A Byron-divat, amely a 19. század elején egész Európát elárasztotta, különösen nagy hatással volt az orosz irodalomra. Lelkesedtek szabadságszeretetéért, megértették és átérezték lelke borúját. Verseit már 1815-ben kezdték átültetni, eleinte franciából, és a húszas évektől kezdve szinte minden jelentős költő fordított tőle hol eredetiből, hol közvetítő nyelvből. A kisszámú valódi fordításon kívül szép számmal íródtak a kordivatnak megfelelő szabad átköltések és utánérzések is.

Alekszandr Szergejevics Puskin (1799 – 1837) egész pályája elejére rányomta a hatását a byroni szellem. Először ő is franciául olvasta, de 1821-ben A kaukázusi fogoly írása idején elkezdett angolul tanulni, éppen azért, hogy Byron költészetét eredetiben élvezhesse. Ennek hatása különösen erősen érezhető a keleties témákban és a romantikus hősökben (pl. A kaukázusi fogoly, Bahcsiszeráji szökőkút). Az Anyeginben már ironizál az angol költő népszerűségén, de a tömör, drámai cselekményben és a szellemes szerzői közbeszólások sokaságában egyértelműen érződik a byroni példa.

Legszebben talán A tengerhez című költeményében állított emléket az angol költőtársnak, ahol Napóleon nagyságához méri őt:

Mi vonzana vajon ma engem?
Van hely, amelyről álmodom?
Egy pont ragadta meg a lelkem
Kihalt, széljárta síkodon.

Egy szirt, dicsőség síri hantja…
Álomba hullt e hegyfokon
Magasztos múlt emlékdarabja:
Ott sorvadott Napóleon.

Ott szunnyadott el gyötrelemmel.
S nyomában, mint vihar zaja,
Egy másik géniusz szelelt el,
Eszméink másik bajnoka.

Eltűnt, s a szabadság siratta,
De ránk maradt, mit alkotott,
Hát zúdulj fel, vihart kavarva!
Ő volt, ó, tenger, dalnokod.

Orcája hozzád volt hasonló, 
S lelke belőled vétetett:
Mint te, hatalmas, mély, s borongó,
S mint te, nem ismert fékeket.[1]

Még nagyobb hatással volt Byron Mihail Jurjevics Lermontovra (1814 – 1841). Irodalmi legendák a szellemi rokonságon túl a két költő sorsában is rokonvonásokat vélnek felismerni, sőt, állítólag valahol a messzi múltban a családfájuk is összeért. A kortársak egyenest orosz Byronnak nevezték őt, és maga is vállalta a hasonlóságot. 1830-ban Thomas Moore ír költő Byron-életrajza olvasása után a következőket írta:

***hoz

(К ***)

Ne hidd, ne hidd, hogy szánni kéne engem,
Habár szavam ma oly borús; ne tedd;
E mai kín csupán jelez kegyetlen
Közelgő még nagyobb új szenvedéseket.

Ifjú vagyok; de hangok égnek bennem,
És Byron! ő a példám, mesterem;
Egyek vagyunk lélekben, gyötrelemben;
Hát végzetünk is egyforma legyen!

Mit áhítok: felejtés és szabadság –
Mint ő. Már gyermekszívünk tűz hatotta át,
Szerettem alkonyfényt és zuhatagok hangját,
A föld s az ég dühödt viharzaját.

Mint ő, nyugalmat hasztalan kerestem,
Egy gondolat üldöz lépten-nyomon.
Ha hátranézek – szörnyű múlt megettem;
Előre nézek – nincs lélekrokon!

1832-ben azonban már kettejük különbségére teszi a hangsúlyt:

Nem, nem Byron, én más vagyok

Nem, nem Byron, én más vagyok,
Titkos kiválasztott és látnok,
Mint ő, és üldözött zarándok,
De bennem orosz szív dobog.

Előbb kezdtem, előbb is végzem,
Nem lesz időm kibomlani;
Lelkemben - óceáni mélyben -
Törött remények roncsai.

Bús titkait az óceánnak
Ki fejti meg? Eszmém, hitem
Ki mondja el a nagyvilágnak?
Csak én, Isten, vagy senki sem[2]

Lermontov tizenöt éves korában kezdett el angolul tanulni, ugyancsak Byron kedvéért, akit korábban szintén franciául olvasott. 1830-ban, tehát tizenhat évesen talán iskolás feladatként lefordította prózában Byron Darkness­, The Giaour, Napoleon’s Farewell (Sötétség, A gyaur, Napóleon búcsúja) című művét és a Beppo első strófáját. Ezeket ő maga nevezte saját terminussal prózai fordításoknak (перевод в прозе), de igyekezett megőrizni bennük az eredeti művészi eszközeit, és később egyes motívumokat saját költeményeiben fel is használt. 

Alább néhány olyan Byronhoz kapcsolható Lermontov-vers következik, amelyeket egy tervezett gyűjteményhez fordítottam.

Van Lermontovnak két verse, amelynek egyaránt Еврейская мелодия – Héber dallam a címe.

Mindkét vers forrása – különböző mértékben – Byron Hebrew Melodies című ciklusa. 1814-ben egy Isaac Nathan nevű, lengyel zsidó származású, canterburyi kántor felkérte Byront, hogy írjon szöveget egy sorozat – általa ókorinak mondott, valójában a közép-európai zsidó folklórból merített – dallamhoz. A harminc vers nagyobb része e gyűjtemény számára készült, de néhány darab korábban keletkezett.

A két Lermontov-vers közül az első 1830-ban íródott. A szakirodalom szerint ennek előképe a Sun of the Sleepless kezdetű Byron-vers, de ha jobban megnézzük, a hasonlóság csekély, és valószínűbb, hogy Lermontov csak a ciklus címét vette át, afféle műfajmegnevezésként.[3]

Az összehasonlítás végett, íme, a Byron vers magyar fordítása. (Fordítások összehasonlításáról lévén szó, szükségesnek tartom az eredeti szövegek közlését is. Technikai okokból ezek a végjegyzetbe kerültek.)

Álmatlanoknak Napja, méla Hold…

(Sun of the Sleepless…[4])

Álmatlanoknak Napja, méla Hold,
Ki könnyes fényt nagy messziségből ont,
Sötétbe fényt vetsz – el nem tünteted,
Olyan vagy, mint a szép emlékezet.

A régidő, a múlt sugárzik így,
Erőtlen fénye süt, de nem hevít;
Egy éjsugár, min Bánatom mereng,
Oly messzi, fényes, tiszta, ám hideg.

Ez pedig az orosz vers fordítása:

Héber Dallam

(Еврейская мелодия[5])

Lehetünk tanuja, hogy a hold sugara
Megcsillan a tó tükörén.
Ott ring a csodás ezüst ragyogás,
Szalad s szerteomol a színén.

De hogy elkapod, azt ne reméld, ne akard,
Csal vízfodor és a sugár:
Elrejtekezik, hova árnyad esik,
Tovalépsz – s ime, visszatalál.

Az öröm, a remény ugyaníly tünemény:
Csábít hideg éjjeleken;
Ha kezed odakap – kikacag, s odahagy!
Becsap - s újra elédbe terem.

A Lermontov-vers ékes bizonyítéka, milyen mesterien tudott verselni a fiatal – még mindig csak tizenhat éves! – költő. A szakirodalom kimutatta, hogy ez az első eset, amikor orosz költő az anapesztusos sorokat helyenként amphibrachiszokkal elegyíti (második, hatodik, hetedik, tizedik sor).

A másik Héber dallam már az érett költő műve, 1836-ban született, és a címben itt a költő hozzá is teszi: Из Байрона - Byronból. Az angol és az orosz szöveg ezúttal csakugyan hasonló. Mindkét költemény Dávid király és Saul ótestamentumi történetének feldolgozása.

Lelkem sötét…

(My Soul is Dark[6])

Lelkem sötét. Ó, ajzd a húrt,
Hadd hallom hárfád hangjait;
Enyhít, amíg fülembe zúg
A dal, mit keltnek ujjaid.

S ha van e szívben még remény,
E hang előédesgeti;
Ha van szememnek könnye még,
Kihull, s agyam nem égeti.

De vad legyen dalod, ne más,
Az örömet későbbre hagyd:
Tudd, dalnok, kell a zokogás,
Különben szívem meghasad.

Mert bánat s bú nevelte, jaj!
Sajgott soká álomtalan;
S most sorsa: tudni, mi a Baj,
S vagy megszakad – vagy oldja dal.

Ez pedig a Lermontov-féle átirat fordítása:

Héber dallam

(Byronból)

(Еврейская мелодия. Из Байрона[7])

Lelkem komor. Dalos, hozz hát vigasztalást!
Aranyból, ím, e hárfa:
Ébressze húrjain a mennyek dallamát                              
Az ujjaid sebes futása.

S ha nem rabolta el örökre a reményt
A sors, szívemben újra ébred,
És dermedt könnyeim’ megolvasztja zenéd,
S patakjuk omlik, éget.

És vad legyen dalod. Miképpen koronám,
Terhemre van derűnek hangja!
Hidd el: nekem a könny kell, vagy híján
A kín a szívem’ megszakasztja.

A szenvedés soká gyötörte e kebelt,
S ő senyvedt némán, tűrve, veszteg;
De jött az óra, s most a kínokkal betelt,
Mint méreggel halálos serleg.

Mint látjuk, Lermontov, miközben tartja magát Byron költeményének vázához, új, a saját költészetében is alkalmazott romantikus motívumokat illeszt be. Ilyen a hárfa anyaga: арфа золотая - arany hárfa, a звуки рая - mennyek dallama, a кубок смерти, яда полный - méreggel teli halálos serleg. Ugyancsak az ő invenciója a korona-hasonlat. Merőben más a vers zenéje is: Byron négyes jambusokat ír, keresztrímes sorokkal, végig hímrímekkel, Lermontovnál 3/3 osztatú jambikus sorok váltakoznak negyedfél jambusokból álló párosokkal, a páratlan sorok hím-, a párosak nőrímekkel csengenek össze.

Minden fordítás – kivált a kötött formájú versek fordítása – óhatatlanul együtt jár a tartalom bizonyos torzulásával. Mégis remélem, hogy fordításaim megsejtetnek valamennyit abból, ahogy Puskin és Lermontov Byront fogadta, és abból, ahogy ez utóbbi merített az angol poéta költészetéből.

*

Jegyzetek:

[1] Soproni András fordítása. Puskin: Szabadság árva magvetője, Európa Könyvkiadó, 2023., 53. oldal.

[2] Soproni András fordítása. Forrás, 2023. június, 33. old.

[3] https://feb-web.ru/feb/lermenc/Lre-ABC/lre/lre-3231.htm

[4] Sun of the Sleepless

Sun of the sleepless! melancholy star!
Whose tearful beam glows tremulously far,
That show’st the darkness thou canst not dispel,
How like art thou to joy remember’d well!

So gleams the past, the light of other days,
Which shines, but warms not with its powerless rays;
A night-beam Sorrow watcheth to behold,
Distinct but distant clear but, oh how cold!

[5] Еврейская мелодия

Я видал иногда, как ночная звезда
В зеркальном заливе блестит;
Как трепещет в струях, и серебряный прах
От нее, рассыпаясь, бежит.

Но поймать ты не льстись и ловить не берись:
Обманчивы луч и волна.
Мрак тени твоей только ляжет на ней -
Отойди ж - и заблещет она.

Светлой радости так беспокойный призрак
Нас манит под хладною мглой;
Ты схватить - он шутя убежит от тебя!
Ты обманут - он вновь пред тобой.

[6]My soul is dark

My soul is dark – Oh! quickly string
The harp I yet can brook to hear;
And let thy gentle fingers fling
Its melting murmurs o’er mine ear.

If in this heart a hope be dear,
That sound shall charm it forth again:
If in these eyes there lurk a tear,
‘Twill flow, and cease to burn my brain.

But bid the strain be wild and deep,
Nor let thy notes of joy be first:
I tell thee, minstrel, I must weep,
Or else this heavy heart will burst;

For it hath been by sorrow nursed,
And ached in sleepless silence, long;
And now ’tis doomed to know the worst,
And break at once – or yield to song

[7] Еврейская мелодия (Из Байрона)

Душа моя мрачна. Скорей, певец, скорей!
‎Вот арфа золотая:
Пускай персты твои, промчавшися по ней,
‎Пробудят в струнах звуки рая.
И если не навек надежды рок унес,
‎Они в груди моей проснутся,
И если есть в очах застывших капля слез —
‎Они растают и прольются.

Пусть будет песнь твоя дика. Как мой венец,
‎Мне тягостны веселья звуки!
Я говорю тебе: я слез хочу, певец,
‎Иль разорвется грудь от муки.
Страданьями была упитана она,
‎Томилась долго и безмолвно;
И грозный час настал — теперь она полна,
‎Как кубок смерти, яда полный.