Könyvpiaci minisorozatunk harmadik részében Franciaországot vesszük górcső alá, ahol éppen áll a bál, ugyanis a november elején bevezetett második karantén idejére is be kellett zárniuk a könyvtáraknak és könyvesboltoknak, mivel nem tartoznak a „létfontosságú” kereskedelmi egységek kategóriájába. Az intézkedés – nem meglepő módon – a könyves szakma egyöntetű felháborodását váltotta ki, és a Le Monde-ban publikált nyílt levélhez, valamint tiltakozáshullámhoz vezetett. Utóbbi egyik legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása volt, hogy a két legnagyobb presztízsű és legjobban várt irodalmi díj, a Goncourt és Renaudot kihirdetését bizonytalan időre elhalasztották. Érthető módon, hiszen a karácsonyi forgalom igen nagy százalékát teszi ki a nyertes regények eladott példányszáma.

Egyelőre úgy tűnik, az állam nem kivételez senkivel, azonban igyekszik támogatni például a független könyvesboltokat: Roselyne Bachelot kultuszminiszter múlt héten jelentette be, hogy átvállalják a könyvek kézbesítésének postaköltségét, így elősegítve az eladók, illetve a vásárlók számára az online rendelést. Ez azért is fontos, hiszen Franciaországban egy ideje komoly harc folyik az Amazon ellen. A kisebb boltok, de még a nagyobb francia láncok (például Fnac, Gibert) is csak úgy tudják felvenni a versenyt az óriással, ha nagyon kedvező tarifával, akciókkal dolgoznak – no meg az úgynevezett clique&collecte („foglald le és vedd át”) rendszerrel. Ez az, amit jelenleg az állam és a szektor is leginkább szorgalmazni látszik, hiszen még a legapróbb üzletek is kivitelezni tudják (a digitális átálláshoz, az online vásárlás elindításához pedig központi segítséget is kapnak).

Vásárolni pedig egyébként van, illetve volna mit az olvasóknak. Az augusztustól október-novemberig tartó „irodalmi tanévkezdés” (a rentrée littéraire szószerinti fordítása) során ugyanis ötszáztizenegy új, keményfedeles kötet látott napvilágot, alig egy tucattal kevesebb, mint tavaly (akkor 524 újdonság volt a Livres Hebdo szaklap adatai szerint). Ebből hatvanöt elsőkönyves író kötete, ami szép szám, noha szintén kevesebb a 2019-es mennyiségnél. Csak az arányok kedvéért azt is érdemes megnézni, hogy az összes megjelenés hetven százalékát (511 kötetből 366-ot) teszi ki a francia irodalom, és csak a maradék harmincat külföldi. Ugyanakkor persze ebben a harminc százalékban olyan neveket találunk, mint Salman Rushdie, Elena Ferrante, Colson Whitehead, és persze Ken Follett, akinek A katedrálishoz írott előzménytrilógiája első kötete (Egy új korszak hajnala) hét hét alatt a regények első helyére küzdötte fel magát a L’Express hetilap toplistájának tanúsága szerint (akik a könyves eladási statisztikákat összeállító és vizsgáló ediStat adatai alapján dolgoznak).

Ha már a „szupersztároknál”, a valeurs sûres-nek (biztos választásnak) tartott szerzőknél tartunk: a rentrée bővelkedik a kortárs francia irodalom prominens íróinak új köteteiben, Amélie Nothombtól Michel Houellebecq-ig. Bár műfajukat tekintve elég széles spektrumot fednek le a sci-fitől az önéletrajzig, témaválasztásban kicsit mintha egy kaptafára készülnének, többségük az utóbbi években a franca irodalmat amúgy is jellemző, aktuális problémákra reflektáló, társadalomkritikával telített vagy szocioregény. Ám az újdonságok közt valahogy mégis azok tündökölnek, akik ennél eredetibbek tudnak lenni.

A rend kedvéért itt meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt hónapok három legnagyobb könyvsikere az évek óta a legolvasottabb francia szerzőnek számító Guillaume Musso, Marc Lévy, valamint a szépíróként elkönyvelt, évente új kötettel előrukkoló belga állócsillag, Amélie Nothomb nevéhez fűződik. A „krimikirály” Mussót és Lévyt a magyar olvasóknak sem kell nagyon bemutatni, hiszen bestsellerszerzők: előbbi Skidamarink című új könyve első regényének átdolgozása, a C’est arrivé la nuit-vel pedig Lévy egy hackerekről szóló trilógiába kezdett (a regény a toplista második helyén áll jelenleg). A belga Királyi Akadémia tagjának választott Nothomb, akinek 2019-es Szomjúság (Soif) című könyve elég sokáig versenyzett a Goncourt-ért, idén Les Aérostats címmel önéletrajzi elemekben gazdag történetet írt egy 19 éves brüsszeli diáklányról. Bár a példányszámok az egekben, a kritika most nincs annyira elragadtatva tőle.

Nagyon jó a visszhangja viszont a rentrée egyik meglepetésének, A sündisznó eleganciájával (L’élégance du hérisson) tizennégy éve elsöprő sikert arató Muriel Barbéry új regényének. A marokkói születési írónő öt évvel ezelőtt hallatott magáról utoljára, most az Une rose seule-ben Japánba kalauzolja az olvasót az elhunyt édesapja levele miatt szintén odautazó főhősnővel. Barbéry mellett új kötettel jelentkezett az elmúlt évek díjnyertes, népszerű szerzői közül a 2018-ban hazánkba is ellátogató Mathias Énard, David Foenkinos, illetve a lassúságáról elhíresült, nagyon kiérlelt, spirituális tartalomban gazdag írásaiért szeretett Emmanuel Carrère is.

Szépen halad felfelé az eladási listákon – az esszé és dokumentumregény kategóriában – a franciák kedvenc botránykönyvese, Michel Houellebecq. A térkép és a tájért Goncourt-díjat bezsebelő nagy provokátor cikkeinek és interjúinak gyűjteményes kötete, az Interventions 2020, amelyben Trumptól a Brexiten át Victor Hugóig sok mindenről értekezik, október elején jelent meg a Flammarion gondozásában. Érdekesség, hogy a kötet előszavában Houellebecq megjegyzi, az egybegyűjtött szövegeknek csak 45 százaléka új, a többi az azonos címet viselő 2009-es kötetben már felbukkant.

És hogy mi a helyzet az idei Goncourt-díjra jelölt regényekkel? Amikor október végén a négy finalista nevét kihirdette az Académie, még siettek leszögezni, hogy feltétlenül megtartják a hagyományos ceremóniát a párizsi Druot étteremben (ahol ugye rögtön a Goncourt után a második legrangosabb elismerést, a Renaudot-t is átadják), majd alig egy hét múlva született meg a döntés, hogy ez a könyvesboltok újranyitásáig nem történik meg. Addig tehát várnunk kell, hogy kiderüljön, melyik lesz az év legjobb francia könyve 2020-ban. Talán a kameruni Djaïli Amadou Amal polifonikus története a Száhel-övezeti nők helyzetéről, a Les Impatientes? Vagy Maël Renouard-nak a 20. századi Marokkóba és az Ezeregyéjszaka világába röpítő regénye, a L’Historiographe du royaume? Netalán Camille de Toledo lírai szépségű és mély önéletrajzi írása, a Thézeusz mítoszát is parafrazeáló Thésée, sa vie nouvelle? Esetleg Hervé Le Tellier L’Anomalie címet viselő kötete, amely a kritikák szerint egyszerre elegyíti a sci-fit Roald Dahllal, Raymond Queneau-val és Dosztojevszkijjel? Előbb-utóbb kiderül.

UPDATE: A Goncourt Akadémia nemrég bejelentette, hogy november 30-án hirdetik ki az idei győztest.