Háborúság az előkerült kéziratok körül (Céline Guerre-jéről)
Fotó: Wikipedia
Háborúság az előkerült kéziratok körül (Céline Guerre-jéről)

Óriási botrányt kiváltva a Gallimard Kiadónál megjelent Céline évtizedekig lappangó, világháború után hátrahagyott kézirata, a Háború. De mi a tét és mi okozza a botrányt? Karafiáth Judit járja körbe a témát.

Nem sokkal Proust hetvenöt kéziratlapjának váratlan feltűnése után másik szenzációs felfedezés hozta lázba a francia irodalmi közéletet. Ebben az esetben is olyan kéziratokról van szó, melyek egykori létezéséről tudni lehetett, de kétséges volt, hogy egyáltalán megmaradtak-e, és ha igen, hol lehetnek. Louis-Ferdinand Céline élete végéig fájlalta, hogy montmartre-i lakásában hagyott kéziratai eltűntek, miután 1944. június 17-én, nem sokkal a szövetséges csapatok partraszállása után Dániába menekült feleségével és macskájával. Az írónak jó oka volt a távozásra, hiszen gyűlölködő pamfletjeivel, a kollaboráns újságokban közölt nyílt leveleivel és lépten-nyomon hirdetett antiszemitizmusával joggal számíthatott arra, hogy az ellenállók bosszúját és a háború utáni igazságszolgáltatást nem fogja tudni elkerülni.  

Nem egész egy hónapja, 2022. május 5-én jelent meg a Gallimard Kiadónál a Guerre („Háború”) Francois Gibault előszavával. A mindössze 126 lapos önéletrajzi visszaemlékezés (?), regény (?) eseményei időben az Utazás az éjszaka mélyére (1932) kezdő részéhez kapcsolódnak, melyben az elbeszélő hős, Bardamu lelkesen beáll katonának, és a frontra is eljut, de hamarosan már másról esik szó. „Azután pedig történt még egy és más, sok minden történt, de ezt már nehéz volna elbeszélni, mert a maiak aligha értenék” – zárja le ez a részt az elbeszélő.[1] 1934-ben Céline azt írta kiadójának, hogy a második regényén dolgozik, mely három részből áll majd: Gyermekkor – Háború – London. A tervezett regénynek csak az első részét írta meg véglegesnek – ezt olvashatjuk a Mort à crédit („Halál hitelbe”) című kötetben, mely 1936-ban jelent meg. A másik két részt félretette, közben mással foglalkozott (többek között a gyalázatos pamfletekkel), és amikor visszatért a regényíráshoz, nem itt folytatta, hanem belefogott a Guignol’s Band („Bohócbanda”) megírásába.

A most megjelent kötet tehát ennek a tervezett trilógiának a második darabja. Az első kilenc oldal hiányzik, az elbeszélés ott kezdődik, hogy az Ypres melletti csata után Ferdinand sebesülten a földön fekszik halott társai között: „J’ai bien dû rester là encore une partie de la nuit suivante. Toute l’oreille à gauche était collée par terre avec du sang, la bouche aussi.[2] Nagy nehezen feltápászkodik, elindul, majd találkozik egy angol katonával, aki segít neki. Szükségkórházba kerül, aztán egy másikba, ott lábadozik kar- és fejsérüléséből. Hallucinációk, látomások tarkítják a kórházi élet elbeszélését, mely nem szűkölködik erotikus jelenetekben. A szöveg első fogalmazvány, hiányzik belőle a tudatos írói beavatkozás, a nyers stílus finomítása, de magán viseli Céline nyelvi invenciózusságát és humorát. 1934 és 1944 között lett volna ideje ahhoz, hogy átdolgozza és az első regény szintjére emelje, de nem így döntött.

2020 júniusában Jean-Pierre Thibaudat, a Libération című napilap egykori színikritikusa azzal a szenzációs bejelentéssel kereste fel Emmanuel Pierrat ügyvédet, a szerzői jogok szakértőjét, hogy nála vannak Céline több mint fél évszázada lappangó kéziratai. Elmondása szerint mintegy tizenöt évvel azelőtt névtelen adományozók adták át neki ezeket azzal a feltétellel, hogy csak az özvegy halála után hozhatja nyilvánosságra a hírt: nem akarták, hogy az özvegy hasznot húzzon belőlük akár jogdíj, akár vételár formájában. Thibaudat-nak még jó ideig várnia kellett a nagy bejelentéssel, mert Lucette Destouches 107 évet élt, csak 2019 novemberében hunyt el.

Thibaudat leltára szerint a kb. 1 köbméternyi anyag, összesen 5316 lap (jelentős részük szárítócsipeszekkel összefogott kéziratcsomókban) a következő tételekből áll: a Krogold király legendája befejezetlen kézirata, a Casse-pipe kiadatlan részei, a Guerre, melynek létezéséről nem lehetett tudni, a Londres három részből álló kézirata, egy hiányos kézirata a Halál hitelbe c. regénynek, a Guignol’s Band I. hiányos változata, levelezés és antiszemita tartalmú írások. Thibaudat látogatása után az ügyvéd találkozót szervezett az özvegy két jogörökösével: François Gibault-val (Céline ügyvédjével, egyben háromkötetes életrajzának szerzőjével) és az özvegy bizalmasával, Véronique Robert-Chovinnel. Céline egyetlen gyermeke, a 2011-ben meghalt Colette Destouches apja elhunytakor, 1961-ben lemondott az örökségről, mert annak összege kisebb volt, mint a tartozásoké.

A nagy port felverő ügyben sokan lopásról beszélnek, mások szerint viszont nem indokolt és nem ildomos lopott kéziratokról beszélni. Mielőtt Céline elmenekült volna Párizsból, azokat a kéziratokat, melyeken éppen dolgozott, köztük a Guignol’s Band második kötetét, a titkárnőjére bízta. A többit a lakásában hagyta egy szekrény tetején, a szíve mélyén abban reménykedve, hogy hamarosan vissza tud térni Franciaországba. A megszállás idején hasonló szerepet játszó írótársai közül Brasillachot, a kollaboráns Je suis partout főszerkesztőjét elítélték, és 1945 februárjában kivégezték az ellenséggel való együttműködés miatt. Drieu La Rochelle, aki 1940 decemberében átvette a tekintélyes Nouvelle Revue Française vezetését, 1945 márciusában öngyilkos lett. Céline a menekülést választotta, nem állt a bírói elé 1950-ben sem. Ő lenne az, akit megloptak, aki áldozat, aki szerencsétlen hős? – érvel Philippe Roussin, egy nagy sikerű, Céline-ről szóló könyv szerzője, s több kutató is osztja véleményét, mondván: mivel Céline menekülése közben hátrahagyta a kéziratait, nem beszélhetünk lopásról.

2021 februárjában az örökösök megköszönték Thibaudat-nak (és az általa képviselt ellenállóknak), hogy épségben megőrizték a kéziratokat, ugyanakkor beperelték orgazdaságért. Tettüket az indokolta, hogy Thibaudat nem mondta meg, mikor jutott hozzájuk, és magánál tartotta őket, így megfosztotta a jogos tulajdonosokat az előkerült regények kiadásából eredő jogdíjaktól. Céline szerzői jogai 2031-ben szűnnek meg – már csak tíz évről van szó.

A párizsi ügyészség szeptember 21-én vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Ahhoz, hogy lopásról lehessen beszélni, az kell, hogy a lopás szándéka is fennálljon, s ezt különösen nehéz lenne bizonyítani. S ha nincs lopás, nincs orgazdaság sem. Amúgy is ritka dolog olyan orgazdákat látni, akit önként átadják a rendőrségnek a lopott holmit, ráadásul sem a kéziratok ismeretlen átadója, sem Thibaudat nem kért pénzt értük.

A mai napig nem egyértelmű, ki vitte el az iratokat: két lehetséges elkövetőről beszélnek. Talán valamelyikük leszármazottja volt az, aki eljuttatta ezeket Thibaudat-nak. Az egyik a gyanús egzisztenciájú korzikai zsidó, Oscar Rosembly, Céline alkalmi könyvelője. Nagy valószínűséggel ő lehetett, mert a felszabadulást követő zavaros időkben egy ellenálló csoport hadnagyaként rendszeresen fosztogatta az elmenekültek otthonait. 1945 januárjában el is ítélték, hat hónapra börtönbe került. Ahhoz, hogy ekkoriban egy ellenállót elítéljenek, nagyon súlyos vádaknak kellett fennforogniuk. A másik Yvon Morandat, a Jean Moulin köréhez tartozó híres ellenálló, későbbi miniszter. Ő volt az, akinek Céline elkobzott lakását kiutalták, és őt gyanúsította meg az író Dániából írt levelében, hogy kidobta az ott talált kéziratokat (máskor viszont Rosemblyt nevezi meg tolvajként). Morandat azonban nem fosztogatott, a bútorokat raktárban helyezte el, és amikor Céline 1952-ben hazatért, és reklamálta javait, kész lett volna átadni azokat a raktározás költségeinek megtérítése ellenében. Erre azonban Céline nem volt hajlandó.

Több millió euró értékű kézirattömegről van szó. 2022-ben a Gallimard egy kötetben fogja kiadni a Casse-pipe, a Londres, Guerre, és Krogold király legendája című írásokat, amiből nagy bevételre számíthatnak az örökösök, és maguknak a kéziratoknak is jó áruk van. 2011-ben 1,7 millió euróért kelt az Utazás az éjszaka mélyére kézirata, melyet a Francia Nemzeti Könyvtár elővételi jogával élve vásárolt meg. Thibaudat úgy gondolta, hogy a kéziratoknak az IMEC-ben (Institut mémoires de l’édition contemporaine – a kortárs könyvkiadás emlékeit őrző intézet) a helyük, ahol már egy jelentős Céline-fond van, hogy a kutatók és a diákok könnyen hozzájuk férhessenek. Úgy hírlik, hogy az örökösöknek nem ez a szándéka (pedig ezzel tennének a legtöbbet Céline emlékéért), de a történet még nincs lezárva. 

*

A kötetet Céline fordítója, Szávai János vizsgálja majd meg részletesebben a 1749 hasábjain.

*

Jegyzetek:

[1] Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére. Szávai János fordítása. Budapest, Európa, 2003, 48.

[2] Ott maradtam még másnap éjjel is egy darabig. Vérző bal fülem odaragadt a földhöz, a szám is.

A cikk szerzőjéről
Karafiáth Judit (1943)

Irodalomtörténész, egyetemi oktató, a huszadik századi francia irodalom (Proust, Céline, a szürrealizmus) kutatója. Legutóbbi kötete: Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában (Akkord, 2007).

Kapcsolódó
Hetvenöt kéziratlap: egy új Proust, mely a legrégebbi
Karafiáth Judit (1943) | 2021.07.10.
Az eltűnt kézirat nyomában
Ádám Péter (1946) | 2021.02.22.