Kinek mit mond a Kreml és Praga? (Egy Puskin-versről)
Fotó: Wikipedia
Kinek mit mond a Kreml és Praga? (Egy Puskin-versről)

Egy-két évszázaddal ezelőtti közéleti-politikai költeményt olvasni – és fordítani – nem csekély kihívás. A benne szereplő – akkor éppen égető fontosságú – események ennyi idő után eljelentéktelenednek, apróbetűs lábjegyzetté válnak a történelem fóliánsában. Ha azonban jó a vers, legalább az indulat, az érzelmi átfűtöttség érezhető marad, és megmozgatja az olvasót. Ám ha alaposabban meg akarjuk érteni a szöveget, érdemes egy kicsit utánajárni a történteknek.

A vers, amelyről alább szó lesz, csaknem százkilencven évvel ezelőtt 1831-ben íródott. Kiváltója az 1830-as lengyelországi felkelés, illetve a francia parlament egyes tagjainak – köztük La Fayette márkinak – az eseményekkel kapcsolatos állásfoglalása volt. A felkelést megelőző fő eseménysor Lengyelország háromszori felosztása (az osztozkodók: Ausztria, Poroszország, Oroszország, az időpontok: 1772, 1793, 1795), aminek következtében egy keleti darabja, az 1815-ben a bécsi kongresszus (lásd Szent Szövetség) által létrehozott úgy nevezett Kongresszusi Lengyelország vagy Lengyel Királyság az Orosz Birodalom protektorátusává vált. Ez ellen az alávetettség ellen indult meg az 1830-as felkelés, melyet az orosz hadsereg 1831-ben levert. Az orosz katonai akció nagy felzúdulást okozott a francia parlament egyes tagjai, köztük az amerikai szabadsághősként is tisztelt szabadkőműves La Fayette márki, köreiben. Erre utal a vers első sora.

A világért se vállalkoznék, hogy igazságot tegyek a nemzetállami törekvéseket követő közép-európai népek és – a maga módján ugyancsak – nemzetté alakuló Orosz Birodalom konfliktusában. Nálunk a két nép rokon törekvéseinek jóvoltából a képlet: a lengyel felkelés igazságos szabadságküzdelem volt az elnyomó cári birodalommal szemben. Puskin azonban másként látta: szerinte az események – amelyet a Lengyelországot is magába foglaló Litván Nagyfejedelemség (1219-1795) okán „litván lázadásnak” nevez - két nép évszázados testvérharcának egy mozzanata, amelybe az öklüket rázó franciáknak nincs joguk beleavatkozni. Puskin szerint a tét egy egységes szláv birodalom létrejötte, amelynek vezető erejét – a pillanatnyi erőviszonyokat figyelembe véve – az oroszoknak kell képezniük. Ez azonban nem eleve elrendeltetett fölény, hiszen a századok során „Ahogy a hadszerencse hozta, / Hol ez, hol az maradt alul”.

És valóban: Lengyelország, mely a Jagelló dinasztia uralkodása idején Európa egyik leggazdagabb és legerősebb állama volt, 1605-ben beavatkozott a Rettegett Iván halálát követő szmuta – zavaros idők eseményeibe, s még Moszkvát is elfoglalta, majd már Puskin életében, 1812-ben a lengyelek Napóleon hadainak részeként elsőként vonultak be az orosz fővárosba – erre céloz a versben Moszkva neve. Másfelől a testvérháború egy korábbi szakaszában Nagy Katalin híres hadvezére, Szuvorov generalisszimusz 1794-ben leverte a Tadeusz Kościuszko által vezetett felkelést. E küzdelem döntő csatájának helyszíne Varsó egy elővárosa, Praga (nem Prága!) volt – amely ellenpéldaként került a versbe.

Még két történelmi utalást érdemes felfejtenünk. Az egyik: a „bálvány,/ Ki zsarnok elnyomó volt fél világ felett” természetesen Napóleon, akinek 1812-es betörése és az ellene folytatott győztes honvédő háború Puskin életének, de az egész orosz nép életének is, meghatározó eseménye volt. A másik az измаильский штыкizmaili szurony, amely Szuvorovnak a törökök felett 1790-ben Izmail alatt aratott győzelmére utal. Mivel a történelmi esemény ma, nálunk alig ismert, a helynevet bátran kihagyhatónak tartottam.

Érdemes magyarázatot fűzni a versben előforduló földrajzi nevekhez is, amelyekkel a költő az ország nagyságát jelzi. Perm Oroszország európai területének keleti szélén, Moszkvától 1150 kilométerre fekvő város; Tauria a Krím félszigetet is magába foglaló, Nagy Katalin uralkodása alatt meghódított fekete-tengeri térség ókori neve; Finnország Finn Nagyhercegség néven a svéd-orosz háborúk eredményeként vált (1917-ig) az Orosz Birodalom részévé; Kolhisz a mai Grúzia egy területének ókori neve.

Az ünnepélyes, szónoklatszerű óda lexikája lényegében ma is könnyedén érthető, néhány szó és kifejezés értelmezésére mégis érdemes kitérnünk.

Mindjárt az első mondatban szerepel a ma már alig használt витии szó, amelynek első jelentése szónok, az ékesszólás mestere; a mai nyelvben gyakoribb az ebből képzett melléknév, a витиеватый – cirkalmas, mesterkélt, dagályos. Van azonban a szónak egy ma már alig ismert jelentése: a szabadkőműves páholyok alacsony rangú tisztségviselőit nevezték így, ennek magyar megfelelője – hosszas vadászatom eredménye szerint – szónok. Az, hogy Puskin ezt a szót alkalmazta, minden bizonnyal döfés La Fayette felé. Sajnos a magyar szövegbe ezt az árnyalatot képtelenség lenne beleszuszakolni, így lett belőle hitvány szónokok.

A скрижали szó a mai nyelvben elsősorban kőtáblák értelmében használatos, pl. скрижали Моисея – Mózes kőtáblái. A vers két korábbi fordítója ezt a jelentést ismerte. Valójában lapokról van itt szó, adott esetben krónikák lapjairól.

A кичливый szó jelentése kérkedő, hetyke, fennhéjázó, csakhogy az ütemben az egyszótagú лях helyére kétszótag lengyel, polyák kerül, így a háromszótagú jelzőt kétszótagúval kellett megoldanom, arra is ügyelve, hogy jambust tegyen ki.

És végül megemlíteném a стальная щетина kifejezést, amely szó szerint acél sörtét jelent, de szuronyerdő jelentésben használták (és nemcsak Puskin használta!). Sokáig mérlegeltem, megtartható-e, érthető-e az orosz metafora, végül úgy döntöttem: meg kell próbálni.

Még annyit: a vers mélyen beépült az orosz nemzeti gondolkodásba, és sokan különösen aktuálisnak tartják a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a rájuk adott nyugati válasz kapcsán. Mi több, a neten kering egy Vlagyimir Verov nevű úr parafrázisa, mely tele van gyűlölködéssel a Nyugat és a felé közeledni vágyó, a Birodalomból kiszakadt népek iránt.

Az esszé szerzőjéről
Soproni András (1942)

Műfordító. Oroszból és angolból fordít, főleg prózát. Joszif Brodszkij Karácsonyi versek (2021) és Puskin Szabadság árva magvetője (2022) című kötete után most Lermontov költészetének átültetése foglalkoztatja.

Kapcsolódó
Alekszandr Szergejevics Puskin: Oroszország rágalmazóihoz
Csehov császármadara és Ferlosio káráló tyúkjai
Patak Márta (1960) | 2021.01.20.
Puskin és a puskapor szaga
Soproni András (1942) | 2021.03.15.
Alekszandr Szergejevics Puskin versei
Alekszandr Szergejevics Puskin szerelmes versei
Színe és visszája (Puskin szerelmes verseihez)
Soproni András (1942) | 2021.08.15.
Alekszandr Szergejevics Puskin: Az emlékművemet nem kézzel állítottam
A démonokkal táncoló próféta (Alekszandr Szergejevics Puskin: Szabadság árva magvetője)
Gyürky Katalin (1976) | 2023.04.13.
„Úri passziónak indult” (beszélgetés Soproni Andrással Puskin és Lermontov fordításáról)
Gyürky Katalin (1976) | 2023.07.13.