amerre kúszik, mindent
megfog, mindent, amit megfog,
a szájába vesz, szóval
ha már kérded, mégis mit
csináltam egész nap, miért nem
haladtam semmivel, miért nincs
süti, miért nem töröltem segget
vagy mostam fogat,
elmondom, hogy csak ezen a héten
legalább száz elbaszott alkalommal
mentettem meg a gyerek életét,
nézd meg! Sikítom! nézz bele
a gyomrába, se kavics,
se kutyaszar, se egy kurva
puzzle-darabka, se katicabogár,
se gyűszűvirág, se telefontok,
se más gyerek cafatja nincs benne,
épp csak egy hányásmorzsa,
amit abban a tizenkét másodpercben
szippantott fel a szőnyegről,
amíg szarni voltam
***
A fordító jegyzete:
Hollie McNish dühös. A gyereke felzabálja az életét, és ő még hagyná is, de basszameg, majd megfullad, olyan mohón tömi magába az anyja perceit!
Hollie McNish dühös. Írni akar, a szájával ír is, de a kezével percről percre életet ment. Így nem lehet az irodalommal foglalkozni! Ezek már mancsok.
Hollie McNish dühös. Reggel még szerelemmel szerette a férjét, most estére, pedig hogy siet haza szerencsétlen, talán még fahéjas kölesgolyó is lapul a táskájában, gondolatban már sikítva tépi ki a beleit. Hát nem érti, hogy ő verset akar írni? Hogy az ő életének most értelme van, és szó sem volt erről korábban?
Annyira dühös, de az egész világra, hogy már írja is. A nagy kapkodásban a telefonja úgyis átértelmezi sorait, de az őserő ott lesz, fekete-fehéren, a klotyón felejtett digitáliában.
Been there, done that, Hollie.
Üdvözlégy, anyuka, ballaszttal teljes.