Hollie McNish: Visszaszerezni a szülés előtti testem
Fotó: pexels.com
Hollie McNish: Visszaszerezni a szülés előtti testem

Hollie McNish-sorozatunk első részében a "szülés előtti test" visszaszerzésének lehetőségét latolgatja sajátos stílusában, Kállay Eszter fordításában.

Évekig kerestem ezt a testet, amit szerintetek vissza kellene
szereznem, mintha csak hiányzó csontokról lenne szó,
vagy kóbor macskáról, akit hazavárok. Végül minden utcában
plakátot tűztem az összes fatörzsre: Eltűnt a testem, nem látta valaki?
Eltűnt a testem, nem látta valaki? Egy fotó rólam, még a terhesség előtt,
mosolyogva, a háttérben nincsenek szennyesruha-halmok.

Eltelik négy nap, semmi. Egy hét után hirtelen kopognak.
Ajtót nyitok, a lányom félénken csimpaszkodik a lábamba.
Egy idegen kartondobozt nyújt át, remélik, hogy ez az,
amit kerestem, a bokrok között találták, a hirdetéstől nem messze. 

Az előszobában kinyitjuk, véres és ruganyos, a szülés előtti
méhem. Visszahelyezem magamba, megérzem az üres súlyát.
A postaláda felől újabb zörgés, átázott, megtömött boríték,
két szülés előtti szem gurul keresztül a lábtörlőn, a
könnycsatornáimat még nem dörzsölték vörösre
a hosszú évek szúrós csillagai, még nem látták
a kisbabám első nyári nevetésének napviharát.

Aztán szülés előtti karjaimat nyomják át a küszöb fölött
nehézkesen, Elnézést! hallom a másik oldalról, ököl,
csukló, a könyök okoz egy kis fennakadást, ahogy átügyeskedem
őket, Köszönöm! kiabálom, és visszaakasztom őket a vállamra,
vékonyabbak, puhábbak, nem anyásak, izmaik még nem ringattak
szonett-ritmus-nyugalomba, nem cipeltek álmos végtagokat
milliónyi kanyargó küszöbön át, nem fogtak nyirkos kezeket
az összes forgalmas utcán. 

Az ajkaim következnek, nincsenek összecsókolva, az arcom, nincs összecsókolva,
a torkom, ahonnan még nem tört fel a szülés éneke, a régi melleim, még
nem szökőkutak, a mellkasomon nem ejtett foltot a
rajta álmodó kisbaba melege, izzadtsága, a füleim még nem zúgnak
az izgalomtól, hogy először hallják a motyogást: anya. 

A szülés előtti ujjak egyenként érkeznek, tompán puffannak
a lábtörlőn, átgurulnak az előszobaszőnyegen,
még sosem zárult köréjük újszülött marok, nem fogták szégyenlős,
ijedt kezek. Megnézem őket és az elszakadt szalagokat
visszaerősítem az ujjpercekre.

*

A szöveg eredeti címe: „getting my pre-baby body back"

A vers szerzőjéről
Hollie McNish (1983)

Ted Hughes-díjas költő és slammer. 

A fordítóról
Kállay Eszter (1994)

Költő, műfordító, kutató, civil szervezetekben dolgozik.Legutóbbi verseskötete: Vérehulló fecskefű (Magvető, 2024). Legutóbbi fordításkötete: Bernardine Evaristo: A lány, a nő, a többiek (Európa, 2021)

Kapcsolódó
Félek, hogy felébresztem, ha túl hangosan gépelek (Hollie McNishről és a szülőségről)
Kállay Eszter (1994) | 2022.09.18.
Hollie McNish: Se kavics, se kutyaszar
Hollie McNish: Bárcsak ezzel plakátolnák ki a vonatokat
Hollie McNish: tavaszi baba
Hollie McNish: a nap, amikor szültem
"Ha egy budapesti romkocsma közepén lenne az irodám, tökéletes lenne!" (beszélgetés Hollie McNishsel)
Kállay Eszter (1994) | 2023.08.12.
Lehetetlen választások: Kortárs afroamerikai anyaszövegek és a rabszolgaság utóélete
Hollie McNish: “nem olyan a szeme, mint a tiéd”