a fény lesöpri a tetők ormáról az éjt,
a gleccser, régi tűzhányó kúpja serken
az öböl túlfelén, ami olyan tágas,
hogy távcső kell, vagy
két nap, hogy átérjek
hajnalodik, felébredünk
mindhárman
én, a világ és a köhögés;
a szomszédomé
A világ és a szomszédom: éjjel mindkettő néma
de az alvásnál az ébrenlét nyugtalanabb,
és álmai néha nehezebbek –
köhög félórát, negyven percet,
tisztulnia kell, olyan sűrű benne az éj
annyi a meddő álom
hevesen köhög, néha kétségbeesve
minden köhintésben rég szívott cigaretta
minden köhintésben emléke annak,
amit nem kellett volna,
vagy épp: meg kellett volna tennünk
Távcsőben nézem a gleccsert
köhög a szomszéd
hamarosan egyik sem lesz már
*
A vers eredeti címe: Það morgnar yfir borginni (kéziratban)
