A The Black Aether Discord-csatornán árnyakat kedvelő és szakavatott emberek azon tanakodnak, vajon Michel Houellebecq eredetileg 1991-ben megjelent, kisregény-hosszúságú H. P. Lovecraft-esszéje kinek szólhat a mai napon, ebben az országban. Fogós kérdés. 

Hol van a két szerző célközönségének egészséges metszete?

És mennyien kezelik majd a helyén ezt a könyvet?

A kis kötet híre természetesen megelőzi a magyar kiadást: csak példaként mondom, hogy amikor Michel Houellebecq 2013-ban a XX. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége volt, a dedikálásra váró olvasók roppant, tömött sorai közt olyan ember is akadt, aki a Contre le monde, contre la vie egy példányát szorongatta, mást nem is. Valamit csak tudhat ez a könyv. 

Keményvonalas Lovecraft-rajongók között viszont tudvalevő az is, hogy az esszé, ami ebben a kötetben foglaltatik, erősen szubjektív és sok szempontból felszínes munka

– Houellebecq odáig megy, hogy első regényének hívja, Stephen King pedig idejében figyelmezteti az olvasót joviális előszavában, hogy nem mindenben ért egyet Houellebecq-kel, már ami a sajátos következtetéseit illeti.

Forrás: Magvető Facebook

Rosszindulatú vagy szándékosan félrevezető könyv-e a Szemben a világgal, szemben az élettel? Nem, dehogy. Nagyon is megindító látni, ahogy az örök cinikus Houellebecq körberajongja egyik kedvenc íróját, és már-már gyermeki lelkesedéssel sorolja Lovecraft életvitelének, prózájának különféle erényeit. Keveset csapong, értően érvel amellett, hogy Lovecraft fontos író, és ahogy a modern világ lassan kiábrándul a létezés különféle aspektusaiból, életműve egyre relevánsabb lesz, nem csak a popkultúrában.

Houellebecq megpróbálja nekünk megfesteni, milyen ember is volt Lovecraft, és ez milyen viszonyban állt munkásságának mélyebb rétegeivel. 

Elegáns, olvasmányos összefoglalás, amelyet tovább színez a tény, hogy szerzője szellemi elődöt lát a nem is annyira titokzatos, mizantróp figurában

(mindketten a közömbösség krónikásai és a modern társadalom kritikusai). Viszont Houellebecq itt-ott egy kicsit hajlamos az indiferenciát ridegségnek, a szorongást gyűlöletnek értelmezni, ezt alátámasztandó pedig kiemelten sok idézetet húz be Lovecraft életének egyébként legsötétebb hónapjaiból. A fajgyűlöletet központi, meghatározó, életművet formáló tulajdonságként állítja be, az élet népszerű élvezeteitől való idegenséget pedig életellenességként, pokoli szenvedésként értelmezi.

Annyiban persze igaza van Houellebecqnek, hogy Lovecraft rasszizmusát tudomásul kell venni, valamilyen módon neki kell menni, de hogy ez a tulajdonsága inspirálta a kozmikus panteon alakjait, erősen vitatható. A jelek szerint Lovecraft fajgyűlöletét és életfilozófiáját Houellebecq csak a teljes életrajz egy bizonyos szekvenciája alapján vizsgálja, és ebből von le következtetéseket a teljes életműre kivetítve, ezzel pedig szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a Lovecraft utolsó éveiben bekövetkező változásokat.

Forrás: Wikipedia / H. P. Lovecraft 1930 körül

Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az 1980-as évek végén íródott esszéhez Houellebecqnek még elégtelenek voltak a forrásai. Elsősorban L. Sprague de Camp és Lin Carter nevét hozza fel, akiknek tanulmányait a mai, akadémikusabb kritikusok adekvátnak, de kissé elavultnak tekintenek, és Lovecraft levelezését is csak részlegesen ismerte, hiszen annak feldolgozása és kritikai számba vétele mind a mai napig tart. A hivatkozott francia gyűjtés például legalább egy évtizednyi anyagot mellőz Lovecraft élete végéről. Megint más asszerciók a könyvben inkább hanyagságnak tudhatóak be. Az egyik ilyen, amikor Houellebecq elkezdi fejtegetni, hogy Lovecraft tudatos esztétikai okokból mennyi mindenről nem ír, többek között a nőkről és szexről (ezt ma már árnyaltabban látjuk, lásd Gina Wisker tanulmányát Lovecraft „liminális nőalakjairól” vagy Bobby Derie Sex and the Cthulhu Mythos című könyvét), illetve, hogy a leghalványabb utalást sem tesz a pénzre (ez sem igaz).

Mire a könyv Amerikában megjelent, a Lovecraft Annual kritikusai már készen álltak ízekre szedni, Todd Spaulding tanulmánya (Lovecraft and Houellebecq: Two Against the World) azzal igyekszik magyarázni Houellebecq sajátos nézőpontjait, hogy 

az amerikaitól szeparáltan, sajátos kulturális közegben fejlődő francia Lovecraft-kultusz nem elsődleges forrásokból, hanem inkább tekintélyes figurák és jelentésváltoztató fordítások által formálódott.

S. T. Joshi, aki komplett karriert csinált Lovecraft életművének tanulmányozásából, jóval szigorúbban szemlézte a könyv egyes pontjait, elsősorban a fajgyűlölet kérdéskörében (Why Michel Houellebecq is Wrong About Lovecraft’s Racism). Joshi egyébként is hajlamos beleállni mindenkibe, aki csak véletlenül is megkockáztatja, hogy Lovecraftról pontatlan kép kerüljön az olvasók elé – Houellebecq pedig van olyan népszerű író, hogy ezzel az ifjúkori, általa valószínűleg már rég elfeledett írásával belerondíthat a gondosan felépített imázsrendszerbe. (Megjegyezném, bár Joshi kétkötetes életrajza, az I Am Providence és további, weird fictionnel kapcsolatos munkássága monumentális teljesítmény, tudományos igényű munkáiban ő is elég részrehajló és sarkos például a népszerű irodalommal szemben.)

Ami engem illet, nem hinném, hogy szükség volna ekkora szigorra. Tulajdonképpen Houellebecq esszéje meg sem próbálja egy rendes tanulmány látszatát kelteni, sőt:

egészen kellemes, személyes mélázás,

 amely saját szerzői ízlésvilágát igyekszik valaki másnak a vélt életművével igazolni, mélyíteni (mint amikor én látom bele a kozmikus horrort a legutolsó Disney-rajzfilmbe is). Szerintem ez helyén kezelve teljesen rendben van, sőt érdekes párhuzamokat mutat meg két igencsak robusztus életmű között – az értő olvasó mindenképpen nyer vele, aki pedig tájékozatlanul vág bele, legyen az ő baja.

Visszakanyarodnék az első nagy kérdéshez: kinek szól ez a könyv ebben a formában? A külcsín és a teljes kritikai beavatkozás hiánya arra enged következtetni, hogy a Magvető ezt inkább a Houellebecq-életműbe passzoló, a többi nagy könyve között szerényen megbúvó „sorkiteljesítő” kiadványnak szánta, holott annyi mindent lehetett volna még kezdeni vele, tekintve, hogy mennyire izgalmas manapság a magyar Lovecraft-diskurzus (gondoljunk csak Horváth Márk, Lovász Ádám, Nemes Z. Márió lenyűgöző hibrid monográfiájára, ami egyébként citálja is ezt a könyvet). Stephen King nem túl érdekes előszavát lecserélhettük volna valamiféle friss, hazai irodalomtörténeti szövegre, és talán egy emailváltásba került volna a Magyar H. P. Lovecraft Társaságtól egy-két pontosító lábjegyzetet kérni a kötethez (egyébként nem is ártott volna: a jelenlegi lábjegyzetek között van, ami rossz novellához társít egy idézetet [57], és a szövegben is akadnak változatos bakik).

A komolyabb beavatkozás híján a könyv csupán a több mint harmincéves szöveg majdnem húszéves amerikai kiadásának tartalmát tükrözi. 

Az egyszeri Houellebecq-rajongó kezdjen vele, amit akar, a Lovecraft-szakértők pedig morognak, mert talán nem ez a legjobb szöveg, ami az életmű körüli párbeszédet értelmes irányokba tereli.

Értem a Magvető semleges, puritán hozzáállását is: a könyv meg volt írva, most meg le van fordítva.

Ezzel a megjelenéssel, azt hiszem, inkább a Houellebecq-olvasók nyernek valamit: egy nem is Lovecraftról, inkább egy fiatal Houellebecqről szóló sztorit, arról, hogyan birkózott annak idején egy felfoghatatlan életművel. Egy Houellebecq-könyv, amiben végre nem kell középkorú, kiégett értelmiségiek hosszan lelógó, érett gyümölcseiről olvasni, á votre santé!

Michel Houellebecq: H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel. Budapest, Magvető, 2024. 144 oldal, 4499 forint.