6 perc világhír! Díjak az izraeli-palesztin háború árnyékában, az Annie Ernaux stílusát megfricskázó francia paródiakötet, valamint a Shardlake-krimik alkotójának elhunyta László Ferenc soros hírválogatásában.
Amint erről már több alkalommal is írtunk e rovatban, a Közel-Keleten tavaly október óta dúló véres izraeli-palesztin háború gyakorlatilag a kirobbanása pillanatától fogva a nemzetközi irodalmi és kulturális élet egyik meghatározó és egyszersmind túlbecsülhetetlenül kényes témájának számít. A Gáza izraeli bombázását elítélő és a palesztinok iránti szolidaritást kinyilvánító irodalmárok és egyéb művészek, valamint aktivisták csoportjai ugyanis az elmúlt fél év során visszatérően éltek a tiltakozás eszközével: bírálva egyes nyugati országok Izrael-barát magatartását, bojkottálva az ilyennek ítélt államok (például Németország) kulturális csúcsintézményeit vagy épp demonstrálva valamely díjátadóra készülő irodalmi szervezet ellen. Az utóbbi körülírás a legpontosabban ráillik a PEN America két hete itt emlegetett esetére, hiszen amint arról akkor már szóltunk: a szervezet díjaira jelölt alkotók csoportosan jelentették be visszalépésüket, hogy így tiltakozzanak, amiért a PEN America nem tiltakozik testületileg az úgymond Izraellel cinkos Egyesült Államok eljárása ellen. Ez a kollektív fellépés pedig olyannyira hatékonynak bizonyult, hogy jószerint mire az 1749 felületén beszámoltunk a díjátadó körül támadt konfliktusról, a PEN America már meg is hátrált és mindenestől lemondta az április 29-re tervezett New York-i gálaeseményt. Az eredeti és határokat feszegető, komoly hatást gyakorló kötetek elismerésére alapított
PEN/Jean Stein Book Award 75 ezer dolláros díjösszegét pedig, miután a díj 10 jelöltjéből 9 visszalépett, a Palestine Children’s Relief Fund számára utalták át.
A példátlan helyzet felett sajnálkozva a PEN America nyilatkozatában akkor úgy fogalmaztak: „Minden tiszteletünk a lelkiismeretük parancsát követő íróké, akár úgy döntöttek, hogy fenntartják a jelöltségüket, akár nem.” Mert néhányan azért nem léptek vissza, s talán ehhez is kellett némi civil kurázsi. Így pedig pár díjazott – szigorúan gála és ceremónia nélküli – megnevezésére időjártával mégiscsak sor kerülhetett. Vagyis szimpla közlemény révén értesülhettünk arról, hogy a legjobb első regényért járó PEN/Hemingway Awardot Javier Fuentes nyerte el Countries of Origin (Származási országok) című kötetével, míg a PEN versfordítóknak odaítélendő díját Patty Crane vehette át kapta meg: a 2015-ben elhunyt svéd költő, a Nobel-díjas (és Pilinszky-verseket tolmácsoló) Tomas Tranströmer összegyűjtött költeményeinek angolra való átültetéséért.
*
Ha már több ezer kilométerre a háborús konfliktustól ilyen vihar támadt egy díjátadó körül, akkor nemigen lepődhetünk meg azon, hogy idén az „arab Booker” gyanánt is emlegetett International Prize of Arab Fiction szintén nem maradhatott ki a palesztin-izraeli konfliktusból. Merthogy április 28-án a shortlist hat jelöltje közül az a Basim Khandaqji nyerte el az Abu-Dzabi turisztikai és kulturális főszerve által 50 ezer dolláros pénzösszeggel kistafírozott díjat,
aki 2004 óta, egy tel-avivi öngyilkos merénylet megszervezésében való részvétele miatt, (háromszoros) életfogytig tartó börtönbüntetését tölti Izraelben.
A díjat ilyesformán nem ő, hanem libanoni kiadója vette át a regényért (címe angolul: A Mask, the Colour of the Sky), amelynek ramallahi menekülttáborban élő régész hőse egy talált izraeli igazolvány segítségével nevet és e „maszk” mögé rejtőzve, félig-meddig identitást is vált. A 41 éves író, aki a börtönben befejezte egyetemi tanulmányait és megírt négy regényt és két verseskötetet, most testvére nyilatkozott. Szavai szerint fivére, akitől a börtönőrök, úgymond, rendszeresen elkobozzák az írásait, a palesztin népnek ajánlja győzelmét. Míg ellenben az izraeli büntetés-végrehajtás képviselője még a győztes mű kihirdetése előtt a következőképpen kommentálta Basim Khandaqji esetleges díjazását: „Ha a zsűri úgy döntene, hogy egy terroristát kíván a díjjal megjutalmazni, azt lehetetlen lenne eljuttatni hozzá.”
*
A fentebb már annyit emlegetett tiltakozásokból az izraeli politikát rég kritikusan kommentáló Annie Ernaux is kivette a részét, ám az 1749 felületén e héten főszerephez jutó francia Nobel-díjas nevét most nem e véresen komoly ügy miatt említjük. Hanem mivel még áprilisban megjelent az irodalmi stílusparódiákat termékenyen ontó Pascal Fioretto tollából az a kötet, amely Ernaux írmodorát fricskázza. Les Soldes chez But (Árleszállítás a But bútoráruházban) – ez a címe „Annie Ernox” művének, amely
kíméletlenül nyers, őszinte és olcsó betekintést kínál egy bevásárlókocsi mélyére.
Az első kritikák lelkesen méltatják a korábban már többek közt Michel Houellebecq bőrét is pajkosan kicserző (lásd: Mélatonine) Fioretto új paródiakötetét, amelybe ezúttal is jócskán került a gúny vitrioljából. Vagyis heveny megmosolygás tárgyává válik itt a betű- és mozaikszavak iránti írónői előszeretet csakúgy, mint a kisemberek nagypolgári védelmezőjének tüntető közéleti aktivitása.
*
Végezetül következzen egy halálozási hír, de nem Paul Austeré, akitől érthető és elvárható módon külön nekrológ fog majd búcsút venni. Hanem a történelmi krimik alzsánerének jeles művelőjét, a 71 esztendős korában elhunyt C. J. Sansomot említse írásunk, aki eredményes és közhasznú ügyvédi működését hagyta oda két évtizede, midőn életre hívta Matthew Shardlake, a Tudor-korban bűneseteket felgöngyölítő jogász alakját. A deformált hátgerincű bűnvadász, aki tehát éppúgy az angol történelem messzi évszázadaiban kutatja a gyilkossági rejtélyeket, akár Ellis Peters Cadfael testvére vagy Paul C. Doherty különböző hősei, 2003 és 2018 között összesen hét nagysikerű krimi főhősévé lett. A múlt hét óta pedig, alig pár nappal Sansom halálát követően Shardlake immár tévésorozatban is eredményesen nyomoz a Disney+ platformján. S itt említsük meg azt is, amiről az Agave gyászhírhez csatolt közlése révén értesülhettünk: vagyis azt, hogy a sorozat alapjául szolgáló első Shardlake-eset, a Kard által magyar kiadása ugyancsak épp a napokban került nyomdába.
