglepetésében
pucéran veszi a sarkot,
ezüst e-jétől az éjjel
ejjel, mondom, éjes ejjel.

*

A Szűz és József kettőse
elhagyta kasztanyettáit,
megkérdik a cigányokat,
hátha megvannak valahol.
A Szűz ruhadarabjait
polgármesterről mintázta,
tábla csokiról szedte le,
mandulasor a nyaklánca.
József karja selyemköpeny
alatt mozog, feszül, ernyed.
Mögöttük Pedro Domecq jön,
három perzsa szultán vele.
Tébolyt álmodott a félhold,
gólya önkívületéről.
Zászlós lándzsák és lámpások
szállnak tetőteraszokra.
A tükrök előtt táncosnők
siratják el csípőiket.
Víz és árnyék, árnyék és víz
Jérez de la Fronterában.

*

Ó, cigányok városa, te!
Minden sarkon zászlók állnak.
Oltsd ki zöld fénypontjaidat,
már jönnek a biztos urak.
Ó, cigányok városa, te!
Aki látott, emlékszik rád.
Vigyétek őt víztől messze,
haját ne simítsák fésűk.

*

Kétfős oszlopban lépnek be
az ünnepre kész városba.
Életfák moraja surran
tölténytáskák csatja alá.
Kétfős oszlopban lépnek be.
Kétrétegű éji szőttes.
Ahogy ők nézik, az ég egy
sarkantyúbolt kirakata.

*

Amikor nem félt a város,
ajtókat vájt maga köré.
Negyven csendőr lép be rajtuk,
vinni, ami csak vihető.
És megállt az összes óra,
és az üveges konyakok
novembernek öltöztek be,
hogy elaltassák a gyanút.
Hosszú üvöltések íve
indult a székakasokról.
A szellőt kardok felezik,
sisakok zátonyára fut.
A félhomályos utcákon
vénasszonyok, alvó lovak
menekülnek, oldalukat
pénzescsuprok súlya húzza.
A meredekebb utcákon
baljós köpenyek mennek fel,
nyomukban ollók örvénye
izzik fel, majd hullik porba.
Betlehemi díszlet köré
gyűlnek egybe a cigányok.
József teste csupa seb, egy
lehunyt szemű lányt takar le.
Makacs, hegyes puskák hangját
hallani egész éjszaka.
A szűz gyerekeket gyógyít
csillag szájából mert nyállal.
De a csendőrök sorának
nincs pihenj, máglyákat vetnek,
a fiatal képzelet ég
porrá rajtuk meztelenül.
Camborióéktól Rosa
kapujukban ül zokogva,
két mellét tőből levágták,
tálcára terítették ki.
És más lányok is futottak,
copfjaik üldözték őket,
egy térben, ahol fekete
puskaporból nyílnak rózsák.
Mire az összes háztető
talajszintű barázda lett,
már hajnal dajkálta vállát
hosszúdad kőarcél mentén.

*

Ó, cigányok városa, te!
Néma alagúton át a
csendőrség távolodik, míg
téged lángok zárnak körbe.

Ó, cigányok városa, te!
Aki látott, nem felejt el.
Aki nem, homlokom nézze.
Játék holdból és homokból.

*

A műeredeti címe: Romance de la guardia civil española