L. község a Kis-Kárpátok lábánál fekszik. Lakosai elég gazdagok, ezt takaros házaik is bizonyítják, amelyeket többnyire csempével raktak ki – Magyarországon ritka jelenségnek számít ez.

A lakosok nagy része a földművelésből él, kisebbik része pedig ezen kívül a szilvapálinkafőzéséből.

Stachovičék a község legtehetősebb családjának számítanak. Az ő birtokuk a legnagyobb, nagy darab erdő, bőséges szántóföldek, kiterjed szilvások, amelyek híresek az egész vidéken.

Az aratás utáni időben járunk. Juro Stachovič éppen a városba készült, hogy megfizesse az adót, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, s a postás lépett be rajta. Levelet hozott Amerikából, Ján Kohúttól, Stachovič unokaöccsétől.

Stachovič leült és olvasni kezdte. Unokaöccse egyszerű szavaival a nagyvárosok gyönyörűségét és a bennük való életet ecsetelte. Üdvözöltette az egész családot és a gyerekeit, akiket hazájában hagyott. A végén azonban hozzátette, hogy egyelőre nem küld semmi pénzt a gyerekek számára, mert mindenét a vállalkozására tette fel, sok ezret hoz még ez a konyhára, ezután pedig majd hazatér.

Stachovič végigolvasta a levelet, fogta a sapkáját, befogatott, és elgondolkodva útra kelt. Az amerikai rokona járt a fejében.

Ján Kohút a leggazdagabb paraszt volt a községben őutána. Három éve meghalt a felesége, ő pedig annál nagyobb szeretettel ragaszkodott négy gyermekéhez, akikért szorgosan dolgozott, hogy még nagyobb birtokot biztosítson nekik.

Úgy két évvel ezelőtt egy úr érkezett hozzá hintóban, s hosszasan beszélt vele négyszemközt. Ezután Kohút megváltozott. Hosszú ideig távol volt. 

Gyorsan elhíresztelték, hogy Kohút eladja a birtokait. És igazán gyorsan jelentkezett is egy kereskedő.

Kohút megegyezett vele, néhány napon belül pedig készpénzben kapta meg az érte járó fizettséget.

Este aztán a kocsmában Kohút kijelentette, hogy egy hét múlva Amerikába megy.

A következő napon meglátogatta Juro Stachovičot, és kérte, hogy fogadja be gyerekeit, ő majd Amerikából fogja küldeni a nevelésükhöz szükséges pénzt, s kétszáz aranyat előre le is fizetett.

Stachovičék befogadták a gyerekeit, így könnyű szívvel indult útnak.

Hát ezek a dolgok jártak útközben Stachovič fejében.

Látta lelki szemei előtt Kohútot, hogy a megkeresett ezresekkel hazatér, és nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Kohút gazdagabb lesz, mint ő. Amikor hazafelé tartott a városból, végigtekintve a mezőkön, réteken és erdőkön, különös érzés kerítette hatalmába. Gondolatban összevetette házaikat azokkal, amelyekről Kohút írt a levelében.

Az elégedetlenség érzése mind jobban és jobban eltöltötte. Hazaérvén nem evett, nem nyúlt semmihez. Este elindult a kocsmába. Amikor hazatért és lefeküdt, noha fáradt volt, csak nagy sokára tudott elaludni.

Határozottan kelt fel korán reggel. Senkitől sem véve búcsút a városba ment. Ott azonnal a vármegyei hivatal felé vette útját és útlevelet kérvényezett maga, illetve az egész családja számára.

A kérdésre, hogy hová utazik, azt válaszolta, hogy Amerikába. A hivatalnok, aki tehetős embernek ismerte, egy későbbi időpontot adott neki.

A vármegyei hivatalból Stachovič az állomásra tartott, és Pestre indult.

Pesten felkereste az amerikai beutazásban illetékes hivatalt, és részletek iránt érdeklődött.

Szolgálatkészen mutatták meg neki az útvonalat a térképen, megerősítették az Amerikát illető különféle terveiben, és egy halom rossz szlováksággal megírt prospektust és részletes útleírást kapott, majd mély hajlongással kikísérték egészen az utcára. Vele ment egy segéd is, hogy feladjon neki egy birtokai eladásáról szóló apróhirdetést a lapokban.

Stachovič csak másnap tért haza. Otthon már szinte elsiratták. A kérdésre, hogy hol járt, kitérő választ adott, erre meg arra beszélve ki magát.

A Pestről való visszatérésétől fogva Stachovič már nem felügyelte annyira a gazdaságot. Gyakran ment a városba, ahol szívesen látott vendég volt a fogadókban.

Egy nap levelet kapott. Magyarul írták. Stachovič elment a polgármesterhez, hogy lefordítsa neki.

A polgármester közölte vele, hogy valaki meg akarja venni a birtokait azon feltételek mellett, amelyeket Stachovič az apróhirdetésben közölt, és két hét múlva személyesen érkezik majd hozzá, hogy saját szemével lásson mindent.

Amikor a polgármester magyarázat iránt érdeklődött, Stachovič beismerte, hogy Amerikába akar menni. A polgármester megdorgálta, megpróbálta lebeszélni a dologról, Stachovič azonban úgy sejtette, a polgármesterből csak az irigység beszél.

Nemsokra rá már az egész község tudta, hogy Stachovič, a leggazdagabb gazda, Amerikába megy.

Az asszony odahaza előbb sírva fakadt, később viszont – miután Stachovič az Amerikai életet ecsetelte neki, az ezreseket, amiket ott biztosan könnyedén megkeres – megnyugodott, s már békésen beszélgetett férjével a fényes jövőről.

A következő két hét csupa vigadalommal telt, mivel Stachovičék nem spóroltak a pénzzel.

– Ugyan, hiszen Amerikában ezreket keresek majd – gondolta, és tovább szórta a pénzt.

Megérkezett végre a várva várt kereskedő. Magyar volt, s nem értett egy szót sem szlovákul. A polgármester tolmácsolt.

A vevő kijelentette, hogy addig nem köt szerződést, amíg meg nem ismeri az egész gazdaság valódi állapotát.

A magyar vevőt végigkalauzolták minden szántóföldön, s az úgy látszott, mindennel elégedett. Már csak a saját háza maradt hátra.

Éppen a magtárat vették szemügyre, amikor Stachovič valaki kiáltását hallotta.

Rögtön lerohant, s meglátta Ján Kohútot, de nem olyannak látta, amilyennek elképzelte, tele aranylánccal meg gyűrűvel, állapota inkább a koldusokra emlékezetetett.

Remegő hangon mesélte, hogyan hagyta magát becsapni, s hogy minden pénzét azokra az emberekre hagyta, akik miatt Amerikába ment. Hosszasan ecsetelte, hogy hogyan csalták ki tőle a pénzét, és hogy az az ember, aki annak idején, két éve meglátogatta, hogyan ment vele egészen Amerikába, majd hogyan fosztotta meg vagyona maradékától és hogyan tűnt el. Az, amit a gyerekeinek tett félre, alig volt elég arra, hogy visszatérjen Európába.

Az eseményt követően Stachovič elállt az eladástól éppúgy, mint az Amerikai úttól.

Kohút szomorú hazatérésének híre gyorsan elterjedt a faluban, s attól kezdve már senkinek nem akaródzott gyorsan „meggazdagodni” Amerikában.

Ján Kohút időben érkezett.

*

A szöveg eredeti címe: Přišel včas. Eredeti megjelenés: Národní listy odpolední 1901.6.12.