„Divat és cinizmus”[1] – meglátszik az állami könyvtár példányán, milyen sokat forgatták régen.  [L’,1]

Redon[2] igen jó barátságot ápolt Armand Clavaud botanikussal   [L’,2]

„Le surnaturel ne m’inspire pas. Je ne fais que contempler le monde extérieur; mes ouvrages sont vrais quoi qu’on dise.”[3] Odilon Redon    [L’,3]

„Un cheval de renfort qui, à Notre Dame de Lorette, assurait la dure montée de la rue des Martyrs.”[4]    [L’,4]

André Mellerio: Odilon Redon, Paris 1923,[5] szót ejteni az 57. és a 117. oldal képeiről   [L’,5]

Magáról a kidolgozás módszeréről is mondani kell valamit: ahogy mindenképp be kell kebeleznie a készülő munkának mindazt, amire éppen gondolunk. Vagy azért, mert ebben mutatkozik meg a munka intenzitása, vagy azért, mert a gondolatok eleve hordoznak magukban valamit a munka téloszából. Ez a helyzet a jelenlegi célkitűzéssel, amelynek jellemeznie és óvnia kell a reflexió intervallumait, a távolságokat, amelyek a munka igencsak intenzíven kívülre irányuló, leginkább lényeges szakaszai között vannak.    [L’,6]

A Comédie humaine művek sorát foglalja magába, amelyek a szó jelenleg használatos értelmében nem regények, hanem mintha a restauráció első évtizedeiben kialakult hagyomány epikus feljegyzései lennének. A szóbeli hagyomány szelleméből kiindulóan az adott ciklus lezárhatatlansága ellentétes a szigorú megformálással Flaubert-nél. Nem kétséges: minél közelebb áll egy mű az epika kollektív megnyilvánulási formáihoz, annál inkább illik hozzá az, ha variálva és epizodikusan idézi meg mindegyre a szereplők azonos körét, a görög mondák örök mintájára. Nos, Balzac a maga világának ezt a mitikus jellegét annak határozott topográfiai körvonalaival biztosította. Mitológiájának Párizs a talaja, Párizs, a maga két‑három nagy bankárával (Nucingen stb.), örökké felbukkanó orvosával, vállalkozó kereskedőjével (César Birotteau), négy-öt nagy kurtizánjával, uzsorásával (Gobseck), néhány katonájával és bankárával. De főként az újra és újra felbukkanó utcákkal és szögletekkel, kamrákkal és utcasarkokkal, ahonnan ezek az alakok színre lépnek. Mi mást is jelenthetne ez, mint hogy a topográfia minden mitikus hagyománytér vázlata, sőt, annak kulcsa lehet, ahogyan Görögország esetében az lett Pauszaniasz számára, és ahogy a párizsi passzázsok történelme, fekvése és beosztása válik szükségképp ennek az évszázadnak az alvilágává, ahol elsüllyedt Párizs.    [L’,7]

Stahr[6] beszámol róla, hogy a Bal Mabille[7] kánkánjának első táncosa, egy bizonyos Chicard, két rendőrőrmester felügyelete alatt táncol, akiknek nincs más dolga, mint hogy felügyeljék ennek az egyetlen embernek a táncát.  [L’,8]

Híres kánkántáncosnők portréi lógnak a passzázsok falán (Rigolette és Frichette)[8]  [L’,9]

Redon-ról: „Enfin et surtout, insoucieux de l’effet mobile et passager, si séduisant soit‑il, c’est l’essence même de la vie et comme une âme profonde qu’il veut donner à ses fleurs.”[9] André Mellerio: Odilon Redon, Paris 1923, 163.o.   [L’,10]

Redon tervezte, hogy illusztrálni fogja Pascalt  [L’,11]

Redon gúnyneve, 1870 után, Madame de Rayssac szalonjában:[10] Le prince du rêve[11]   [L’,12]

Redon virágai és az ornamentika problémája, főként hasis hatása alatt. Virágok világa  [L’,13]

A ’rococs’ szó a restauráció idején az ’ódivatú’ értelmében volt használatos  [L’,14]

Chevet[12] a Palais‑Royalban a desszertet egy bizonyos összeg ellenében „kölcsönadta”, amit a vacsora közben elfogyasztott gyümölcsökért és nyalánkságokért kért el    [L’,15]

Eugène Sue[13] – a blogue-i kastély, egy hárem, ahol színes nők vannak. Sue halála után terjedt el az a legenda, hogy a jezsuiták mérgezték meg.   [L’,16]

A művirágokkal borított emeletes tálcák, amilyeneket a vasúti vendéglők büféiben látni, azon virágkompozíciók maradványai, amelyek annak idején a [x]et vették körül.   [L’,17]

A Palais‑Royal teljes pompájában XVIII. Lajos és X. Károly alatt  [L’,18]

Sévry márki:[14] a „Salon des Etrangers” vezetője. Vasárnapi ebédjei Romainville-ben    [L’,19]

Hogyan játszott Blücher[15] Párizsban. (S. Gronow: Aus der großen Welt, Stuttgart 1908,[16] 56. o.) Blücher 100 000 frankot kölcsönöz a Francia Banktól  [L’,20]

Csengetés: utazás előtti búcsú a Császárpanorámában   [L’,21][17]

Párizs mitológiai topográfiájához: milyen jelleget kölcsönöznek neki a kapuk. Milyen titkot rejt az a határkő, amely bekerült a város belsejébe, pedig régen azt jelölte, ahol véget ér. A kapu dialektikája: a diadalívtől a járdaszigetig   [L’,22]

Mikor vette birtokba az iparosodás az utcasarkot? A kereskedés építészeti emblémái: a sarkok a szivarüzleteké, a lépcsőfok a patikáké…   [L’,23]

Ablaküvegek, amelyekben nem csillárok, csak egyszerű fények tükröződnek   [L’,24]

Exkurzus a place du Maroc-ról. Nemcsak a város és a beltér, a város és a zöldterület tud egymásba fonódni; efféle összefonódásokra sokkal konkrétabban is sor kerülhet. Ott van a place de Maroc Belleville‑ben; amikor egy vasárnap délután rátaláltam, ez a vigasztalan kőhalom a bérkaszárnyáival számomra nem pusztán a marokkói sivatag lett, hanem egyszersmind a gyarmati imperializmus emlékműve is; és összefonódott benne a topográfiai látomás az allegorikus jelentéssel, miközben nem vesztette el a helyét Belleville szívében. Rendszerint a drogoknak tulajdonítjuk az ilyen képzetek előidézését. És valóban: az ilyen esetekben az utcanevek mámorító szubsztanciákként hatnak, amelyek érzékelésünket szférákkal és rétegekkel gazdagítják szokványos létünkhöz képest. Ezt az általuk kiváltott állapotot, a drogok „vertu évocatrice”-át[18] – habár ez így alig mond valamit, mert nem az asszociáció a döntő, hanem az, ahogy a képek áthatják egymást – bizonyos ciklikus állapotokban is figyelembe kellene vennünk. A beteget, aki éjszaka órákon át bolyong a városban, és nem talál haza, talán nem más, mint ez az erő hajtja uralma alá.   [L’,25]

Volt az antik könyveknek előszava?  [L’,26]

A forradalmak jámborsága a Baudelaire-könyvben E2[19] [L’,27]

Passzázsok, mint az árutőke templomai   [L’,28]

A passage de Panorama korábban passage de Mirès[20] volt   [L’,29]

Azokon a területeken, amelyekkel ezekben a jegyzetekben dolgunk van, a felismerés kizárólag villámcsapásszerűen történik. A szöveg nem más, mint az ezt követő hosszú mennydörgés.   [L’,30]

A gyűjtőt a legmélyebben ez varázsolja el: mintegy varázspálcaütéssel bűvöli el a dolgokat, amitől azok hirtelen – még egyszer megborzongva – megmerevednek. Mindenféle építészet piedesztállá, talapzattá, keretté, régi képtárrá változik. Senki sem gondolhatja, hogy pont a gyűjtő vagy a kószáló ne ismerné a τοποϛ ύπερουρανιος‑t,[21] ahol Platón a dolgok változhatatlan ősképeinek helyét jelölte ki. Persze könnyen eltéved. Ugyanakkor elég erős ahhoz, hogy egy terv érdekében [?] újra teljes nagyságában tündökölhessen. A Napot körülvevő párából a képek istenportrékként, Földközi‑tengeri szigetekként emelkednek ki.   [L’,31]

A szenzációhajhászás mint mérhetetlenül nagy bűn. A hét halálos bűnből kettőhöz is kapcsolható. Melyek ezek? Azt jövendölik, hogy az emberek megvakulhatnak az elektromos fényektől, és megbolondulhatnak a hírközlés gyorsaságától.    [L’,32]

Az időjárásról szóló szakasz bevezetéseként: Proust, történet a Wettermännchenről.[22] Örömöt érzek, amikor reggel felhős az ég.   [L’,33]

„demoiselles” 1830 körül, nőnek öltözött gyújtogatók    [L’,34]

1830 körül létezett Párizsban egy lap Le Sylphe[23] címmel. Fel kellene találni az újságok balettjét   [L’,35]

[xx] Lictorbárdok, fríg sapkák, háromlábú állványok.   [L’,36]

[xx] a „kő kártyakirályoknak” Hackländernél[24]    [L’,37]

[Carl] von Etzel[25] – vasúti építmények   [L’,38]

Meg kell emlékezni a különféle berlini passzázsokról: az oszlopsorokról a Spittelmarkt (Leipziger Straße) környékén, a ruházati cikkeket gyártó negyed egyik csendes utcájának oszlopsorairól, a Hallei kapu melletti oszlopsorokról, a magántulajdonban lévő utak bejáratait elzáró rácsokról. A Hallei kapuról készített kék képeslapról[26] is meg kell emlékezni, amelyen az összes ablak holdfényben ragyogott, és pontosan ugyanaz a fény világította meg őket, amelyet a hold sugárzik. A vasárnap délutánok érinthetetlen táját is itt érdemes felidéznünk, amely valahol a lejtő magányos, csendes utcájának a végén tárul föl. Ennek közelében a kéteshírű negyed házait mintha a paloták nemesi rangjára emelték volna.  [M’,1]

Öntöttvas varázslat: „Hahblle pu se convaincre alors que l’anneau de cette planète n’était autre chose qu’un balcon circulaire sur lequel les Saturniens viennent le soir prendre le frais.” Grandville: Un autre monde [Paris, 1844], 139.o.[27] (Talán a hasis fejezet alá sorolandó)  [M’,2]

Összehasonlítani Hegel fenomenológiáját és a Grandville‑féle műveket. A Grandville‑féle mű történelemfilozófiai dedukciója. Ebben a műben fontos a mottó hipertrófiája. Lautréamont megfigyelését is Grandville‑hez kell kapcsolni. Grandville műveiből a divat valódi kozmogóniája tevődik össze. Talán Hogarth[28] és Grandville[29] összehasonlítása is fontos volna. Grandville műveinek egy részét ezzel a felirattal illethetnénk: a divat bosszúja a virágokon. Grandville alkotásai a publicité Szibilla‑könyvei. Minden, ami nála megvan a tréfa, a szatíra előformájaként, később reklámként teljesedik ki.   [M’,3]

A szuperpozíció az idő ritmusa alapján. A mozihoz, valamint a „szenzációs” hírközléshez viszonyítva. A „létrejövés” ritmikailag, az időpercepció tekintetében, már semmiféle evidenciával nem bír számunkra. Dialektikusan szenzációra és tradícióra osztjuk ketté. – Fontos, hogy ezeket a dolgokat az életrajzban analóg módon kifejezzük.   [M’,4]

Párhuzam a jelen munka és a Szomorújáték‑könyv között: mindkettőben közös a téma: a pokol teológiája. Allegória, reklám, típusok: mártír, zsarnok – szajha, spekuláns    [M’,5]

Hasis délben: az árnyékok hidat alkotnak az utca fényárama fölött   [M’,6]

A gyűjtésnél döntő tény a megszerzés  [M’,7]

Az alapozás művészete az olvasás és írás terén. Aki a legfelszínesebb vázlatot készíti, az a legjobb szerző.  [M’,8]

A csatornarendszert bemutató földalatti séta: közkedvelt szakasz a Châtelet–Madeleine   [M’,9]

A passage du Caire‑t 1799‑ben a Filles‑Dieu kolostorkert helyén hozták létre.     [M’,10]

A tervezgetés a legjobb eljárás, ha álmodozva be szeretnénk fogni a délutánt az este hálójába [M’,11]

Az ember olyan, mint a kapcsolótábla, amelyen villanykörték ezrei találhatók; egyszer az egyik alszik ki, másszor egy másik, [és] újra felgyulladnak.    [M’,12]

Ennek a munkának a pátosza: nem léteznek hanyatló korszakok. Kísérletet teszek arra, hogy a 19. századot ugyanúgy kifejezetten pozitívan szemléljem, mint ahogyan a Szomorújáték‑munkámban a 17. századot igyekeztem látni. Nem hiszek a hanyatló korszakokban. Ugyanígy (a határokon túlról nézve) minden várost szépnek látok, és elfogadhatatlan számomra, ha az egyes nyelvek kisebb vagy nagyobb értékéről beszélnek.    [M’,13]

Az álmodó kollektíva számára nem létezik történelem. Számára a történések menete az örök egyformaság és az örök újdonság árama. A legújabb, legmodernebb dolgok szenzációja ugyanis éppúgy a történések álomalakzata, mint az ugyanolyan dolgok örök visszatérése. Ennek az időérzékelésnek a szuperpozíció térérzékelése felel meg. Amint a megvilágosult tudatban feloldódnak ezek a formák, a helyükre politikai‑teológiai kategóriák lépnek. És csak a történések folyamát megdermesztő kategóriák révén képződik meg annak bensejében kikristályosodott konstellációként a történelem. – A társadalom létmódját meghatározó gazdasági feltételek nem pusztán anyagi létét és ideológiai felépítményét befolyásolják, hanem kifejezésre is jutnak. Épp úgy, mint ahogyan egy alvó túltelített hasa miatt álmainak tartalmában nem találja meg annak ideológiai felépítményét, a kollektívum sem ismeri ezt fel a gazdasági életfeltételekben. A kollektívum értelmezi, kifejti ezeket a feltételeket, amelyek az álmaiban kifejezésre jutnak, és felébredésekor értelmezést nyernek.    [M’,14]

A várakozó mint a kószáló típusának ellentéte. A történeti idő appercepciója a kószálónál – szemben a várakozó idejével. Nem figyel az óramutatóra. A szuperpozíció esete a várakozásban: annak a képe, akire várunk, bármely arra járó képét a háttérbe szorítja. Gátként felduzzasztjuk az időt, amely aztán a várt személy megjelenésekor hatalmas zuhatagként lezúdul bennünk. „Tous les objets sont des maîtres” Edouard Karyade.[30]    [M’,15]

Az a tény, hogy ebben a korban voltunk gyermekek, szintén beletartozik annak objektív képébe. Pont ilyennek kellett lennie, hogy ezt a generációt termelje ki magából. Ez annyit tesz: az álomösszefüggésben teleológiai mozzanat után kutatunk. Ez a mozzanat a várakozás. Az álom titokban a felébredésre vár, az alvó csak visszavonásig adja át magát a halálnak, arra a másodpercre várva, amikor csellel kiszabadulhat karmai közül. Így van ez az álmodó kollektívummal is, amelynek gyermekei örömteli ürügyet szolgáltatnak az ébredéshez.    [M’,16]

Utánajárni a ponyvairodalom és a pornográfia kommunikációjának. Pornográf Schiller-kép – litográfia –: az egyik kezével festői módon az eszményi távolba mutat, a másikkal onanizál. Pornográf Schiller‑paródiák. A kísérteties és a romlott szerzetes: a kísértetek és az önrontás vég nélküli sorozata: Saturnin[31] memoárjaiban Pompadour asszonyról[32] ott sorakoznak a buja szerzetesek, élén az apáttal és annak unokahúgával.   [M’,17]

Akkor unatkozunk, ha nem tudjuk, mire várunk. És ha tudjuk, vagy tudni véljük, az legtöbbször nem más, mint sekélyességünk vagy szétszórtságunk kifejeződése. Az unalom a nagy tettek küszöbe.   [M’,18]

Felhőatmoszféra, a dolgok felhőszerű változékonysága a látomás terében   [M’,19]

A gyermekkor feladata: bevonni az új világot a szimbólumok terébe. Hiszen a gyermek még képes arra, amire egy felnőtt már egyáltalán nem: visszaemlékszik az újdonságra. A gőzmozdonyoknak számunkra jelképes értéke van, mivel gyermekkorunkban már léteztek. Gyermekeink számára viszont az automobil lett jelkép, míg mi csak új, elegáns, modern s fennhéjázó oldalát fogjuk fel.   [M’,20]

Az állami könyvtárban elfoglalt székem előtti üvegezett hely; bűvkör, ahová sohasem léptek be, az általam megálmodott alakok talpa számára terrain vierge.[33]   [M’,21]

[Elle était contemporaine] de tout le monde.” [Marcel Jouhandeau:] Prudence Hautechaume, [Párizs, 1927],[34] 129. o.    [M’,22]

[xxxxx] monde – és a divat.   [M’,23]

A jégpályának, a kirándulóhelyek sörözőinek, valamint a teniszpályáknak a bejáratánál: penatesek.[35] Az arany pralinétojásokat tojó tyúk, a nevünket stancoló automata, a játékgépek és a jóslóautomata őrzi a küszöböt. Mindezek figyelemreméltó módon nem a városban tenyésznek – hanem a kirándulóhelyek, az elővárosi sörözők részét képezik. És a vasárnap délutáni út nemcsak oda, a zöldbe visz ki bennünket, hanem egyszersmind ezekre a titokzatos küszöbterületekre is. Utóirat – ringatógépek: a modern γνωϑι ϭεαυτον.[36] Delphi   [M’,24]

Az anyákhoz vivő galéria[37] fából készült. A faanyag átmeneti jelleggel rendre előkerül a nagyváros képének jelentős átalakításainál is, a modern forgalom közepette fából építkezési kerítéseket, fapalánkokat telepítenek, amelyeket a feltárt alapozásra fektetnek, ez a falubeli ősi idő képe.   [M’,25]

Éles különbséget kell tenni a küszöb [Schwelle] és a határ között. A küszöb ugyanis egy sáv. Méghozzá az átmenet sávja. A változás, az átmenet, a menekülés [?]: mindez benne rejlik a ’schwellen’ szóban, ezeket a jelentéseket az etimológia nem kerülheti meg, másfelől pedig rögzítenünk kell a közvetlen tektonikus tényállást is, amely a szót a mai jelentéséig juttatta. Mi már szinte híján vagyunk a küszöbtapasztalatoknak. Az elalvás talán az egyetlen, ami megmaradt nekünk. De az álom alakzatvilágával együtt a szórakozás jövés‑menése és a szerelem nemi változásai is a küszöb fölé magasodik. – A küszöb tapasztalati köréből fejlődött ki később a boltozata alatt áthaladót megváltoztató kapu. A római diadalkapu a hazatérő hadurat triumfátorrá avatja. A dombormű értelmetlensége a belső kapuboltozaton, klasszicista félreértés.    [M’,26]

J. W. Samson: Die Frauenmode der Gegenwart, Berlin 1927[38] (M 1 – bélyegek és képek [?]) [N’,1]

Marché aux fleurs   „Là sans recourir aux efforts / De la brillante architecture / Pour nous celer ses térsors / Flore a son temple de verdure.”[39]    [N’,2]

Ferragus[40] leírása [?]             [N’,3]

Heinrich Mann: Eugenie császárnő[41] [?]    [N’,4]

A trójai faló – akár a hó [?], amint közelgő éberségként belopakodik az álomba  [N’,5]

Az alkonyat kezdete: nagy műveket ihlető időszak (inspiration littéraire),[42] Daudet[43] szerint inkább a félreolvasott sorok időszaka [?]   [N’,6]

*

Jegyzetek: 

A szöveg eredeti megjelenési helye: Walter Benjamin, Gesammelte Schriften 5.2. k. Szerk. Rolf Tiedemann. Frankfurt am Main, Suhrkamp 1982, 1018–1025.

A fordítást az eredetivel egybevetette Kerekes Amália. A francia vonatkozások feltárásában és a francia idézetek fordításában Ádám Péter segített.

[1] Friedrich Theodor Vischer: Mode und Cynismus. Beiträge zur Kenntniss Unserer Culturformen und Sittenbegriffe. Stuttgart: K. Wittwer 1888.

[2] Odilon Redon (1840–1916), francia festő, aki a korban stigmatizált betegsége, az epilepszia miatt visszavonultan élt. Rodolphe Bresdin grafikus mellett Armand Clavaud botanikus inspirálta művészetét, amely a mikroszkopikus világ felfedezésére vállalkozott.

[3] „A természetfeletti engem nem inspirál. Kizárólag a külső valóságot tanulmányozom; műveim valóságosak, akármit is mondjanak.” Redon jegyzetei Émile Bernard Odilon Redon című 1904‑es cikkéhez.

[4] „Még egy ló erősítésnek a Notre-Dame-de-Lorette templomnál, csak hogy el ne akadjon a kocsi a rue des Martyrs kaptatóján.” (Ford. Ádám Péter) – Az idézet helye nem ismert.

[5] Odilon Redon: Peintre, Dessinateur et Graveur. Paris, H. Floury 1923.

[6] Adolf Stahr: Zwei Monate in Paris. Oldenburg, Schulze 1851.

[7] A Mabille‑bál kültéri táncos mulatóhely volt a mai Avenue Montaigne‑en, Párizs Foubourg Saint‑Honoré negyedében. 1831‑től 1875-ig működött. Eredetileg egy Mabille nevű tánctanár növendékei számára szolgált tánctérként, s amikor a tánctanár fia 1844‑ben újra megnyitotta, modern mulatóként működött: több mint 3000 gázlámpa világította meg, hogy sötétedés után is üzemelhessen. Chicard (eredeti nevén: Lévêque) ezen a helyen vezette be a kánkánt, amely igen merész táncnak számított.

[8] Ld. Stahr: Zwei Monate in Paris, 163. – A két kánkántáncosnő nem elsősorban táncművészete révén lett híres, hanem hercegi szeretőik okán.

[9] „Végül és mindenekelőtt, nem törődve a mozgékony és illékony hatással, akármilyen csábító legyen is az, ez maga az élet lényege, akár egy mély lélek, amelyet a virágainak szeretne kölcsönözni.” 

[10] A 3. köztársaság ideje alatt, 1870 és 1890 között Rayssac asszony (Berthe d’Alton‑Shée) szalonjában több generáció értelmiségi szereplői és művészei gyűltek össze. Sarah Hassid: Héros, errants d’une histoire à contretemps. Le salon littéraire, artistique et musical de Madame de Rayssac. Flammarion, Paris 2015.

[11] Álmok hercege

[12] Germain Charles Chevet, (? – 1832), élelmiszerkereskedő és konyhafőnök a Palais‑Royalban. Vadhúst, libamájat, halat, pástétomokat és rákféléket árusító üzletét sok híresség (Balzac, Rossini, Brillat‑Severin) is látogatta, generációkon átívelő nemzetközi hírnevet biztosítva számára.

[13] Eugène Sue (1804–1857), Dumas kortársa, legkomolyabb versenytársa. Kastélya Sologne‑ban volt, ill. a bordes‑i kastélyban is sokat írt és tartózkodott, vélhetően elírásról van szó.

[14] Sévry márki megnevezése téves, Livry márki volt az, aki egy szerencsejátékos helyet üzemeltetett, a Párizshoz közeli Romainville-ben álló villája is ugyanezt a funkciót töltötte be.

[15] Gebhard Leberecht von Blücher (1742–1819), porosz tábornagy. Sikeres hadvezér, szenvedélyes szerencsejátékos volt. Jelen volt a waterlooi csatánál, valószínű, hogy az ő hadtestének váratlan megjelenése döntötte el az ütközetet Wellington javára. 

[16] Captain Gronow [Rees Howell Gronow]: Aus der großen Welt. Pariser und Londoner Sittenbilder 1810–1860. Stuttgart, Robert Lutz 1908. https://www.gutenberg.org/files/3798/3798-h/3798-h.htm#blucher

[17] „Zene, ami később a filmbéli utazásokat olyan lankasztóvá tette, mert a képzeletet tápláló kép darabjaira hullt szét miatta – zene a Császárpanorámában nem volt. Az én szememben azonban egy apró, tulajdonképpen zavaró hangeffektus különb volt mindama varázslatnál, melyet oázisok köré pásztordalok vagy romos falak köré gyászindulók szőnek. Egy csengőhang volt ez, mely néhány pillanattal a kép lökésszerű eltűnése előtt megszólalt – jelezve, hogy kis kihagyás után mindjárt átengedi a helyét az utána következőnek.” Walter Benjamin: Berlini gyermekkor a századforduló táján. A Császárpanoráma. Ford. Berczik Árpád. Budapest, Atlantisz 2005, 98 sk.

[18] Evokáló erejét

[19] Nem sikerült megfejteni az utalást. (Benjamin Baudelaire‑kapcsán a 20‑as évek vége óta gyűjtött jegyzetanyagot, ám a Baudelaire‑könyv 1938‑ig nem nyerte el körvonalait.)

[20] Benjamin itt téved, a Jules Mirès bankárról elnevezett passage de Mirès Párizs II. kerületében később a passage des Princes nevet kapta.

[21] „Az úgynevezett halhatatlan lelkek, amikor felérnek a csúcsra, kivonulnak és megállnak az ég hátán, s álltukban az ég körfogása körülvezeti őket, ők pedig szemlélik az égen kívüli dolgokat (operouranios topos).” Platón: Phaidrosz, 247 c 3.

[22] Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában. A fogoly lány. Ford. Jancsó Júlia. Atlantisz, Budapest 2001, 10 sk. „Nemegyszer eltöprengtem azonban azon, hogy vajon nem az a kis figura lesz‑e a legutolsó közülük, aki igencsak emlékeztet arra a másikra, akit a combray‑i optikus tett ki a kirakatába azért, hogy az időjárást mutassa, s aki nyomban ledobta a csuklyáját, mihelyt kisütött a nap, majd visszavette, ha esőre állt az idő.”

[23] A mitológiai szilfekre utaló nevű „szalonfolyóirat” (1829–1830) négy lapszámot élt meg.

[24] Friedrich Wilhelm Hackländer (1816–1877), német író. https://www.projekt-gutenberg.org/hacklaen/humorerz/humor8c.html

[25] Karl Etzel (1812–1865), vasútépítő mérnök, építész.

[26] „(…) az egyik legféltettebben őrzött darab a képeslapgyűjteményemben: a Hallei kapu képe volt, sötétkék alapon világoskékkel: szerepelt rajta a Belle Alliance tér a környező házakkal, a teleholddal fenn az égen. De a holdról és a homlokzati ablakokról eltávolították a képeslap legfelső rétegét; fehérségükkel kitűntek a képből, amelyet egy lámpa vagy egy gyertya felé kellett fordítani, hogy a pontosan egyforma fényben parádézó ablak- és holdfelszín fényénél minden megnyugodjon az ember szeme előtt.” Walter Benjamin: Berlini krónika. In: Uő.: A belső világ krónikája. Önéletrajzi írások. Budapest, Kijárat 2020, 180. – A képeslap által megörökített helyszínt Benjamin versbe is foglalta, uo., 191.

[27] „Hahblle váltig meg volt győződve, hogy a Szaturnusz gyűrűje csak körkörös erkély, ahová a Szaturnusz lakói esténként kiülnek levegőzni.” (Ádám Péter fordítása) – H. Fournier (szerk.): Un autre monde. Transformations, visions, incarnations, ascensions, locomotions, explorations, excursions, stations… par Grandville (szöveg Taxile Delord). Paris, Fournier 1844. A Hahblle név valószínűleg a francia hâbleurből származik: ’dicsekedve fecsegő’.

[28] William Hogarth (1697–1764), angol festő, a modern karikaturisták előfutára.

[29] Jean Ignace Isidore Gérard (1803–1847), francia karikaturista, Grandville álnéven alkotott.

[30] „Minden tárgy zsarnok is egyben”

[31] Jean-Charles Gervaise de Latouche (1715–1782) jogász, a párizsi parlament tagja, számos libertinus mű szerzője.

[32] Jean-Charles Gervaise de Latouche: Mémoires de Saturnin, écrits par lui-même, Nouvelle édition, corrigée et augmentée, avec figures. Roma, chez Philotanus 1741. A könyvben nem szerepel Pompadour, akinek azonban birtokában volt belőle egy példány.

[33] Szűz föld

[34] „Mindenki előtt kortársnak számított.” Marcel Jouhandeau: Prudence Hautechaume. Paris, Gallimard 1927, 129.

[35] Római házi istenek

[36] Ismerd meg önmagad. (gör.)

[37] Utalás Goethe Faustjának II. részére (1. felvonás, 6264 skk.), amikor is Mephisztophelész az Anyákhoz (itt meghatározatlan mitológiai alakok) küldi Faustot a tripusz megszerzésére, hogy e varázseszköz révén a démonokra is kiterjeszthesse hatalmát.

[38] J. W. Samson: Die Frauenmode der Gegenwart. Eine medizinisch‑psychologische Studie. 1928. In: Zeitschrift für Sexualwissenschaft (https://doi.org/10.1515/9783112464144).

[39] Jean-Baptiste Radet, François-Georges Desfontaines, Pierre-Yves Barré: M. Durelief, ou Petite revue des embellissements de Paris, en prose et en vaudevilles. Paris, Fages 1810.

[40] Honoré de Balzac: Ferragus. Ford. Lányi Viktor. Budapest, Athenaeum 1920.

[41] Valószínűleg Heinrich Mann Eugénie oder Die Bürgerzeit című könyvét jegyezte itt fel.

[42] Irodalmi ihlet

[43] Léon Daudet: Études et milieux littéraires. Paris, B. Grasset, 1927, 40. o. skk.