Ti hitvány szónokok, miért zajongtok újra?
Mért szórtok átkokat vadul orosz honunkra?
Mi háborgat vajon? A litván lázadás?
Ugyan! A szlávoké e pör, csak szláv akarja.
Ez ősi belviszályt, mit sors vetett a latra,
Mi döntjük el magunk, helyettünk senki más.

Évszázadok teltek, mióta
E törzsek testvérharca dúl;
Ahogy a hadszerencse hozta,
hol ez, hol az maradt alul.
Ki lesz a győztese e harcnak?
Hiú polyák, vagy hű orosz?
A tét: a szláv folyók orosz tengerbe tartnak,                                          
Vagy elapad, kiszáradoz.

Elég! Ti nem lapozgatátok
Sosem e véres krónikákat;
Nem értitek, percig se fáj
Nektek ez ősi belviszály,
És mit se mond a Kreml, se Praga.
Csábít a józan ész helyett                         
A küzdelem vitézi vágya -
S fűt ellenünk a gyűlölet.

Vajon miért? feleljetek: azért-e,
Mert Moszkva romjai és üszkei felett
Mi elzavartuk, gőgjét sértve,
Kitől ti úgy reszkettetek?
S mert győztünk, és ledőlt a bálvány,
Ki zsarnok elnyomó volt fél világ felett,
És jussotok a vérünk árán,
Törvény, szabadság s béke lett?

A szátok mennydörög – de lassabban a testtel!
Vagy vélitek: az agg vitéz felkelni restell,
S nem tűzne újra fel törökverő szuronyt?
Avagy a cár szava immáron oly erőtlen?
Először vívnánk Európa ellen?
Karunk tusától elszokott?
Kevés e nép? Vagy Permtől messzi Tauriáig,
Finnföld szikláitól Kolhisz tüzes honáig,
A Kremltől, mely meg nem törik,
addig, falát hol Kína rakta,
acélsörtéjét csillogtatva,
Oroszhon talpra nem szökik?
Hát küldjétek, becsmérelőink,
A vérre szomjas ifjakat:
Jut hely nekik honunk mezőin, 
Hol fiaink is porlanak.

*

A vers eredeti címe: Клеветникам России, első megjelenés: 1831.