Fenntartani idegenség és otthonosság egyensúlyát (Interjú Lőrinszky Ildikóval)
Fotó: 1749
Fenntartani idegenség és otthonosság egyensúlyát (Interjú Lőrinszky Ildikóval)

„A fordítói munka legizgalmasabb része éppen az, hogy az ember mikortól tud ráérezni a szerző stílusára” – vallja Lőrinszky Ildikó, a hamarosan megjelenő Isten országa fordítója, akivel kortárs francia szerzőkről és autobiografikus szövegekről, reáliákról, illetve Emmanuel Carrère önmagát író regényéről beszélgettünk.

1749: Az utóbbi időben mind olyan kortárs francia írók „találják meg” – Emmanuel Carrère, Annie Ernaux, Leïla Slimani –, akik magyarul eddig jóformán ismeretlenek voltak, hazájukban viszont sztárszerzőknek számítanak. Nagyobb lesz-e ettől a kihívás, vagy inkább segít, hogy nem kell korábbi fordítók stílusához alkalmazkodnia?

LI: Érdekes kérdés, de azt hiszem, inkább a klasszikusok újrafordítása kapcsán szokott felmerülni. Kortárs művek esetében kevésbé, hiszen a rangos szerzők közül sincs mindenkinek állandó magyar fordítója. Érthető módon megzavarja az olvasót, ha egy-egy szívének kedves író hirtelen más hangon szólal meg, mint amit ő megszokott, de egyáltalán nem biztos, hogy ez az új hang kevésbé hiteles, mint a korábbi. Egyébként sem árt, ha az olvasó néha szembesül azzal, hogy nem eredeti művet olvas, hanem fordítást, és minden fordítás értelmezés is, az eredeti szöveg újraalkotása. A fordító objektíve megítélhető szakmai felkészültsége mellett tükrözi a szubjektív nyelvi ízlését is. Jól megírt szépirodalmi szöveg esetén a fordítói munka legizgalmasabb része éppen az, hogy az ember mikortól tud ráérezni a szerző stílusára, mennyire tudja megteremteni, illetve fenntartani az idegenség és otthonosság kényes egyensúlyát. Ez néha könnyen megy, néha nehezen, és biztosan segít benne a gyakorlat, de szerintem mindenekelőtt arányérzék, empátia és fül kell hozzá. Meg persze alázat is, mert a fordító eltűnik a szöveg mögött. Ha rendesen megoldotta a feladatát, olyan gördülékeny magyar szöveget ad ki a kezéből, hogy az átlagolvasó nem is sejti, milyen sokféle kötöttséget kellett szem előtt tartania, hány elvetett variáció után született meg egy-egy tökéletesre csiszolt mondat vagy jól eltalált fordulat. A fordítás rendkívül intenzív és fárasztó munka, de rengeteg öröm van benne. Ajándéknak tekintem azokat a kivételes időszakokat, amikor a határidőről és más nyomasztó kényszerekről megfeledkezve elmerülhetek a munkában, és zavartalanul együtt élhetek a szöveggel.

 

1749: A hazájában rendkívül népszerű Carrère Isten országa című könyve, amelyből itt az 1749-en részletet is olvashatunk, vallomásos jellegű, akárcsak Ernaux önéletrajzi ihletésű Lánytörténete. Mennyiben mozognak más regiszterben ezek az autobiografikusnak mondható szövegek? Másképp kell-e fordítani őket, mint Slimani regényeit?

LI: Igen, mindenképpen. Nagyon más mind a három. Kortárs szerzőkről van szó, így történeti szempontból nyilván lehetnek átfedések Carrère és Ernaux autobiografikus jellegű szövegei között, de nem egy generációhoz tartoznak, egészen eltérő társadalmi közegből származnak, más problémák foglalkoztatják őket, és – ami fordítói szempontból a legfontosabb – egészen más stílusban írnak. Az Annie Ernaux-nál több mint negyven évvel fiatalabb Leïla Slimani első két regényét fordítottam. Egyik sem autobiografikus jellegű, és az elbeszélő mindkettőben hűvös, távolságtartó, egyaránt kerüli az azonosulást és az ítélkezést. Ugyanakkor a visszatérő női témák – a társadalmi szerepektől a szexualitáshoz való viszonyig – nyilván szorosan összefüggenek a kettős kultúrájú marokkói-francia írónő személyes életútjával. Legutóbbi regényében egyébként a saját nagyszülei történetét dolgozza fel. Ehhez képest Carrère feltárulkozás közben a közvetlen környezetét sem kíméli, aminek az érintettek nem mindig örülnek, ezt példázza legutóbbi könyve, a Yoga (Jóga) körül kialakult polémia is. Az Isten országa a kereszténység eredetének és fennmaradásának titkát kutatja, rendkívül sokrétű műveltséganyagot mozgat, történeti, filozófiai, irodalmi művek sorát emeli be a szövegbe hol rövidebb-hosszabb idézetek, hol rejtett utalások formájában. Ha nevezhetjük regénynek, akkor „regény, ami írja önmagát”: a vallomásos részek nemcsak a kereszténységhez és a hithez való viszonyról, hanem az írással és az írásért folytatott küzdelemről is szólnak. Részletesen elmeséli mindazt, amiről az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk, Pál és Lukács alakját állítva a középpontba, az eseményekhez fűzött szubjektív kommentárok miatt azonban soha nem tudunk megfeledkezni a történetüket újraolvasó és egyben újraíró Emmanuel Carrère-ről, akinek végtelen narcizmusát az teszi elviselhetővé, sőt kimondottan szórakoztatóvá, hogy folyamatosan megkérdőjelezi önmagát. Sok irónia, gyilkos és öngyilkos humor rejlik a szövegben. Gyakran hallom, hogy Carrère-t nagyon nehéz fordítani. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy időigényes a fordítása, de egyébként üdítően okos, világos fejű szerző, aki világos mondatszerkezeteket használ. Annie Ernaux narrátora szerényebb, visszafogottabb, az írónő kifejezetten kerüli az egyes szám első személy használatát, a Lánytörténetben helyenként egy mondaton belül vált egyes szám elsőről harmadik személyre. A szándékosan szikár stílus és személytelen hang miatt a szövegben a nevek helyett sokszor csak személyes névmások szerepelnek, és tudjuk, milyen fejtörés elé állíthatja a magyar fordítót még egy látszólag könnyű szöveg is, ha a forrásnyelvben gyakori az általános névmás, és vannak nyelvtani nemek. A Les Années (Az évek) például az „on” használatával gyakran lebegteti a mondatokat a „mi” és az „ők” között. Ezt a magyarban ritkán lehet megoldani, sokszor kénytelen választani az ember. A másik visszatérő probléma a reáliák fordítása.

 

1749: Miért?

LI: A szöveg tele van az adott éveket, évtizedeket idéző jellegzetes intézmény- és márkanevekkel, reklámszövegekkel. Ezek közül jó néhány azoknak a magyar olvasóknak sem mond semmit, akik az 1950-es, ’60-as években voltak fiatalok, hiszen egy világ választotta el akkoriban a két országot. Olykor a filmcímeket is hiába keresi az ember, később sem játszották őket a hazai mozikban. Nem beszélve a reklámszövegekből vagy a diáknyelvből idézett viccekről, szójátékokról. Ezeket szó szerint nyilván nem lehet lefordítani, magyaros hasonmásukat használni értelmetlen volna, mert ezt a szöveget nem lehet a francia kontextusból kiszakítani, azt pedig aligha volna szerencsés körülményesen elmagyarázni, hogy a francia olvasó miért tud derülni rajtuk. A magyar kiadók egyébként is azt az elvet vallják, hogy szépirodalmi szövegeket nem szabad lábjegyzetekkel agyonterhelni – viszont olyan sok van belőlük, hogy kihagyni sem lehet őket. Egyébként nagyon érdekes kérdés, hogy hol, milyen kiadói szokások alakultak ki: a Les Années angol fordításában például azt látom, hogy a fordító rendszeresen feldarabolja az eredeti mondatokat, amit a magyar kiadói szerkesztők aligha fogadnának el.

 

1749: Ezen dolgozik most?

LI.: Igen, a Magvető Kiadónak. Az írónő egyik legismertebb művéről van szó, szociográfiai ihletésű szöveg, hatvan év személyes és kollektív történetét eleveníti fel a második világháború végétől a huszonegyedik század elejéig. Nehéz pontosan meghatározni a műfaját, talán korrajzba bújtatott önéletrajznak nevezném.

 

1749: Visszatérve Carrère-re: a munkához a létező magyar Újszövetség-verziókat használta, vagy újrafordította a kiemelt részleteket? 

LI: Ez volt az egyik legnehezebb kérdés a könyvben, és nem is lehetett rá minden szempontból meggyőző megoldást találni. Carrère több francia változatból dolgozott, én a Szent István Társulat magyar kiadását használtam. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szerző néha emlékezetből idéz, és akkor is kiteszi az idézőjelet, amikor a saját szavaival foglalja össze a kérdéses szakaszt. Carrère egyébként tagja volt annak az írói csoportnak, amelyet egy új francia Bibliafordítás elkészítésére toborzott a Bayard Kiadó, és szívesen kommentál fordítási kérdéseket. De a pontos idézeteket sem mindig könnyű beilleszteni a készülő szövegbe, mert természetesen vannak kisebb-nagyobb eltérések a magyar és a francia Bibliafordítások között. A problémás helyeket jeleztem a leadott kéziratban, és végül a szerkesztőmmel, Takács M. Józseffel úgy döntöttünk, hogy a reménybeli olvasók szempontjait szem előtt tartva, ahol csak lehet, ragaszkodunk a választott magyar Bibliafordítás szövegéhez.

 

1749: Nehezíti vagy könnyebbé teszi a munkát, hogy nem itthon tartózkodik éppen, hanem francia nyelvi környezetben?

LI: Nehezíti, mert nagyon hiányoznak a könyvtárak, bár tudom, hogy ez most otthon is problémát jelentene. Rendkívül értékesek az interneten elérhető gyűjtemények (MEK, DIA), de kevés könyvet tudtam kihozni magammal, sem a műfordításokhoz, sem a kritikai kiadásokhoz nem férek hozzá. Ugyanakkor kiváltságos helyzetben vagyok, hiszen az anyanyelvemet taníthatom francia diákoknak, így a nyelvészeti szakirodalom forgatása mellett a rendszeres versolvasást is munkaköri kötelességemnek tekinthetem. A legfelkészültebb hallgatókkal fordítunk is magyarról franciára. Remek kérdéseket tesznek fel jelentésárnyalatokról, igekötőkről, képzőkről, szórendről, és persze nem tudok mindenre válaszolni, de közben újra meg újra rácsodálkozom az anyanyelvemre, és csendesen gyönyörködöm benne.

 

1749: Amikor megkap egy szöveget, elolvassa előre, vagy fokozatosan halad?

LI: Kezdő fordító koromban el se tudtam volna képzelni, hogy fordítani kezdjek egy könyvet anélkül, hogy legalább egyszer elolvastam volna. Ma is úgy gondolom, hogy ez a legjobb megoldás, de nem mindig így dolgozom. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy ma már percek alatt utána lehet nézni egy-egy szerzőnek az interneten, sokszor bele is lehet olvasni a szövegekbe, és az ember némi rutinnal fel tudja mérni, milyen jellegű fordítási problémákra számíthat.

A cikk szerzőjéről
Sárdi Krisztina (1989)

Újságíró, a Magyar Hírlap Kultúra rovatának vezetője, a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Kutatási témája Párizs, mint irodalmi mítosz kialakulása a húszas-harmincas években, amerikai-magyar tükörben. Emellett a Magyar Tolkien Társaság önkénteseként irodalmi ismeretterjesztő és tudományos önkéntes munkát végez.