Annie Ernaux: Lánytörténet (Magvető, fordította: Lőrinszky Ildikó)

A 2022-es irodalmi Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia Annie Ernaux-nak ítélte „a bátorságért és klinikai élességért, ahogyan meg tudja mutatni a személyes emlékezés gyökereit, furcsaságait és kollektív korlátait”. A 82 éves szerző a tizenhatodik francia és a tizenhetedik nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott; magyarul mostanáig mindössze három könyve jelent meg. Lánytörténet című regényét eredetileg 2016-ban adták ki. Az alig több mint száznegyven oldalas önéletrajzi ihletésű műben szüzessége elvesztésének fájdalmas történetét dolgozza fel, miközben az ötvenes évek végi Franciaországba kalauzol bennünket, felvillantva azokat a lassú társadalmi változásokat, amelyek az 1968-as forradalmi eseményekhez és a gyarmatbirodalom összeomlásához vezettek. „Annie Ernaux Lánytörténete merész vállalkozás: egyaránt próbálja a jelen és a múlt felől olvasni az ’58-as lányt és szövegre fordítani az Én eddig elhallgatott, megbúvó részét” – írta az 1749.hu szerzője, Szirák Anna a felkavaró könyvről.

Rainer Maria Rilke: Gyümölcsöskertek (Scolar, fordította Báthori Csaba)

A huszadik század egyik legnagyobb osztrák költőjéről kevésbé köztudott, hogy nemcsak németül, hanem franciául is írt verseket. Az 1920-as évek közepétől kezdve egészségügyi állapota rosszabbodása miatt rendszeresen hosszabb időt töltött Svájcban, a Genfi-tó partján található Territet városának szanatóriumában. Ekkoriban négy francia nyelvű verseskötetet is kiadott, ezek közül a legterjedelmesebb és legfontosabb 1926-ban jelent meg Gyümölcsöskertek címmel. Mintegy száz évvel az eredeti megjelenés után végre magyarul is olvashatjuk Rainer Maria Rilke életművének e kevéssé ismert, ám nem kevésbé kiváló könyvét, amelyben fordítója, Báthori Csaba szerint „a német beszédmódnál némileg szelídebb, elemibb tónusban fogalmazó nagy költő francia hanglejtésével” ismerkedhetünk meg, „aki német témáit is lágyabban érinti, új tárgyakat emel költészetébe”.

Werner Herzog: Dereng a világ (XXI. Század, fordította Szijj Ferenc)

François Truffaut valaha a „világ legfontosabb élő filmrendezőjének” nevezte Werner Herzogot, akit 2009-ben a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé is beválasztott. Az 1942-ben született német filmrendező nevéhez az európai filmművészet olyan megkerülhetetlen klasszikusai fűződnek, mint az Aguirre, Isten haragja, a Fitzcarraldo vagy a Nosferatu, az éjszaka fantomja, de emellett felejthetetlen dokumentumfilmekkel is megajándékozta a mozgókép szerelmeseit (A grizzlyember, Legkedvesebb ellenségem). Dereng a világ című regénye legalább olyan különleges és elgondolkoztató alkotás, mint szuggesztív filmjei. Az alig több mint száz oldalas regény eredettörténete még a kilencvenes évekbe vezet vissza: 1997-ben Herzog azért utazott Tokióba, hogy operát rendezzen. A japánok akkor felajánlották neki, hogy találkozhat Akihito császárral, ő azonban nem élt a lehetőséggel, helyette inkább Hiroo Onodával akart beszélgetni, aki amiatt vált híressé, hogy 1945 után még huszonkilenc évig vívta harcát a Fülöp-szigeteki dzsungelben, mert nem értesült róla, hogy a második világháború véget ért. A Dereng a világban Herzog Onoda több évtizedes háborúját örökítette meg, miközben a rá jellemző hipnotikus szövegben mesteri módon vegyíti a dokumentarizmust és a költészetet. „Herzog regénye valójában dokumentumfilm, amelyhez nem talált képeket” – írta a könyvről az 1749.hu szerzője, Vágvölgyi B. András.

Pablo Picasso: Versek (Jaffa, fordította Bognár Róbert, Gulyás Adrienn, Imreh András)

Mindig nagyon izgalmas, amikor egy világhírű művészt új és kevéssé ismert oldaláról ismerhetünk meg. Pablo Picasso méltán vált a huszadik század egyik legismertebb és legnagyobb hatású spanyol festőművészévé, de kevesen tudják, hogy nemcsak az ecsettel bánt mesterien, hanem remek költő is volt. Picasso meglehetősen későn, 55 éves korában kezdte el megírni azokat a verseket, „amelyek benne szunnyadtak”. 1935 és 1959 között háromszáz-négyszáz verset is írt francia nyelven, amelyeknek többnyire nem adott címet, de néha feltüntette a versek születésének helyszínét és idejét. Különleges költemények ezek, hiszen a Picassóra jellemző felszabadultság a verseit is mélyen átitatja nyelvi és vizuális szempontból, ezért aztán lendületes írásképe és első pillantásra rendezetlennek tűnő kéziratai különleges hatású rajzokká válnak.

Andrés Barba: Fényes ​köztársaság (Jelenkor, fordította: Kutasy Mercédesz)

Az ezredforduló után színre lépett spanyol írók közül toronymagasan kiemelkedik Andrés Barba, aki nemcsak íróként, hanem műfordítóként is nevet szerzett magának hazájában, hiszen ő ültette át spanyolra többek között Joseph Conrad, Henry James, Herman Melville, Thomas De Quincey, Lewis Carroll, Allen Ginsberg, F. Scott Fitzgerald, Dylan Thomas és Edgar Lee Masters műveit. Idén jelent meg magyarul Andrés Barba első regénye, a Fényes köztársaság, amelyről Juan Gabriel Vásquez kolumbiai író találóan azt mondta, hogy olyan, mintha „[a] Legyek Urát látnánk a másik oldalról”. Az alig több mint kétszáz oldalas regény „meg nem nevezett narrátora huszonkét év távlatából meséli azt a megrázó eseménysorozatot, mely a kilencvenes évek közepén sújtotta San Cristóbal városának lakóit” – írta a könyvről az 1749.hu szerzője, Horváth Lívia. A Fényes köztársaság a gyermekekben megbúvó erőszak leleplezése: az 1975-ben született spanyol író „a gyerekek őszinte, de kegyetlen és nyers világát állítja szembe a felnőttek mesterkélt, túlszervezett életével”. Ez a könyörtelen mű arra kényszerít bennünket, hogy értékeljük újra a gyerekkorról alkotott elképzeléseinket.

Edwin Morgan: A ​démon kiskátéja (Magyar Napló, fordította Turczi István)

Hugh MacDiarmid, Robert Garioch, Norman MacCaig, Iain Crichton Smith, George Mackay Brown és Sorley MacLean mellett Edwin Morgan volt a huszadik századi skót költészet legnagyobb költője, aki végül a Nagy Heteknek nevezett kanonikus csoport utolsó túlélője lett: 2010-ben hunyt el, 90 éves korában. A skót reneszánsz egyik központi szerzője a líra szinte minden formájában jelentőset alkotott: írt szonetteket, képverseket, konkrét verseket, de a beatnemzedék stílusa is nagy hatást gyakorolt rá. 1999-ben az első glasgow-i koszorús költő (Poet Laureate) lett, 2004-től haláláig pedig The Scots Makar, vagyis Skócia koszorús költője volt. A démon kiskátéja Edwin Morgan első önálló magyar nyelvű kötete, mi pedig Turczi István remek fordításában ismerhetjük meg végre a tekintélyes skót költő több évtizedes munkásságának legjavát.

Fülöp József (szerk.): Egyem ​a szíved (Napkút, fordította Balla Csenge, Fekete Attila stb.)

A huszadik század második felében több remek antológia is megjelent magyar nyelven, amely a gótikus irodalom legjavát mutatta be, gondoljuk csak például a 21 rémes történetre (Európa, 1969), a Kalandos históriákra (Európa, 1974) vagy a Lopakodó árnyakra (Móra, 1989). Az ezredforduló után Sárközy Bence szerkesztésében először 2009-ben, majd 2021-ben jelent meg Düledék-palota címmel egy újabb és igazán vaskos válogatás, ám ezek a remek gyűjtemények szinte kizárólag angol és amerikai szerzőkre koncentráltak. Éppen ezért igazán hiánypótló a Fülöp József szerkesztésében idén megjelent Egyem a szíved című válogatás, amelynek hangulatos alcíme így hangzik: Kalandozások a német nyelvű irodalom rémpanoptikumában. A kötetben harminc, a huszadik század első harmadában alkotott német szerző negyvenegy, a német romantika gyökereiből táplálkozó gótikus történetét olvashatjuk fantasztikus, misztikus vagy éppen természetfeletti novellák formájában, Suba Eszter hangulatos tusrajzaival illusztrálva. Érdekesség, hogy a magyarul első alkalommal olvasható művek szerzőit a hazai olvasóközönség nem nagyon ismerheti, szóval igazi kuriózum ez a gyűjtemény, amelyben garantáltan mindenki örömét leli, aki rajong a gótikus rémtörténetekért.

Siniša Tucić: Vörös vonal (Balatonfüred Városért Közalapítvány, fordította Orcsik Roland)

Balatonfüred városának köszönhetjük a jelenleg futó egyik legizgalmasabb világirodalmi sorozatot, amely különféle országok kiváló költőinek munkáit mutatja be a magyar olvasóknak. A Tempevölgy műfordítások címet viselő, szép kivitelezésű sorozatban az elmúlt évek során több izgalmas verseskötet is megjelent. A Betűrendek architektúrája című kötet két indiai költő, a kortárs Ashwani Kumar és az egy évszázaddal korábban élt, Nobel-díjas Rabindranath Tagore verseiből mutat be egy párbeszédszerűen elrendezett válogatást Lanczkor Gábor tolmácsolásában, az Erdélyben született, de Izraelben élő Agi Mishol Anyanyelv című kötetét Uri Asaf fordította, az egyik legjelentősebb kortárs norvég költő, Steinar Opstad Az elégett naplóból című könyvét pedig Vajna Ádám ültette át magyarra. A sorozat legújabb darabját Orcsik Rolandnak köszönhetjük, aki kiváló műfordítóként ezúttal az Újvidéken élő Siniša Tucić szuggesztív költészetébe nyújt bepillantást. A Vörös vonal című válogatásban az 1978-ban született szerb költő eddigi négy verseskötetének legjavát ismerhetjük meg. A szerzőnek ez az első önálló magyar nyelvű kötete.

Javier Cercas: Terra ​Alta (Helikon, fordította Eőry Zsófia)

Az 1962-ben született népszerű spanyol írónak és egyetemi tanárnak tíz évvel ezelőtt már megjelent két regénye magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Szalamiszi ​katonákkal Cercas óriási sikert aratott, és számos díjat elnyert hazájában, majd világszerte az egyik legolvasottabb kortárs spanyol szerző lett. A határ törvényei című későbbi regényében egy kamaszokból álló bűnbanda történetét mesélte el. Javier Cercast tehát számos oldaláról ismerheti már a magyar olvasó, de vérbeli krimiszerzőként a magyarul idén megjelent Terra Alta című könyvével debütált, amelyből az 1749.hu is közölt egy izgalmas részletet. A négyszáz oldalas mű kiindulópontját egy brutális kettős gyilkosság képezi: a dél-katalóniai Terra Alta nevű kisvárosban holtan találják a környék leggazdagabb házaspárját, akiket haláluk előtt borzalmas módon megkínoztak. A helyszínre érkező első nyomozó Melchor Marín, az egykori elítélt, aki A nyomorultak hatására döntött úgy, hogy rendőrnek áll Barcelonában. Cercas pattanásig feszült és szuggesztív atmoszférájú művében felváltva dokumentálja a nyomozás és Melchor múltjának eseményeit, ám ahogy a Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa írta pályatársa könyvéről: „Javier Cercas regénye igazi irodalom, nem azt tartja legfontosabb feladatának, hogy megoldja a bűntényt, hanem hogy megváltoztassa az olvasók életét.”

Fernanda Melchor: Hurrikánok ​évada (Európa, fordította Vajdics Anikó)

A kortárs mexikói irodalom tehetséges szerzője Fernanda Melchor, aki generációjának legradikálisabb hangján szól olvasóihoz. Az 1982-ben született írónő szépirodalmi munkássága 2013-ban indult: első két könyvét kitörő lelkesedéssel fogadta hazájában a sajtó és az olvasóközönség. Nevét az eredetileg 2017-ben megjelent Hurrikánok évada című regénye tette világszerte ismertté, amelyet megérdemelten jelöltek többek között Nemzetközi Booker-díjra. A történet azzal kezdődik, hogy egy képzeletbeli mexikói faluban egy csapat gyerek az öntözőcsatorna vizében oszladozó, felpuffadt holttestre bukkan, amelyről kiderül, hogy a boszorkány hírében álló füvesasszonyé, aki az 1978-as hurrikán idején elhunyt anyjától örökölte tudományát. Habár a könyv végére a brutális gyilkosság minden részletére fény derül, a Hurrikánok évada sokkal inkább a huszonegyedik századi mexikói valóság letaglózó korrajzaként nyűgözi le olvasóját. Fernanda Melchor nyers és sodró lendületű regénye nem hatásvadász zsánerirodalom, hanem bravúrosan örvénylő narrációt használó szépirodalom, nem véletlenül mondta az írónő, hogy két legfontosabb inspirációja Truman Capote Hidegvérrel és Gabriel García Márquez A pátriárka alkonya című könyve volt.