Preciosa ujjbegyei
bőrholdon dobolják útját,
kétéltű ösvénye mentén
üvegfények és babérfák.
A csillagtalan csönd messze
fut, a lárma űzi, oda,
hol a felvert tenger hallal
teli estjét eldúdolja.
Messze, fenn a hegytetőkön
alszanak a határőrök,
így vigyáznak az angolok
szolgálati tornyaira.
És a vízmenti cigányok,
csak, hogy történjen valami,
házikót raknak csigákból,
és fenyőággal legyezik.

*

Preciosa ujjbegyei
bőrholdon dobolják útját.
Megkeményedett tőle a
szél, ami sosem volt puha.
Szent Karistóf, meztelenül,
égi nyelvek egész testén,
nézi a lányt, mint fog hangot
odaképzelt duda szárán.

Kislány, hadd kapom fel ruhád,
hadd lássalak úgy, ahogy vagy.
Vén ujjaim sorfalára
tárd ki hasad kék rózsáját.

Eldobja a csörgődobot
és rohan, hátra se nézve.
A hímszél végig tapad rá,
üldözi forró kardjával.

Tengermoraj szalad ráncba.
Elsápadnak az olajfák.
A hegyárnyék sípja és a
hó sima gongja hallatszik.

Fuss Preciosa, fuss, nyomodban
a zöld szél, csak el ne kapjon!
Fuss, Preciosa, el ne kapjon!
Nézd, honnan közelít, támad!
Alja csillagok szatírja,
nyelvük tündököl, míg nézik.

*

Preciosa halálra válva
lép be a fenyőknél feljebb,
mindenen túl fekvő házba,
ott lakik az angol konzul.

Üvöltésétől ijedten
három határőr lép hozzá,
feketén feszül köpenyük,
sapkájuk szemükre húzva.

Az angol bögrében langyos
tejet nyújt a cigánylánynak,
majd pohár gint, abba már csak
belekóstol, félbehagyja.

És amíg a benti népnek
elmeséli sírva, hogy járt,
a palatető lapjait
veszettül harapja a szél.

*

A vers eredeti címe: Preciosa y el aire