Szomorú tigrisek
Fotó: 1749
Szomorú tigrisek

Olvasóink sok mindent megtudhattak már a Trükkös tigristrió fordításáról - most Csuday Csaba a mű kiadástörténetébe vezet be minket. Vigyázat, cenzúraveszély!

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa”, mondták a régiek, örök érvényűen. Hozzátehetjük: megvan a maguk különös sorsa. Mint például a múlt század hatvanas éveitől a világirodalom élvonalába kerülő latin-amerikai próza egynémely remekének. Mert különös, de tény, hogy a Száz év magány szinte azonnali sikerével szemben bizonyos – nem kevésbé remek – művek csak jó pár év, olykor évtized múltán foglalták el megérdemelt helyüket a kritikusok, az olvasók, illetve az üzleti érdekeltségű kiadók sikerlistáján. Vagy még akkor sem, mivel a felröppenésükhöz szükséges puskaport jószerivel eldurrogtatták a puszta megjelenésükért folytatott harcban. Guillermo Cabrera Infante kubai író (1929-2005) Tres tristes tigres (szó szerinti fordításban „Három szomorú tigris”, Kutasy Mercédesz fordításában Trükkös tigristrió) ez utóbbiak közé tartozik. S ha a művek fordításának sorsát is vizsgáljuk, az eredmény még érdekesebb. Cortázar alapműve, a Rayuela („Ugróiskola”, Benyhe János fordításában: Sántaiskola) a maga korában, a hatvanas évek végén igazi, mondhatni forradalmi újdonságot jelentett az európai és latin-amerikai irodalmi közegben, ám amikor – csaknem félszázados késéssel – elérkezett a magyar közönséghez, alig keltett visszhangot. Cabrera Infante szomorú-trükkös tigriseinek sorsa még különösebb: noha a regény már 1964-ben készen volt, sőt el is nyerte a rangos Biblioteca Breve-díjat Barcelonában, csak 1967-ben jelenhetett meg, alapos átdolgozás után. Magyar fordítása – bár még a Rayuelánál is tovább váratott magára –, mégis szerencsésebbnek látszik: 2020 nyarán látott napvilágot, s az ínyenc közönség szinte azonnal ünnepelni kezdte.

A jelzett probléma (mikor, mitől sikeres egy mű), megfejtése külön dolgozatot érdemel; itt csak a Trükkös tigristrió spanyolországi kiadásának sajátos történetét szeretném az olvasókkal megosztani, mivel a megjelenése körüli huzavona jóval túlmutat a mű – mellesleg nem kevés – irodalmi-esztétikai, vagy ha tetszik „recepcionális” vonatkozásain. A történetet Xavi Ayén katalán esszéista-kritikus írta meg monumentális könyvében: Aquellos Años del Boom (Barcelona, Penguin Random House, 2019); cikkünk az ott olvashatók alapján készült.

A regény hányattatásait jórészt magyarázzák a szerző élettörténetének kalandos, olykor drámai fordulatai. Szülei a kubai kommunista párt alapítói közé tartoztak. Guillermo húszéves korától főszerkesztője volt a Revolución című lap irodalmi mellékletének (Lunes de Revolución), amelyben a kubai írók színe-java publikált egészen 1961-ig. A 100-250 ezer példányban megjelenő lapot és irodalmi fórumát ’61-ben betiltották; az intézkedés Fidel Castro értelmiségellenes „rendszabályainak” kezdetét jelezte.

A hetilap megszűnése nehéz helyzetbe hozta az írót. Cabrera Infante 1961-ben már nős, kétgyerekes családapa volt, de állása megszűnésével magánélete is felborult: elhagyta családját, és összeköltözött a híres színésznővel, Miriam Gómezzel, akit 1961-ben feleségül is vett, és élete végéig együtt élt vele. Miriam így ír erről az időszakról: „Guillermo kénytelen volt rám hagyatkozni, mivel elbocsájtották. Én színésznő voltam és jól kerestem, felléptem mindenhol, ahová csak küldött a rendszer: koncentrációs táborokban, prostituáltak között… Politikai pamfleteket adtam elő, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Végül megutáltam a hivatásomat, ami pedig gyerekkori álmom volt, de el kellett tartanom az anyámat, a családomat és hát Guillermót és a lányait is…” Cabrera Infantét végül a családja jó kapcsolatai mentették ki szorult helyzetéből: a kormány diplomáciai szolgálatra küldte Brüsszelbe, ahol előbb kulturális beosztott, majd ügyvivő lett 1962 és 1965 között. Anyja halála miatt ’65-ben hazautazik Kubába; iszonyodva látja a politikai és gazdasági helyzet katasztrofális romlását. El akarja hagyni a szigetet, de az államvédelmi hatóság feje, Manuel Piñeiro azt mondja neki: „csak a holttestemen keresztül”. Apja azonban ismét megsegíti: a legfelső vezetés egyik erős emberének, Carlos Rafael Rodrígueznek a közbenjárására megkapja a távozáshoz szükséges papírokat. Magával viszi két lányát, és egy regény kéziratát, aminek akkor Vista del amanecer en el trópico (Hajnali tájkép a trópusokról) a címe; e tájkép alakul át később, erős metamorfózis révén, három szomorú tigrissé.

Carlos Barral kiadó, a Biblioteca Breve-díj kurátora (aki mellesleg – a barcelonai értelmiség többségéhez hasonlóan – elkötelezett baloldali volt) már jó ideje keresett a díjhoz méltó kubai jelöltet, hiszen a kubai forradalom mintegy a diktatúraellenes spanyol írók-művészek lobogója lett.  Cabrera Infante – az akkor még komilfó – kubai költő, Heberto Padilla javaslatára került Barral jelöltjei közé 1964-ben. A zsűri (José María Valverde, Josep Maria Castellet, Gabriel Ferrater, Mario Vargas Llosa) megállapította, hogy a Tres tristes tigres „a huszadik századi spanyol nyelvű próza egyik mérföldköve”, s mint ilyen, el is nyerte a tekintélyes díjat. Ám ahhoz, hogy a nyertes művet ki is adják, szükség volt a francóista cenzúra jóváhagyására.

A kéziratról az ügyeletes cenzor egyebek mellett azt írta 1965 áprilisi jelentésében, hogy a mű a francia nouveau roman gyenge utánzata, helyenként pornográf, tiszteletlen és velejéig arcátlan. Az elbeszélés jellege miatt húzások nem segítenek rajta, s mivel a szerző „alapvetően marxista irányultságú, a mű kiadása nem engedélyezhető”. Hasonló értelemben foglalt állást egy másik miniszteriális szerv bürokratája is, aki személyében is nemkívánatosnak ítélte az írót, mint a Castro-kormány diplomatáját, akinek testvére kommunistabarát tevékenységet fejtett ki a madridi művészkörökben. A kiadást tiltó határozatot végül Carlos Robles Piquer főcenzor adta ki 1965 június 30-án.

De Carlos Barral nem adta fel: új vizsgálatot kért. Eredménytelenül, mivel az új „lektor” megismételte: a mű „a modern francia regény utánzata, amelyet Sartre antiregénynek nevezett, mivel semmilyen klasszikus, az időre, helyre és cselekményre vonatkozó szabályt nem követ. Az író nem ura anyagának, a szöveg széteső, következetlen. […] A két kiskorú, kilencéves leány megjelenítése pedig egyenesen trágár, szeméremsértő.”

Barral ’65 szeptemberében újabb kísérletet tesz, tagadva, hogy a regény sértené a spanyol nemzetet és kormányt, támadná a katolikus egyházat vagy annak bármely intézményét, vagy veszélyes nézeteket terjesztene. Noha cselekménye Kubában játszódik, nem népszerűsít felforgató politikai eszméket, és nincsennek benne erkölcstelen, pornográfnak minősíthető jelenetek sem. A kiadó érvként hozza fel azt is, hogy a mű megkapta a Biblioteca Breve-díjat, és nem volt még rá példa, hogy egy díjnyertes alkotás megjelenésére ne adtak volna engedélyt. Hiába: a harmadik bíráló minden ponton egyetértett elődeivel.

A regény kálváriájának következő stációján maga az író veszi a vállára a keresztet: Cabrera Infante ekkor (1966 februárjában) már Madridban tartózkodik, és írói érveit egy hosszú levélben felsorakoztatva személyesen fordul Robles Piquerhez.

Tudatja vele, hogy átdolgozta a művet, hogy „elfogadása keresztülvihető legyen”.  Az átdolgozás „nemcsak a regényszerkesztés súlyos hibáira, a szöveg pusztán nyelvi-nyelvtani melléfogásaira és az elkerülhetetlen sajtóhibák kijavítására terjedt ki, hanem a mű szerkezetére is, olyannyira, hogy az immár egy másik, [a cenzor olvasta regénytől] alapjaiban különböző regénynek tekinthető”. Más címet is kapott, a Tres tristes tigrest. (Itt zárójelben megjegyzendő, hogy az új cím egy ismert spanyol nyelvtörő első fele, s mint ilyennek, formai-akusztikus funkciója erősebb a jelentésbelinél. Több változata él a gyermeknyelvben, az általam ismert „Tres tristes tigres tragan trigo y se atragantan” azt jelenti, hogy három szomorú tigris búzát zabál, a magok a torkukon akadnak és a tigrisek megfulladnak. A triste [„szomorú”] jelző nyilván a hangzás miatt került a mondókába, de az írót emigrációba kényszerítő fullasztó, tragikus kubai helyzetet tekintve a cím másodlagos, jelentésbeli eleme nagyon is beszédes. Ezért, noha a hangzását tekintve bravúrosan leleményes a cím magyar fordítása [Trükkös tigristrió], e szemantikai többlet sajnálatosan hiányzik belőle.)

A szóban forgó levélben az író azonban még ennél is tovább megy: azt állítja, hogy könyve, bár alapja (a kubai helyzet) valóságos, e valóság a műben kaotikus vízióként jelenik meg, s így „a benne ábrázolt rossz nem Kuba 1958-as állapotára, nem is az évszázad, hanem az ember általános helyzetére utal. A könyv tehát ontológiai jellegű. A létezés sérült, ezért a léten kell javítani.”

Carlos Robles Piquer egy hónap múlva válaszol, s bár lényegében elutasítja az író érveit, némi reménnyel kecsegteti, mondván, hogy a készülő új sajtó- és kiadói törvény keretében lehetségesnek tartja a regény kiadását. Az új jogszabály ugyanis a kiadókra hárítja egy-egy döntés felelősségét, illetve annak következményeit. A Barralhoz eljutó, újra cenzúrázott példány ezúttal 22 általa (Barral által) jelentéktelennek ítélt húzást tartalmaz. Arra kéri a szerzőt, hogy a megjelenés érdekében fogadja el a kurtításokat. Cabrera Infante előbb tiltakozik, de végül beleegyezik a változtatásokba. Harmincnyolc évesen kényszerül az újabb viviszekcióra. Erre az időre esik letelepedési kérelmének elutasítása is: az illetékes spanyol hatóság arra hivatkozik, hogy Cabrera Infante annak idején, a Lunes de la Revolución szerkesztőjeként Francót gyalázó írások közlésében segédkezett. Az író ekkor eldönti, hogy Londonba távozik, és ott próbálja megvetni a lábát.

A regény további sorsát, fogadtatását már alapvetően politikai tényezők befolyásolták. García Márquez 1967 decemberében így ír róla: „Ritkán szórakoztam olyan jól, mint a regény első felét olvasva, de a továbbiaktól teljesen paff lettem: inkább kimódoltnak találtam a szöveget, mint intelligensnek, végül pedig teljesen elbizonytalanodtam, mit akart elmondani. Cabrera ragyogó írói tehetség, de nagyon elvetette a sulykot.” Cabrera úgy érezte, hogy gyomorforgató módon Barral is ellene fordult: akit Barral díjazott és kiadott, Fidel Castro funkcionáriusa volt, most pedig egyszeriben a forradalom (a Castro-rezsim) legádázabb ellenségévé vált. A könyv újrakiadásának megakadályozásáért Kuba barcelonai konzulja és madridi nagykövete személyesen járt közben Barralnál. A helyzetet súlyosbította, hogy latin-amerikai írótársai, Carlos Fuentes és Vargas Llosa, akik akkor szintén Londonban éltek és barátilag segítették, befogadták, nem osztották Kubát illető politikai nézeteit. Az 1971-ben kirobbanó Padilla-ügy végül mindent megváltoztatott.

A kritikus tartalmú verseiért bebörtönzött és egy koncepciós per végén megalázó önkritikára kényszerített Heberto Padilla esete végzetesen megosztotta az addig Kuba-párti latin-amerikai írókat: egy részük, például Vargas Llosa, Donoso, Edwards szembefordult a castrói (szovjet típusú) szocializmussal, mások viszont, mint García Márquez és Cortázar, körömszakadtukig védték, mivel úgy látták, a földrész jövője az észak-amerikai befolyástól való megszabadulástól függ, ennek pedig továbbra is Kuba a zászlóshajója.

A történelem végül is Cabrera Infantét igazolta, de éleslátásáért nagy árat fizetett: súlyos depresszióval, bipoláris szimptómákkal kórházba kerül, ahol 22 elektrosokkal próbálják labilis idegrendszerét stabilizálni. Az 1997-ben neki ítélt Cervantes-díj valamelyest kárpótolta sérelmeiért, de mellőzöttségét, a becsületét érintő durva támadásokat 2005-ben bekövetkezett haláláig sem tudta kiheverni. Három kiadatlan mű maradt utána (La ninfa inconstante – „Az állhatatlan nimfa”, Cuerpos divinos – „Isteni testek” és Mapa dibujado por un espía – „Kém rajzolta térkép”), amelyeket később özvegye, Miriam Gómez rendezett sajtó alá.                                                                                     

Az esszé szerzőjéről
Csuday Csaba (1944)

Költő, műfordító, irodalomtörténész, nyugdíjas tanszékvezető egyetemi docens. Legutóbbi kötete: Jelen, máshol, sehol (Magyar Napló, 2020)

Kapcsolódó
"A legfőbb nehézség az volt, hogy elhiggyem, végig tudom csinálni" (Interjú Kutasy Mercédesszel)
Báder Petra (1987) | 2020.06.27.
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió (részlet)
Beszélj hozzám magyar nyelven kubaiul: nyalánkság nagy étvágyú szájpadlásoknak (Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió)
Zombory Gabriella (1988) | 2021.03.11.
Trükkökről, tükrökről és prizmákról – létezik-e fordítás ferdítés nélkül?
Horváth Lívia (1997) | 2021.03.21.
Válasz olvasó szájpadlásoknak – hátha ínyükre lesz
Kutasy Mercédesz (1978) | 2021.03.14.