6 perc világhír! Tiltakozásból visszalépő díjesélyes szerzők emlegetése és az új Salman Rushdie-kötet első recenzióinak szemlézése mellett László Ferenc e heti hírcikke még jégnézőbe is meginvitálja az olvasót.

A PEN America idei díjátadó gálája ugyan még csak ezután, egész pontosan április 29-én, vagyis jövő hétfőn kerül majd megrendezésre, ám az esemény már készültében kiérdemli a hírekre – s pláne a botrányokra – éhes nyilvánosság fokozott figyelmét. Méghozzá korántsem elsősorban annak köszönhetően, hogy a New York-i városházán megtartandó ünnepi eseményen, amelynek házigazdája a stand up-komika Jena Friedman lesz, a legendás színpadi szerző, Tony Kushner életműdíjat (PEN/Mike Nichols Writing for Performance Award) fog majd átvenni. Sokkal inkább azok a díjra esélyes irodalmi aktorok és aktivisták irányították rá már jó előre a figyelmet az eseményre, akik még a múlt héten csoportosan visszaléptek a jelöltségüktől, hogy így demonstráljanak, amiért a PEN America – a PEN néhány más nemzeti szervezetével ellentétben –

nem tiltakozik testületileg Gáza bombázása és az abban, úgymond, cinkos amerikai magatartás ellen.

A palesztin írótársak iránti szolidaritását erőteljesen kifejezve 31 szerző és fordító töröltette ilyesformán a nevét a különböző díjak jelöltlistáiról, méghozzá több korai visszalépő példáját követve. Az első híradások szerint különösen a bármely műfajú, ám váltig eredeti és határokat feszegető, komoly hatást gyakorló kötetek elismerésére alapított PEN/Jean Stein Book Award odaítélése vált kérdésessé, miután a longlist 10 szerzője közül 9 visszalépett a 75 ezer dolláros összdíjazású dekórumtól. Igaz, e ponton némi ellentmondást jelez az a tény, hogy a tiltakozásoktól szorongatott szervezet honlapján elérhető frissített lista jelenleg (április 22. kora délutánján) mindössze 4 szerző tüntető rezignálását mutatja e kategóriában. Ahogyan a többi kategóriában is rendre lelni 2-3-4 ilyen személyt.

*

A most a kiállás bűnös mellőzésével megvádolt PEN America 2022 nyarán szimbolikus módon és a szó szoros értelmében is kiállt a merényletet elszenvedő Salman Rushdie s egyszersmind a szólás- és a művészi kifejezés szabadsága mellett. A barbár gaztett által a jobb szemére megvakított író, mint köztudott, könyvet írt az őt ért támadásról és annak reá gyakorolt hatásáról, s a Knife: Meditations After an Attempted Murder című kötet a múlt héten az előzetes terveknek megfelelően meg is jelent – dacára annak, hogy még az év elején úgy tűnt, a merénylő tárgyalása késleltetheti a mű kiadásának folyamatát. A Kés… április 30-án magyar nyelven is elérhetővé válik majd, a Helikon Kiadó és a fordító Greskovits Endre jóvoltából, ám arra már most is vethetünk egy futó pillantást, hogy mit írtak az első angolszász recenziók a Penguin Random House által megjelentetett irodalmi szenzációról. Nos, a Guardian múlt vasárnapi értékelése például meglehetősen kritikus hangvételű, mert jóllehet Rachel Cooke úgy dicséri a könyvet, mint a szólásszabadság melletti rendíthetetlen kiállást, Rushdie írói önazonosságát pedig intaktnak ítéli, ám – ez utóbbival összefüggésben –

bírálja a szerző sznob és öntetszelgő, sőt olykor banális fordulatait.

Éppígy nem mindenestől lelkesült tenorú a New York Times recenziója sem, amelyben Dwight Garner az összességében tisztázó és megvilágító erejűnek ítélt könyv eleganciáját találta fogyatkozottnak, a merénylővel folytatott hosszú fiktív párbeszédet pedig különösen problematikusnak vélte. Egyértelműbben elismerő, sőt részben felmagasztaló irályú viszont a londoni Times cikke, amely Rushdie új művét gazdag, magával ragadó és harcias beszámoló és egyúttal a sötétségből a fény felé vezető utazás gyanánt méltatja, míg az Evening Standard egy bátor ember bátor könyvét ünnepli a Késről írván. Angol nyelven a gyors reagálású kritikai fogadtatás leghűvösebb vonulatát, úgy lehet, a Washington Post véleménye reprezentálhatja. E lap hasábjain ugyanis Becca Rothfeld kereken kimondva csapongónak, elcsépeltnek, mi több – meglehetősen unalmasnak nevezte a könyvet, amelyből ő még éppenséggel a merénylővel folytatott fiktív dialógus 30 lapját ítélte a leginkább érdeminek.

Erre a témára mindazonáltal a jövő héten még visszatérünk, hogy a – Gallimard által – francia nyelven is megjelentetett Rushdie-kötet első párizsi kritikáiból ugyancsak idézzünk majd párat.

*

Végezetül essen pár szó a múlt hét örömteli irodalmi-és-streaming híréről, vagyis arról, hogy még idén feltűnik majd a Netflix kínálatában a Száz év magány. Persze a tény, hogy Gabriel García Márquez 1967-es regényéből közelesen sorozat készül, voltaképpen már 2019 óta ismert volt. 2022 őszén pedig a Netflix elő is állt egy kis beharangozóval, amelyet akkor a kolumbiai írónak odaítélt Nobel-díj negyvenedik évfordulójára időzítettek. Most azután, García Márquez halálának tizedik évfordulóján már azt is megtudhattuk, hogy a spanyol nyelvű és Kolumbiában leforgatott sorozat 16 epizódból áll majd, s immár ismertek az adaptáció alkotói és főszereplői is. A spanyol nyelvűség korántsem mellékes mozzanat, hiszen maga a szerző életében azért állt ellen a megfilmesítés kecsegtető lehetőségének, mivel

nem akarta, hogy regényéből angol nyelvű filmet forgassanak.

Igaz, García Márquez azzal kapcsolatban is élénk kételyt táplált, hogy e műve, annak terjedelmes cselekménye teljes egészében átültethető e filmre. Merthogy ő akkor a sorozatra még nem gondolt. Így történhetett, hogy amíg a Szerelem kolera idején már 2007-re világsikerű hollywoodi filmmé is átlényegült (A szerelemről és más démonokról pedig Eötvös Péter révén az operaszínpadokon is helyet kapott), a leghíresebb Gíarcía Márquez-regényt csak most éri majd utól a recepciónak ez az izgalmas, kockázatokat és lehetőségeket egyként rejtő, populáris szakasza.