1.
Sötétedés után a csillagok úgy fénylenek, akár a jég, és távolságuk
Valami elemit rejteget. Nem kifejezetten Istent. Inkább egy
Vékonyderekú, ragyogó, Bowie-forma lényt – egy lebegő Csillagembert
Vagy egy kozmikus nagymenőt, aki azt akarja, lássunk.
És mit tennénk, te és én, ha biztosra vehetnénk, hogy

Valaki ott leskelődik a porfelhőn keresztül, és azt mondja,
Semmi sem veszett el, minden tovább él arra várva,
Hogy ismét eléggé megkívánják? Elvágynál akkor,
Akár pár éjszakára csak, abba a másik életbe első szerelmeddel,
Ahol boldogok voltatok a jövővel mit sem törődve?

Venném-e kabátom, s visszatérnék a konyhába, ahol
A szüleim várnak az asztalnál, és meleg vacsora a tűzhelyen?
Bowie sosem hal meg. Nem ragadja el semmi álmában,
És nem támadja meg semmi véráramán keresztül. És sosem öregszik meg,
Akár a nő, akit elvesztettél, és örökre sötét hajú

És pozsgás arcú marad, szalad a képernyő síkja felé, ami mutatja
Az időt, és hogy hány kilométer van még vissza. Épp, mint az az élet,
Amelyben örökre az ablakon át az éjszakát bámuló gyermek vagyok,
És azt gondolom, egyszer puszta kézzel fogom megragadni a világot,
Még ha lángba borul is.

          2.
Nem hagy nyomot. Eloson fürgén, akár egy macska. Tessék,
Ez Bowie: a pop pápája, a szemérmes szent. Mint idézet
Egy színdarabban, kétszeresen jogvédett. Az órák

Úgy csepegnek el, akár a légkondi vize az ablak előtt. Türelmesen kivárjuk,
Várni tanítjuk magunkat. Csendben, kényelmesen történik meg az összeomlás.
De nem Bowie-é. Ő felszegi fejét, arcán huncut vigyor.

Az idő sohasem áll meg, de véget ér egyszer? És mennyi élet
Ragyog, még a felszállás előtt, mielőtt magunkon túl találjuk
Magunkat, aranyló sikerben és csillogásban?

A jövő már nem az, ami korábban volt. Még Bowie is
Valami jó hidegre szomjazik. Vadászgépek villannak az égen át,
Akár a vándorló lelkek.

          3.
Bowie közöttünk van. Itt,
New York Cityben. Baseballsapkában
És drága farmerban. Beugrik
Egy csemegeboltba. Megvillantja fogsorát
A boltosnak kifelé menet.
Vagy taxit fog a Lafayette-en,
Mikor az alkonyi ég beborul.
Nem siet sehova. Nem úgy
Érzi magát, ahogy gondolnád.
Nem fennhéjázik. Viccelődik.

Itt élek már hosszú évek óta,
És még sohasem láttam. A különbség
Üstökös és hullócsillag között.
Fogadni mernék, hogy fényesen ragyog,
Fehéren izzó csóvát húz maga után,
Ahogyan nekünk talpunkra ragad
A papír a vécéből kilépve. A lábánál
Ott hever az egész világ,
És mi apró pöttyök vagyunk,
Habár vannak alkalmak,

Mikor egy ekkora ember tekintete
Egy pillanatra találkozik a tiéddel,
És azt a gondolatot sugározza: RAGYOGJ
RAGYOGJ RAGYOGJ RAGYOGJ RAGYOGJ
Egyenesen az elmédbe. Bowie,
Szeretnék hinni benned. Szeretném érezni
Akaratod, akár a szelet eső előtt.
Azt, aminek minden engedelmeskedik,
Miközben hipnotikusan táncolsz,
Mintha csak egy hatalmas lény
Odanézne, és azt mondaná:
                                                 Na gyerünk.

*

A vers eredeti címe: Don’t You Wonder, Sometimes?