Úgy emlékszem, 1990-ben valamelyik irodalmi lapban olvastam először, ha nem a Le Monde pénteki mellékletében, egy Viviane Hamy nevezetű új párizsi könyvkiadóról. Azért figyeltem fel a hírre, mert Maurice Regnaut-val – minden kiadói szerződés nélkül – akkortájt fejeztük be Kosztolányi Dezső Pacsirtájának francia fordítását. Első Kosztolányi-fordításunkat, az Esti Kornél-novellákból összeállított Le traducteur cleptomane-t az arles-i Alinéa adta ki még 1985-ben, Kosztolányi hírlapi írásaiból készült válogatásunkat pedig Cinéma muet avec battements de coeur címen a Virágh Ibolya-féle Souffles 1988-ban. Az Alinéa azonban a nyolcvanas évek végén megszűnt, és a Souffles sem élt sokáig. Így kerestük fel Maurice Regnaut-val Viviane Hamyt, aki egyetlen telefonhívásra fogadott minket otthonában, a rue de Seine egyik régi házának második vagy harmadik emeletén. Emlékszem, milyen idegesen lépdeltünk felfelé a nyikorgó falépcsőn. Viviane Hamy nagyon kimért volt, távolságtartó, már-már barátságtalan, de a kéziratot elfogadta, és az Alouette rá egy évre meg is jelent.

Később az Alouette mellé az Alinéától a Le traducteur cleptomane jogát is megvásárolta, és a kiadó egyik munkatársától tudom, sokáig ez a novellaválogatás volt a legnagyobb példányszámban fogyó könyvük. Hogy mi ketten, Maurice Regnaut meg én fordítottuk-e Viviane Hamy figyelmét a magyar irodalom felé, vagy amúgy is érdekelte a közép-európai országok irodalma, nem tudom. Mindenesetre tény, hogy az utóbbi harminc évben még a legnagyobb párizsi könyvkiadók sem adtak közre annyi magyarból fordított szépirodalmi művet, mint Viviane Hamy.

Ráadásul a Viviane Hamy által kiadott hazai szerzők könyveit régebben az ultramarinkék, újabban az élénkpiros borítóról már messziről fel lehet ismerni a francia könyvesboltokban. Hét magyar szerző szerepel a könyvkiadó katalógusában: Hász Róbert, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Mikszáth Kálmán, Szabó Magda, Szerb Antal és Tormay Cécile – Mikszáth és Szerb egy-egy könyvvel, Karinthy és Tormay kettővel, Kosztolányi és Hász néggyel, Szabó Magda pedig nem kevesebb, mint héttel.

Később még találkoztunk egyszer-kétszer, mikor az Alouette meg a Le traducteur cleptomane újabb kiadásainak alkalmából elmentem a tiszteletpéldányokért a rue du Faubourg-Saint-Antoine-on levő kiadóba, de tudni úgyszólván semmit se tudtam róla. Ám tavaly, amikor három kemény évtized után úgy döntött, visszavonul, 2020. május 20-án terjedelmes interjút adott a Libération című párizsi napilapnak. „A könyvkiadás – mondja az interjúban – egy százalékban mágia, és kilencvenkilenc százalékban cementeszsák.” Úgy érzi, ehhez már öreg. Nincs elég ereje megakadályozni, hogy a szerzőit ne szipkázza el a konkurencia. Így csábították el el tőle előbb a nálunk sem ismeretlen kiváló krimiírót, Fred Vargast, majd az olasz Goliarda Sapienzát… Persze olyan írói is vannak, akik mindvégig kitartottak mellette, például François Vallejo vagy Alexis Ragougneau, akinek Opus 77 című regénye 2019 őszén felkerült a Goncourt-díjra javasoltak listájára.

Azt is az interjúból tudom, hogy 1953-ban született Alexandriában, vallásos zsidó szülők legkisebb gyermekeként. Hároméves volt, mikor a szülei áttelepültek Franciaországba. Viviane Hamy a párizsi Lamartine gimnáziumban érettségizett, utána előbb jogot tanult, azután irodalmat, de nem jutott el a diplomáig, ehelyett különböző párizsi könyvkiadóknál inaskodott, míg végül 1989-ben megalapította saját kiadóját. Itt afféle mindenes, egyszerre lektor, sajtós, könyvelő, raktáros és nem utolsósorban – hála egészen különleges irodalmi szimatának – új szerzők és kiadásra érdemes művek felkutatója. „Azzal a szándékkal hoztam létre a könyvkiadómat – mondta szintén az interjúban –, hogy olyan könyveket olvassak, amik máskülönben sose jutottak volna el hozzám. Az volt a tervem, hogy évente kiadok vagy tíz könyvet, és gondoskodom róla, hogy mind a tíz megtalálja az olvasóit.”

Első gondja: olyan borítót találni, ami első látásra megkülönbözteti a könyveit a nagyobb kiadók – így a Gallimard – szerényebb, visszafogottabb könyvborítójától. Az ilyen kisebb kiadónak állandó hullámvasút az élete, egyszer fent, egyszer lent, rengeteget számít a véletlen, egy-egy váratlan találkozás, a kiadói ösztön. A szerb Filip Davidra 1989-ben egy műfordító, egy krimiszerzőre volt gimnáziumi osztálytársnője hívja fel a figyelmét. Előfordult, hogy olyan szerzők jelentkeznek nála, akik hiába kopogtattak az ismertebb párizsi kiadóknál, mint Fred Vargas vagy a szintén krimiszerző Maud Tabachnik. Máskor egyik-másik külföldi kiadó hívta fel a figyelmét sikeres szerzőjére, így egy német kiadó az olasz Goliarda Sapienzára vagy egy magyar Szabó Magdára.

Ez utóbbitól a Le Seuil kiadó még a hatvanas években kiadott egy-két könyvet, ahogyan Déry Tibortól is – de akkortájt a francia irodalom még önellátásra volt berendezkedve. Az ajtót Chantal Philippe már az 1987-es hazai megjelenés után lefordította, de hiába küldte el a kéziratot vagy húsz kiadónak, sehonnan se kapott választ. Miután Viviane Hamy elolvasta a regény fordítását, a könyv olyan hatással volt rá, hogy azonnal Magyarországra utazott, hogy találkozzék a nyolcvanesztendős szerzővel.

Az interjúban a találkozásról is beszél. „Szabó Magda egy csokor virággal várt, rögtön rokonszenvébe fogadott. Majd leemelte a könyvespolcáról Edmond Rostand La Princesse lointaine című színművét, és ezekkel a szavakkal dedikálta: »Viviane-nak, a távoli hercegnőnek«.” Az ajtó általa kiadott francia fordítása 2003-ban Femina-díjat kapott, és pár évre rá a népszerű Livre de Poche-sorozatban is megjelent. Az írónő 2007-ben bekövetkező halálakor – Magyarország kivételével – összes külföldi szerzői jogát Viviane Hamyra hagyta.

A legutóbbi újsághír Viviane Hamyról az volt, hogy eddig önálló könyvkiadója a párizsi Flammarion kiadónak lesz a leányvállalata, mégpedig oly módon, hogy Viviane Hamy marad a könyvkiadó igazgatója. Reméljük, hogy a tulajdonosváltás nem fogja befolyásolni a kiadó eddigi nyitottságát és a magyar irodalom iránti érdeklődését.