Nárdusból szőtt szoknyájában
lépett a hold a műhelybe.
A kisfiú nézi, nézi.
A kisfiú másra sem néz.
Vissza már nem zökkenthető
térben ér a hold magához,
tiszta és kacér, ahogy két
ónkemény mellét mutatja.
Hold, hold, hold, hold, hold, menekülj!
Ha jönnének a cigányok,
fehér nyakláncot, gyűrűket
kalapálnának szívedből.
Kisfiú, hagyj, hadd táncoljak.
Mikor jönnek a cigányok,
rád találnak majd az üllőn,
rád, lehunyt szemecskéidre.

Hold, hold, hold, hold, hold, menekülj,
érzem, lovaik dobognak!
Kisfiú, hagyj, nézd, fehérem
mennyi munka volt, ne lépj rá.

Lovas jött a feszes síkon,
négy pata a dobverője.
Céljánál, a műhelyben a
fiú, szemei lehunyva.

Az olajfák felől bronzból,
álomból szedett cigányok.
Szemük hunyorgásra szűkült,
fejük az égnek szegezve.

Hogy dalol az estifecske,
jaj, hogy dalol a lombok közt!
Fenn az égen a hold lépdel,
egy kisfiú fogja kezét.

Benn, a műhelyben zokognak,
üvöltenek a cigányok.
A szél őket őrzi, őrzi.
A szél senki mást nem őriz.

*

A mű eredeti címe: Romance De La Luna, Luna