1749: Melyik magyarra fordított világirodalmi kötetet olvastad idén a legnagyobb örömmel?

Fenyvesi Orsolya: Frank O’Hara Töprengések vészhelyzetben című kötete az idei nagy kedvenc, bár letaglózott az is, ahogy Tor Ulven prezentálja (valóban színre viszi) az időt a Türelemben (a kötetből mi is közöltünk részleteket). O’Harát korábban is olvasgattam eredeti nyelven, de most a magyar nyelvű kötet révén végre kezembe is vehettem, magammal vihettem, birtokolhattam, belefeledkezhettem. Egyszerre kápráztat és szórakoztat, meglepetései egy jó barát szívbéli ugratásai, érzékenysége pajzs, gyerekes játékossága irigylésre méltó, látomásai a filmrajongó macskaféléké. Azóta is olvasom egyébként, én amondó vagyok, hogy a versesköteteket nem szabad nagyon gyorsabban olvasni (neadjisten kiolvasni), mint ahogyan íródtak. A friss világirodalmi prózai művekből Ali Smith-t éreztem kiemelkedőnek (még csak a Hogy lehetnél mindkettőt olvastam), de Marilynne Robinson Háztartását nagy reményekkel félretettem a „téli szünetre”. Örültem, hogy olvashattam Ocean Vuong Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című könyvét (a kötetről kritikát közöltünk), néha nagyon szerettem.

1749: Mi volt a legnagyobb világirodalmi próza-, líra- és drámaélményed idén, legyen bár magyar vagy idegen nyelven?

F. O.: Ez a kérdés zavarba ejtően emlékeztet az előzőre. Az a fontos, hogy – magáról az írásról is - elgondolkodtatott Max Porter A bánat egy tollas állat című kötete (nálunk Bényei Tamás írt a kötetről), írtam is egy szubjektív kritikát, esszét, szárnyas-bundás akármicsodát róla az Alföld Online-ra. Az 1749 felkérésére ismertem meg behatóbban Yusef Komunyakaa költészetét, és ez egy lelkesítő találkozás volt. Olvastam Olga Tokarczukot, és boldog voltam, hogy a személyében egy igazi történetmondó kapott Nobel-díjat 2019-ben. Idén Louise Glück, régi kedvencem nyerte el, de nem olvastam újra. Poén volt a Trükkös tigristrió, de különösebben nem élveztem. Nagyra értékeltem viszont Simone de Beauvoir Szelíd halál című kötetét, ami bár nem mostanában jelent meg, személyes okokból idén kellett elolvasnom. Lefogadom, hogy az idei igazi kedvencemet pedig nem is említettem, mert valamiért most mégsem jutott eszembe.

1749: A közelmúltban született világirodalmi kötetek közül melyiket olvasnád a legszívesebben magyarul?

F. O.: Idén nem sasoltam. Valamiért beugrott most Maggie Nelson neve, őt ide is biggyesztettem. De mohó vagyok és tájékozatlan, szeretnék kortárs olasz, svéd, belga, japán, koreai, hottentotta, klingon, tünde, tigris és Alfa Centauri versantológiákat olvasni, mihamarabb.

1749: Megváltoztatta-e a koronavírus-járvány az olvasási szokásaidat?

F. O.: Az olvasási szokásaimat a lányom születése változtatta meg 3 éve, a koronavírus-járvány ilyen szempontból nem hozott változást, hacsak abban nem, hogy amikor olvasni tudtam, igyekeztem még inkább olyan könyveket kézbe venni, amik eltüntetnek, amikben elveszhetek. Meséket, sci-fit, sodró, nagyon is emberi történeteket faltam egyrészről, így például Elena Ferrante Nápoly-trilógiáját, életemben először a Dűnét, vagy amit legutóbb nagyon imádtam, Jean-Claude Mourlevat A visszafelé-folyó című könyvét, és még a karácsonyi időszakra tartogatom régi kedvencem, az Üdv néked Arthur, nagy király újraolvasását. Másrészről a szabadságban/távollétben gondolkodni vágytam, ezért gyakran olvastam esszéköteteket, Judith Schalanskyt, Rebecca Solnitot, Andrzej Szczekliket, vagy legutóbb Carlo Rovelli olasz elméleti fizikus kötetét az időről.