Kinek mit mond a Kreml és Praga? (Egy Puskin-versről)
Fotó: Wikipedia
Kinek mit mond a Kreml és Praga? (Egy Puskin-versről)

Egy-két évszázaddal ezelőtti közéleti-politikai költeményt olvasni – és fordítani – nem csekély kihívás. A benne szereplő – akkor éppen égető fontosságú – események ennyi idő után eljelentéktelenednek, apróbetűs lábjegyzetté válnak a történelem fóliánsában. Ha azonban jó a vers, legalább az indulat, az érzelmi átfűtöttség érezhető marad, és megmozgatja az olvasót. Ám ha alaposabban meg akarjuk érteni a szöveget, érdemes egy kicsit utánajárni a történteknek.

A vers, amelyről alább szó lesz, csaknem százkilencven évvel ezelőtt 1831-ben íródott. Kiváltója az 1830-as lengyelországi felkelés, illetve a francia parlament egyes tagjainak – köztük La Fayette márkinak – az eseményekkel kapcsolatos állásfoglalása volt. A felkelést megelőző fő eseménysor Lengyelország háromszori felosztása (az osztozkodók: Ausztria, Poroszország, Oroszország, az időpontok: 1772, 1793, 1795), aminek következtében egy keleti darabja, az 1815-ben a bécsi kongresszus (lásd Szent Szövetség) által létrehozott úgy nevezett Kongresszusi Lengyelország vagy Lengyel Királyság az Orosz Birodalom protektorátusává vált. Ez ellen az alávetettség ellen indult meg az 1830-as felkelés, melyet az orosz hadsereg 1831-ben levert. Az orosz katonai akció nagy felzúdulást okozott a francia parlament egyes tagjai, köztük az amerikai szabadsághősként is tisztelt szabadkőműves La Fayette márki, köreiben. Erre utal a vers első sora.

A világért se vállalkoznék, hogy igazságot tegyek a nemzetállami törekvéseket követő közép-európai népek és – a maga módján ugyancsak – nemzetté alakuló Orosz Birodalom konfliktusában. Nálunk a két nép rokon törekvéseinek jóvoltából a képlet: a lengyel felkelés igazságos szabadságküzdelem volt az elnyomó cári birodalommal szemben. Puskin azonban másként látta: szerinte az események – amelyet a Lengyelországot is magába foglaló Litván Nagyfejedelemség (1219-1795) okán „litván lázadásnak” nevez - két nép évszázados testvérharcának egy mozzanata, amelybe az öklüket rázó franciáknak nincs joguk beleavatkozni. Puskin szerint a tét egy egységes szláv birodalom létrejötte, amelynek vezető erejét – a pillanatnyi erőviszonyokat figyelembe véve – az oroszoknak kell képezniük. Ez azonban nem eleve elrendeltetett fölény, hiszen a századok során „Ahogy a hadszerencse hozta, / Hol ez, hol az maradt alul”.

És valóban: Lengyelország, mely a Jagelló dinasztia uralkodása idején Európa egyik leggazdagabb és legerősebb állama volt, 1605-ben beavatkozott a Rettegett Iván halálát követő szmuta – zavaros idők eseményeibe, s még Moszkvát is elfoglalta, majd már Puskin életében, 1812-ben a lengyelek Napóleon hadainak részeként elsőként vonultak be az orosz fővárosba – erre céloz a versben Moszkva neve. Másfelől a testvérháború egy korábbi szakaszában Nagy Katalin híres hadvezére, Szuvorov generalisszimusz 1794-ben leverte a Tadeusz Kościuszko által vezetett felkelést. E küzdelem döntő csatájának helyszíne Varsó egy elővárosa, Praga (nem Prága!) volt – amely ellenpéldaként került a versbe.

Még két történelmi utalást érdemes felfejtenünk. Az egyik: a „bálvány,/ Ki zsarnok elnyomó volt fél világ felett” természetesen Napóleon, akinek 1812-es betörése és az ellene folytatott győztes honvédő háború Puskin életének, de az egész orosz nép életének is, meghatározó eseménye volt. A másik az измаильский штыкizmaili szurony, amely Szuvorovnak a törökök felett 1790-ben Izmail alatt aratott győzelmére utal. Mivel a történelmi esemény ma, nálunk alig ismert, a helynevet bátran kihagyhatónak tartottam.

Érdemes magyarázatot fűzni a versben előforduló földrajzi nevekhez is, amelyekkel a költő az ország nagyságát jelzi. Perm Oroszország európai területének keleti szélén, Moszkvától 1150 kilométerre fekvő város; Tauria a Krím félszigetet is magába foglaló, Nagy Katalin uralkodása alatt meghódított fekete-tengeri térség ókori neve; Finnország Finn Nagyhercegség néven a svéd-orosz háborúk eredményeként vált (1917-ig) az Orosz Birodalom részévé; Kolhisz a mai Grúzia egy területének ókori neve.

Az ünnepélyes, szónoklatszerű óda lexikája lényegében ma is könnyedén érthető, néhány szó és kifejezés értelmezésére mégis érdemes kitérnünk.

Mindjárt az első mondatban szerepel a ma már alig használt витии szó, amelynek első jelentése szónok, az ékesszólás mestere; a mai nyelvben gyakoribb az ebből képzett melléknév, a витиеватый – cirkalmas, mesterkélt, dagályos. Van azonban a szónak egy ma már alig ismert jelentése: a szabadkőműves páholyok alacsony rangú tisztségviselőit nevezték így, ennek magyar megfelelője – hosszas vadászatom eredménye szerint – szónok. Az, hogy Puskin ezt a szót alkalmazta, minden bizonnyal döfés La Fayette felé. Sajnos a magyar szövegbe ezt az árnyalatot képtelenség lenne beleszuszakolni, így lett belőle hitvány szónokok.

A скрижали szó a mai nyelvben elsősorban kőtáblák értelmében használatos, pl. скрижали Моисея – Mózes kőtáblái. A vers két korábbi fordítója ezt a jelentést ismerte. Valójában lapokról van itt szó, adott esetben krónikák lapjairól.

A кичливый szó jelentése kérkedő, hetyke, fennhéjázó, csakhogy az ütemben az egyszótagú лях helyére kétszótag lengyel, polyák kerül, így a háromszótagú jelzőt kétszótagúval kellett megoldanom, arra is ügyelve, hogy jambust tegyen ki.

És végül megemlíteném a стальная щетина kifejezést, amely szó szerint acél sörtét jelent, de szuronyerdő jelentésben használták (és nemcsak Puskin használta!). Sokáig mérlegeltem, megtartható-e, érthető-e az orosz metafora, végül úgy döntöttem: meg kell próbálni.

Még annyit: a vers mélyen beépült az orosz nemzeti gondolkodásba, és sokan különösen aktuálisnak tartják a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus, valamint a rájuk adott nyugati válasz kapcsán. Mi több, a neten kering egy Vlagyimir Verov nevű úr parafrázisa, mely tele van gyűlölködéssel a Nyugat és a felé közeledni vágyó, a Birodalomból kiszakadt népek iránt.

Az esszé szerzőjéről
Soproni András (1942)

Műfordító. Oroszból és angolból fordít, főleg prózát, jelenleg azonban Puskin költeményeivel birkózik. Fordított kötetei száma meghaladja a százhúszat.  Legjelentősebb munkái: Alekszandr Szolzsenyicin: A GULAG szigetvilág, Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet, Vaszilij Grosszman: Élet és sors, Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai.

Kapcsolódó
Alekszandr Szergejevics Puskin: Oroszország rágalmazóihoz
Csehov császármadara és Ferlosio káráló tyúkjai
Patak Márta (1960) | 2021.01.20.
Puskin és a puskapor szaga
Soproni András (1942) | 2021.03.15.
Alekszandr Szergejevics Puskin versei
Alekszandr Szergejevics Puskin szerelmes versei
Színe és visszája (Puskin szerelmes verseihez)
Soproni András (1942) | 2021.08.15.