Jaroslav Hašek egy életen át ihlető csavargásai
Fotó: 1749
Jaroslav Hašek egy életen át ihlető csavargásai

A következő sorozat Jaroslav Hašek életművének kevésbé ismert oldalából igyekszik ízelítőt nyújtani. Igaz, ez nem teljesen ismeretlen a magyar olvasó előtt, mint ahogy az a tény sem, hogy az ifjú író formálódásában, s mondhatni életművészetében kulcsszereppel bírtak a XX. század első öt évében tett kóborlásai, csavargásai, utazásai.

1900-1901-ben, az első utazásai után kezdi rendszeren lapokban közölni írásait a frissen érettségizett kereskedelmi akadémista, aki nem sokkal később bankhivatalnoki állását is azért hagyja ott, mert a szlovák vidék szépségére vágyik, ahol tavaly járt. A szóban forgó esetre Ladislav Hájek, Hašek barátja így emlékezett vissza:

„Gyönyörű, kora tavaszi este volt. Fénylett a Hold. Hašek megemlítette, hogy milyen szép ilyenkor tavasszal Szlovákia. Az Óváros-térre értünk. […] A Týňska utcán azonban Jardo hirtelen megállt, felnézett az égre, elmerengett a Holdon, és azt mondta: »Tudod, én nem megyek ma hozzád, nem akarom a Szent Pétert bámulni, amint felemelt ujjal figyelmeztet. Haza szintén nem megyek. Ma felvettem a túlóradíjat, van pénzem az útra, szóval Szlovákiába megyek még ma este! Nem megyek vissza a bankba! Ott minden csak elszomorít, na és Szlovákiában most tavasszal, a legelőkön minden gyönyörű lesz, sütni fog a nap, szép lesz, oda megyek!«”

Forrás: Archív

Az 1905-ös évet követően, amikor a legkülönfélébb lapokat szerkeszti az élemód- és nőimagazinoktól az Állatok világáig, s a lapokban rutinosan közli humoreszkjeit, karcolatait és elbeszéléseit, amikor művészbarátaival viccpártot alapít a kabaréban, s újdonsült felesége, Jarmila bánatára egyre halmozza a görbe éjszakákat, már nem nagyon mozdul ki Csehországból, illetve Prágából. Egészen 1915-ös berukkolásáig persze. Viszont a század első  öt éve alatt is merít egykori csámborgásai élményéből, helyszínt, alakokat, couleur localt. Bátran állíthatjuk tehát, hogy a kóborévek alatt bőséges, egész életre kitartó írói anyagot halmozott fel.

A kutatás sajnos nem tud világos választ adni arra, merre is vezettek Hašek útjai. A megbízható tényanyag sajnos túl kevés. Az 1900 és 1901-es, majd részben az 1903-es év nyarán a Felvidékre, azaz a mai Szlovákiába vezetett. Az első két utazás itineráriumai még viszonylag könnyen rekonstruálható, hála Mařenkának, Hašek képeslapgyűjtő unokahúgának, akinek több helyszínről adott fel lapot. A képen látható Szepes-Váraljáról és Szepeshelyről való (ma Spišské podhradie és Spišská Kapitula):

Forrás: Archív

A későbbi években pedig már teljesen összemosódik valóság és a maga Hašek, illetve barátai által terjesztett fikciók és mendemondák. Mint Hájek írja, 1903-ban szlovák vidékre vágyott: az utolsó nyom egy június 3-i levél a Slávia banktól arról, hogy nem tartanak többé igényt a munkájára, egy hónapja ugyanis be sem tette oda a lábát, s úgy tűnik, Prágából is kereket oldott. A következő adat rendőrségi archívumokból származik: a gyanús csavargónak tűnő alakot, mivel nem tudja magát igazolni, lecsukják július végén Krakkóban, a Wawel alatt.

Hogy hol volt e pár hónapban? Valóban hihetünk viccpártja, a Törvény Keretei Közti Mérsékelt Haladás Pártjának története azon fejezeteinek, amely szerint „a macedónok fejedelme” Jan Klimeš cimborája után ment Szófiába, majd onnét a macedón vidékre segíteni a felkelőket, majd pedig török fogságba estek? Az író fantáziája alaposan átszínezi a valós eseményeket, a mi írónkra, aki rendre legendákat költött magáról – arra is volt példa, hogy saját maga keltette halálhírét – ez különösen igaz. A csehek erre rendszerint a „mystifikace” szót használják. Tény azonban, hogy Hašek írt egy Nikápolytól Ruszcsukba című dunai hajózásról szóló útirajzot – s írásai közül éppen az felel meg leghívebben a műfaji elvárásoknak.

Forrás: Archív

Nem marad más választásunk azonban az utazások rekonstruálása esetében, mint hogy a kopár tények mellett a Hašek-írásokra is tekintettel legyünk. Ugyanezt teszi Radko Pytlík is, az egyik legfontosabb Hašek-kutató, akinek egy monográfiája magyarul is olvasható A csavargó liba címen. A kép így is csak megközelítőleg élesül. Az 1904-es év is kalandokkal kecsegtet, ennek történetét Hašek az említett viccpárttörténetben írta meg, mint a párttagok „apostoli útját”. A három barát ezúttal az északi Adriát vette célba. Az útvonal menet közben változott: Bécs és Bécsújhely után úgy döntöttek, Nyugat-Magyarországon barangolnak. Hogy merre? Műveiben a Fertő-tó, a Balaton, Vas, Zala, Veszprém megye kerül említésre, Nagykanizsa és Körmend. Nagykanizsán soká tartózkodnak, a sörgyárat ugyanis egy cseh serfőzőmester („sládek”) vezeti, Jan Znojemský, akinek a nevét magyaros formában a A Mihók-féle Magyar Compass pénzügyi és közgazdászati évkönyv 1905/6 évfolyamában is megtaláljuk. A sörgyár több mint száz év után, 1999-ben szűnt meg.

Forrás: Archív

Minden jel szerint a kis csapat összeveszett, vagy legalábbis szétesett, s Hašek egyedül folytatta útját délnek. A Drávamente falvait, Varasd (Varaždin) városát, a Mura vidékét festi néhány elbeszélésében, majd nyomát vesztjük. Vajon lement az Adriára? Mondjuk Triesztbe? Talán tovább? Mellesleg négy velencei humoreszket is írt később, ami ugyan nem bizonyítja, hogy járt is ott. Elég volt egy jó bedekker is hozzá. Ezt a gyanút erősíti az a tény, hogy az elbeszélésbe ékelt gondolás dal hasonló ortográfiával, egy először a XIX. század közepén kiadott német könyvben szerepel...

Hasonló az utolsó, 1905-ös kóborév esete is. Ekkor Bajorországnak vette az irányt, s írásai szerint a Duna menti kisvárosokon haladt keresztül. Arra viszont semmi bizonyíték, hogy eljutott volna a Svájcba, Bern környékére, ahol néhány elbeszélése játszódik... A stájer vidék szintén hasonlóan kétes eset.

*

Műfajilag nehéz behatárolni Hašek szóban forgó úti elbeszéléseit. Maga az író olyan alcímeket használ, mint a „Galíciai karcolat”, „Podhalei karcolat”, „Úti emlékek”, „Királyhegyi emlék”, „Emlék a mocsarakból”, „Magyar humoreszk”, „Turistahumoreszk”, „A muraközi elbeszélésekből”, „A magyarországi elbeszélésekből”, stb. Tipológiai szempontból azonban két csoportra oszthatjuk őket, utazásnarratívákra és lokális narratívákra.

Az utazásnarratívákban cselekményét az utazás váratlan fordulatait alakítják. Vagy éppen a kényszerű rostokolás, amelyeket a hivatalok anomáliái okoznak. Külön csoportot alkotnak a turistasztereotípiákkal dolgozó humoreszkek, amelyek közül az egyik legkiválóbb talán a Néhány szó a turizmusról című, amely az 1749 portálon nemrégiben jelent meg. Külön érdekes az az alcsoport, amely a határátlépést tematizálja. A határ a karneváli visszájára fordítás tere, ugyanakkor a hivatalnokok anomáliáit a legjobban kiélezi. Fontos szerepe van még a csavargások közben megismert csavargók, kóborok, koldusok alakjai. Szabadságuk és gyökértelenségük vonzotta Hašeket, egyfajta életideált látott abban, hogy az ember nem tudja, hol hajtja le aznap a fejét. Egy visszaemlékező beszámolója szerint elég ramaty állapotban szokott csavargásaiból megtérni, s általában koldusnak nézték.

A másik elbeszéléstípust a lokális narratívák csoportja alkotják, amelyek mindig valamiféle helyi jellegzetességeken nyugszanak. Az utazás itt leginkább csak keretül szolgál – de néha meg sem jelenik –, legyen szó a véletlen vagy szándékos odavetődésről, vagy éppen a célzottról, például archeológiai kutatásról. A helyi specifikumot leszámítva a cselekmény kissé közhelyesnek hatna: szerelmi történet, részeges bóklászás, komikus félreértés... Gyakran találkozunk e jellegzetességek között helyi vélekedésekkel, hiedelmekkel, legendákkal is. Ennek legkiválóbb példája a Rakytnoc, a hegyi kísértet c. elbeszélés, amelynek anyagát jó ismerőse, a Hašeket vendégül látó tudós szlovák pap, Andrej Kmeť a különös Korponai szirtekhez fűződő szóhagyományt felgyűjtő cikkéből merítette. A lokális narratívák többségében világos, hogy a régió sztereotípiáit használta Hašek a szatíra forrásául. A térpoétika szempontjából is érdekes a helyzet, igaz ugyan Hašek csak első éveiben bajlódik tájleírásokkal, ezeket az elbeszéléseket mégis átitatja az adott táj élménye. Gyakran találkozunk – akár Galíciában, akár a Drávamentén – a labirintikus térrel, amely a főszereplő által fogyasztott alkoholmennyiséggel egyenes arányosságban válik egyre átláthatatlanabbá. Az átmenet tere például A révnél című karcolatban, vagy a határvidék viszonyait tematizáló bosznia-hercegovinai elbeszélésekben.

Ezen elbeszéléseknek a sajátossága nemcsak a traszkulturális tapasztalat, hanem a többnyelvűség, vagy a nyelvi hibriditás is. Hašek gyakran használ idegen nyelvi elemeket a környezete jellemzéséhez, egyébként magyar nyelvű fordulatokat, szavakat is, rendszerint rossz helyesírással. (Hašek valamicskét tudott magyarul, illetve valami „ráragadhatott”, a kereskedelmi akadémián ugyanis a magyart nyelvet vette fel, akárcsak útjai során.) A fordító azonban nagyobb dilemmának van kitéve, ha egy másik szláv nyelvet használ fel írónk, például a lengyelt, amelyet a lengyelül nem beszélő cseh olvasó minden probléma nélkül megért. Ugyanez a helyzet a szlovák, a ruszin és a horvát nyelvekkel, amelyeken belül ráadásul dialektusokat imitál, a szlovákok közül erdőhátit (záhorák), gömörit, szepesit, a horvátban pedig a Dráva-Mura vidéken használatos kaj dialektust. A romani nyelv elemeit szintén több helyen megtaláljuk – például a Leszka cigány, Szokás úr és Távol bíró esete ennek kiváló példája – helyességét sajnos nem sikerült ellenőriztetnem, az eredetit csupán magyar helyesírást követve írtam át.

Forrás: Archív

*

Hašek ezen úti elbeszéléseiből csupán egy vékony könyvecskét jelentetett meg élete során. A Průvodčí cizinců a jiné satiry z cest i z domova (Az idegenvezető és más úti- és hazai szatírák) címen. A zömmel folyóiratközlésekben maradt elbeszéléseket az 1955-ben induló életműsorozat első vaskos kötete gyűjti össze.

Magyarra eddig az életmű e szövegeiből érthető módon a magyaros témájúkat, illetve a régi Magyarországon, a Felvidéken játszódó elbeszéléseket fordították. Az első ilyen gyűjtemény a ma már szinte beszerezhetetlen A Balaton partján (1954) volt Tóth Tibor szabados és kissé szertelen fordításában. Később mások több gyűjteménybe is fordítottak újabb szövegeket. Az következő sorozat által is prezentált fordítói projekt viszont egyedül az eddig magyarra nem fordított szövegekből válogat, s nem szűkíti figyelmét kizárólag a magyaros témára.

Hašek csavargásai által inspirált elbeszélései nemcsak a térben utaztatják az olvasót, de időben is: megannyi közelkép a századelő letűnt világáról, amelyben különleges kulturális és nyelvi gazdaság tömörül, mindenekelőtt pedig eleven szatirikus humor.

Az esszé szerzőjéről
Száz Pál (1987)

Vágsellyén született. Három szépirodalmi kötetét, két tudományos monográfiáját, számos tanulmányát s jegyzik. Új kötete, a Felszámolt temetők nemsokára megjelenik. A Comenius Egyetem magyar szakán tanít, illetve doktorált és habilitált.

Kapcsolódó
Jaroslav Hašek: Néhány szó a turizmusról
Jaroslav Hašek: Időben érkezett