Merthogy Bessie a neve annak a bronzszobrocskának, melyet a 30 ezer fontos jutalom mellett hagyományosan ugyancsak átvehet a Women’s Prize for Fiction soros győztese. Az idén immár a 29. esztendejéhez elérkezett brit irodalmi díj idei esélyeseit pár hete előszámláltuk már e hasábokon, és az akkor ismertetett shortlist jelöltjei közül múlt csütörtökön a tamil származású amerikai írónőt, V. V. Ganeshananthant, illetve az ő Brotherless Night című második regényét hirdették ki győztesként. A regény, amelyet a zsűri most a „zseniális, lenyűgöző és mélyen megindító” jelzőkkel méltatott, az 1983-tól egy negyedszázadon át dúló Srí Lanka-i polgárháború idején játszódik, a középpontjában pedig az orvosi pályára vágyó fiatal lány, a bátor Sashi áll, akinek karrierálmát és egész életét pusztítóan beárnyékolja, családját pedig megtizedeli az ideológiai és etnikai alapú véres erőszak.

Túl műve elvitathatatlannak tetsző egyedi érdemein, Ganeshananthan győzelme több trendbe is beilleszthetőnek látszik.

Egyrészt ugyanis a gyarapodó presztízsű Women’s Prize for Fiction mintha frissiben megerősítené a dél-ázsiai régió vélelmezett irodalmi felértékelődésének tendenciáját, amelyről 2022-ben igen sok szó esett, midőn a Booker-díj és a Nemzetközi Booker-díj egyaránt a kortárs világirodalom e sokáig meglehetősen kevés figyelemben részesített nagytérségének egy-egy alkotójához jutott. (Még ha a negyvenes évei közepén járó írónő az Egyesült Államokból csatlakozik is ehhez a kultúrkörhöz.) Másrészt a Brotherless Night egyik legmarkánsabb, de egyszersmind számos újabb művel rokonítható ismertetőjegye, hogy e regényben sokrétűen és beleérző árnyaltsággal jelenik meg a terrorizmus nehéz és oly kényes témája. Ezt, vagyis a cselekmény véresen problematikus közegének komplex, intelligens és megragadó erejű ábrázolását gyakorlatilag minden angolszász recenzió lelkesen ünnepelte.

*

Ha már az értékelőt tartósan nehéz és nyugtalanító feladat elé állító témákról esik szó, úgy egészen ideillik Louis-Ferdinand Céline alakja és működése, amely idén a 130. születési évforduló okán, pontosabban ürügyén került újólag a francia intellektuális nyilvánosság előterébe. A május végi dátumhoz időzítve a Le Figaro, azazhogy a Figaro Hors-Série például egy teljes tematikus különszámot szentelt az írónak, aki

egyszerre tette megkerülhetetlenné és megnyugtató módon feldolgozhatatlanná életművét.

Már rögtön a Michel De Jaeghere által jegyzett szerkesztőségi beköszöntő láttamozza ezt a különös, se kiköpni-se lenyelni helyzetet, a művészi nagyság és a morális szempontok összefésülhetetlenségét Céline kapcsán, amikor cikkét ezzel a mondattal nyitja: „Sokkal kényelmesebb lenne a helyzetünk, ha tehetségtelen lett volna.” Hiszen az író heves és a legbűnösebb pillanatban (folytatólagosan) deklarált antiszemitizmusa, s ezzel összefüggésben náci kollaboránsi múltja semmiképp sem helyezhető zárójelek közé, ahogyan nemzedékek óta méltán kultikus tiszteletben álló művei sem kerülhetnek törlőjel alá. A magazin írásai most egészen változatos megközelítésekből tárgyalja a huszadik századi francia irodalom eme (anti)hősét: felidézve több évtizedes barátságát a festő és grafikus Gen Paullal, életének 12 meghatározó dátumát megjelölve, s nem kerülgetve a legkínosabb pontokat sem. „Baráti vonzalmat érzek Hitler iránt, és még inkább minden német iránt” – az antiszemita pamfletek szerzőjének ez a rémes mondata is ott szerepel kiemelésben, ám a szörnyülködés és az ítélkezés aktusánál üdvösen fontosabbnak bizonyul mindvégig a rekonstruálás és az értelmezés szándéka. Céline írásművészetének és különösen az Utazás az éjszaka mélyére rajongó híve és avatott tolmácsolója, a színész Fabrice Luchini pedig terjedelmes és imponálóan okos interjúban érvel idevágó főállítása mellett, mely szerint az 1961-ben elhunyt literátor prózaíróként is váltig a huszadik század legnagyobb költője volt, aki prófétai erővel megáldva emelte új dimenziókba a francia nyelvet.

*

Végezetül essen pár szó a múlt hét okvetlenül legfontosabb hazai könyves eseményének világirodalmi érdekű vonulatáról, vagyis az Ünnepi Könyvhétre időzített legfontosabb kortárs külhoni megjelenésekről. Melyek sorában az elsőség alighanem vitán felül Murakami Haruki Mesterségem a regényírás című kötetét illeti, amelynek angol nyelvű kiadásáról és annak fogadtatásáról még 2022-ben hírt adtunk, s amely esszégyűjtemény most Mayer Ingrid fordításában és a Geopen Kiadó gondozásában jelent meg. Hasonlóan lelkes fogadtatás illeti a még dalszövegíróként is aktív amerikai szerző, Michael Chabon A végső megoldás című bűnügyi kisregényét, amelynek nyomozója (talán vagy talán mégsem) az agg Sherlock Holmes. Érdekes, hogy ilyesformán ez a 2004-es mű, amely most Pék Zoltán fordításában és a 21. Század Kiadó jóvoltából került a hazai könyvesboltokba, voltaképp ugyanazt az ötletet játszotta ki, mint a vele annak idején gyakorlatilag egy időben megjelentetett Mitch Cullin-regény, az A Slight Trick of the Mind (melyből utóbb Mr. Holmes címen film is készült, Ian McKellennel a főszerepben). S ami a további újdonságokat illeti, kerülve az idegen tollakkal való ékeskedés rút bűnét, hadd ajánljam a nyájas olvasó figyelmébe a Könyves Magazin oly informatív kétrészes gyűjtését, amely e tárgyban itt és itt lelhető.