Szellem nap félig
takarásban, hová tűntél?

Mindig van egy anya,
egy másik élőlényé,
kölykéért harcra készen.

De bújj elő rejtekedből,
járj felegyenesedve, mint az ember
& tényleg az éhség volna-e az egyetlen szenvedély,
kérded, míg újra elveszíted magad
egy fehér mező látószögében.

Ebben a jégkori csendben
semmi sem mozdul, kivéve –
majd szemek & idegek villanása.

Ha sírás rémít egy barlangból
egy másik évszakban, ne feledd,
ennek a tájnak a nyelvén egy szép ló
férfi, karjában géppuskával.