A kortárs brit költészet hete
Fotó: 1749
A kortárs brit költészet hete

A brit költészeti hét keretében jelen összeállítás során a szigetország öt olyan kortárs alkotóját mutatjuk be, akinek munkássága a költészet és az irodalom különféle határterületei felé nyit utat. Kísérleti költők és költészeti kísérletek: a sorozat ráirányítja a figyelmet a performativitás felőli szöveglogika új útjaira, illetve a filozófia, kultúrtörténet, vizuális művészetek, természettudomány és kortárs popkultúra rétegeinek egybenyílására.


A bemutatott írók ráadásul nem csupán költőként aktívak és sikeresek, hanem például performerként, vizuális művészként, filmrendezőként, egyetemi oktatóként, kutatóként vagy szerkesztőként is dolgoznak, ami egyértelmű nyomot hagy szövegeiken is.

A brit kortárs költészeti szcéna törekvéseit és poétikáját tekintve négy nagyobb csoportra tagolható: a hagyományosabb akadémikus költészetre, a legfiatalabb identitáspoétikákra, a spoken word-re és egy kisebb, ám annál aktívabb kísérleti költészeti szcénára. Az utóbbi társaság egy olyan avantgárd vagy underground csoportosulás, mely önmagát kevésbé látványosan viszi színre a közösségi médiában, és kevésbé él a kiadói marketing eszközivel. Egy-egy szerző könyvei is gyakran más-más kis, független kiadónál jelennek meg.

A csoport egyik legaktívabb tagja, Steven J. Fowler, performer és kísérleti költő, aki 2018-ban megalapította a londoni székhelyű Európai Költészeti Fesztivált, mely önmeghatározása szerint olyan tér kíván lenni, „ahol a nehezebben érthető, sokoldalú és rétegzett költészet egy nyitott, barátságos és empatikus környezetben kerül bemutatásra”. A fesztivált, melyen évente több mint száz költő lép fel tizenkét eseményen, az élő előadás és performativitás mellett a brit költőkkel történő kooperáció (közös szövegalkotás és performansz) jellemzi. A 2022-es fesztivál londoni és yorki eseményein nekünk is volt szerencsénk részt venni. Itt ismertük meg ezt a rendkívül befogadó és jó humorú baráti közösséget, amelynek néhány tagját a jelen sorozatban most van szerencsénk a magyar olvasók számára is bemutatni.

Alább közöljük rövid bemutatásukat.

David Spittle költő, esszéista és filmrendező. Doktori fokozatát a Newcastle University-n szerezte, disszertációjának témája John Ashbery kötészete és a szürrealizmus volt. Első kötete az All Particles and Waves, amely 2020-ban a Black Herland Press-nél jelent meg. Második kötete Rubbles címen jelent meg a Broken Sleep Books kiadónál 2022-ben. 2019-ben adta ki Light Glyphs című, a film és a költészet témáját feltáró interjúkötetét, amelyben filmrendezők a költészetről, költők pedig a filmművészetről nyilatkoztak, például John Ashbery, Andrew Kötting, Iain Sinclair és mások. Spittle első rövidfilmje, a 2019-es Light Noise a BBC támogatásával készült.

David Spittle: Robert bomlása (részlet)

Iris Colomb Londonban élő költő, képzőművész, performer, kurátor, szerkesztő, egyetemi oktató és műfordító. Alkotói gyakorlata a szöveg vizuális és verbális formái közötti kapcsolatokat kutatja, olyan projekteken keresztül, amelyek elegyítik a performansz, a könyvtárgyak, az improvizáció és a kísérleti műfordítás műfajait. Három pamflet-kiadványa jelent meg: I’m Shocked (Bad Betty Press, 2018), just promise you won’t write (Gang Press, 2019), and Flakes of Fickle Quicklime (Earthbound Press, 2020). Emellett számos brit folyóirat és antológia is közölte a verseit, csakúgy, mint orosz, osztrák, spanyol, német, brazil és amerikai kiadványok. Colomb egyéni, kooperatív, interaktív, improvizált és duratív performanszokat is jegyzett, többek között Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, Romániában és Franciaországban.

Iris Colomb: Álmaimban a zuhanásról (részletek)

Steven J Fowler Londonban élő költő, író, performer. Alkotói gyakorlata a költészet és irodalom határterületeit kutatja, ideértve a szöveges, vizuális, aszemikus, hangzó, kooperatív, performatív, improvizált, kurátori lehetőségeket. A Kingston University oktatója. Eddig tíz verseskötete, hét vizuális munkákat tartalmazó kötete, hat kooperatív költészeti könyve, egy válogatott esszékötete és egy prózakötete jelent meg. Írásaiban olyan területekre tér ki, mint a gyógyszerek, a filmek, a küzdősportok, a múzeumok, börtönök, állatok, s ezeket a témákat általában szatirikus, koncepcionális és kísérleti formákban dolgozza fel. Negyven országban több mint kétszáz fellépése volt, írásait huszonhét nyelvre fordították, a European Poetry Festival és a Writers’ Kingtson megalapítója és vezetője. A 3am folyóirat szerkesztője.

Steven J Fowler: Carisoprodol, más néven idézetek a sírkövemre, más néven itt nincs helye érzelmeknek

SAMe, más néven a S-adenosyl Methionin rövidítése, más néven a Szüleidnél fogható a Sky TV a Vásárlási Csatornával

Tatiana Faia Lisszabonban született, jelenleg Oxfordban élő költő, szerkesztő. Egy novelláskötete és öt verseskötete jelent meg, legutóbb az Adriano (Hadrian Press, 2022). 2019-ben az egy évvel korábban megjelen Um quarto em Atenas/A Room in Athens című kötete elnyerte a Portugál Költészeti Pen-díjat. Doktori tanulmányait az ókori görög irodalom területén végezte a Lisszaboni Egyetemen, PhD-disszertációját Homérosz Iliászából írta. Oktatóként a University of Cambridge munkatársa volt. Portugálra fordította Homérosz, Herman Melville és Anne Carson műveit. Szerkesztője az Enfermaria 6 nevű online folyóiratnak és független kiadónak, amely a portugál és brazil költészetre fókuszál.

Tatiana Faia: az athéni vázafestő, antiphón illékony boldogsága, kr.e. 490 körül

Colin Herd költő, performer, egyetemi oktató, a Glasgow-i Egyetem kreatívírás-oktatója. Jelenleg Glasgow-ban él. Doktori disszertációjában az amerikai Charles Bernstein költészetét hasonlította össze az ókori görög szofisták munkáival. Kutatási területei a véletlenszerű és ergodikus költői gyakorlatok, a művészkönyvek, az ekfrázisz, a kollaboratív és konceptuális írás, a kreatívírás-oktatás, valamint a New York School költőiskola tevékenysége. Nyolc verseskötet szerzője és további négy könyv szerkesztője. Negyedik, Oberwilding című könyve, melyet Steven J. Fowlerrel közösen írt, 2015-ben jelent meg az Osztrák Kulturális Alap támogatásával. Legutóbbi, You Name It című kötete 2019-ben a Dostoyevsky Wannabe kiadónál látott napvilágot.

Colin Herd: Két cuki

Az esszé szerzőiről
Závada Péter (1982)

Költő, drámaíró, zenész.

Deres Kornélia (1987)

Költő, színháztörténész, az ELTE oktatója, a Negyed szerkesztője. Három verseskötet, két monográfia, egy mesekönyv szerzője. 

Kapcsolódó
David Spittle: A legelső bebocsátásról
Colin Herd: Két cuki
David Spittle: A Robert bomlása című sorozatból
Iris Colomb: Álmaimban a zuhanásról (részletek)
Steven J Fowler: Carisoprodol, más néven idézetek a sírkövemre, más néven itt nincs helye érzelmeknek
Tatiana Faia: az athéni vázafestő, antiphón illékony boldogsága, kr.e. 490 körül
Colin Herd: Puccfóbia
Steven J Fowler: SAMe, más néven a S-adenosyl Methionin rövidítése, más néven a Szüleidnél fogható a Sky TV a Vásárlási Csatornával