Juri Drakahruszt: Belarusz azon kevés országok egyike, ahol nem vezettek be rendkívül szigorú intézkedéseket a pandémia ellen: nem zárták le a határokat, nem csukták be az iskolákat és az egyetemeket, az államfő szerint pedig a pandémia holmi „pszichózis”, traktoron ülve senkinek sem kell félnie semmiféle koronavírustól.  De nem Belarusz az egyetlen ország, ahol nem vezettek be karantént, és ahol nem állították le gyakorlatilag a teljes gazdaságot – a létfenntartást biztosító ágazatok kivételével. A világjárvány elleni küzdelemben hasonló, nem a legkeményebb taktikát választotta Nagy-Britannia és Dél-Korea is. Hogy valójában mi a helyes út, azt nem tudja senki. Az ön logikája, érzése szerint mi lenne a helyes, az emberséges? Vagy itt valamilyen emberfeletti logikára van szükség?

SZA: Én is követem az eseményeket. Most érkeztem vissza Londonból. Sokan állítják, hogy át kell esni a betegségen, hogy kialakuljon a kollektív, úgynevezett „nyájimmunitás”. Úgy tűnik, a tudósok hajlanak erre a gondolatra, hogy a társadalomnak, az emberiségnek túl kell esnie ezen a betegségen, és valaki túléli, mások pedig nem. Elméletileg ez az egyik verzió, az egyik hipotézis.

Mikor hazaértem Belaruszba, tetszett, hogy nyugalom van, nincs pánik, a boltokban van élelmiszer és vécépapír is. Bár azt mondják, egyes helyeken mostanra elfogyott. Szomorú látvány volt nyugaton az emberek tanácstalansága, az üres polcok az ottani üzletekben. Ráadásul nincs semmi garancia, hogy azok az intézkedések, amiket ott tesznek, megvédik az embereket. Angela Merkel azt mondja, hogy ez időt biztosít az orvosok, a tudósok számára, ami alatt talán ki tudják találni a védekezés formáit. Nincs erre válaszom, ahogy senkinek sincs. De nekem valamiért úgy tűnik, hogy ez most sokáig fog tartani.

Azokat a korlátozásokat, amelyeket a legtöbb országban bevezettek, nem lehet az év végéig vagy több évig érvényben tartani. Márpedig a járványok néha ennyi ideig tartanak, emlékezzünk csak vissza a történelem során előfordult pestis vagy himlőjárványokra! De mennyi ideig ülhetünk otthon? Két-három hónapig. Sok válás lesz, mindenki le fog fogyni, mindenki nagyon fitt lesz. Az emberek védekeznek, a humorban, az iróniában keresnek kikapcsolódást. Ezt olvastam valahol: „Moszkvában bezárt a mauzóleum – Lenin önkéntes karanténba vonult”. Mi más maradt volna számunkra?

Olvastam Alekszandr Csizsevszkij szovjet tudós A napkitörések földi visszhangja című könyvét, melyben a naptevékenység és a földi események kapcsolatát írja le. Táblázatokban foglalja össze, hogy mikor kezdődtek a háborúk, a forradalmak. Az az érzés alakult ki az emberben, hogy itt is valamilyen kozmikus okok, törvényszerűségek játszanak közre, nem csupán az ember hatása érvényesül. Titokzatos ennek a betegségnek a megjelenése. Nem nagyon valószínű, hogy az ember hozta volna létre. Komoly tudósok állítják, hogy ilyet csak a természet képes megalkotni.

JD: Manapság az interneten, a médiában világszerte hihetetlen mennyiségű szenzációhajhász szóbeszéd terjed: ezek egy része szerint a pandémia annak az eredménye, hogy az amerikaiak biológiai fegyvert vetettek be. Vagy nem ők, hanem a kínaiak. Vagyis nem, inkább az oroszok. Pontosabban nem bevetették, hanem tragikus véletlen történt: a fegyver kiszabadult a laboratóriumból. A hatalom eltitkolja a fertőzöttek, illetve a halálos áldozatok számát. Tízszer annyian vannak. Nem, százszor. Mit szól ön az ilyen hírekhez? Igazak lehetnek, vagy tudatos dezinformációk, a válság szülöttei?

SZA: Hasonló dolgokat hallottam a csernobili katasztrófa idején is. Könyvet írtam róla, láttam, ahogy a Csernobil előtti ember átváltozott csernobili emberré. Láttam a kiskatonákat, ahogy teherautókon vonultak a gépfegyvereikkel. Kérdeztem: kire fognak lőni? Csak a vállukat vonogatták. A fizikát fogják az automata fegyvereikkel megsemmisíteni? Ezek a dolgok mindig az emberek tehetetlenségéről szólnak. Akkor is elképesztő pletykák terjengtek, titokban Szibériába irányított, halottakkal megrakott vonatokról, patákkal és szarvakkal világra jövő újszülöttekről. Amikor az ember valamit nem tud megérteni, a tudatalattija, a képzelőereje, a genetikai emlékezete lép működésbe.

Az összeesküvés-elmélet – kedvenc műfajunk. Nincs emberi méltóságunk, szerencsétlenségeinket nem lehet méltóságra, szabadságra beváltani. Ez ébreszti fel a gonosz lelkekbe, a gonosz erőkbe vetett hitet. Márpedig az emberek ott keresik ezeket, ahova a történelmi tapasztalatuk fókuszál. Az amerikaiak az oroszokban látják ezeket a gonosz szellemeket, az oroszok pedig az amerikaiakban.

Meglátásom szerint ez a világjárvány egy kozmikus jelenség. Mondják, hogy bűnhődés a bűneink miatt, mert nem imádkoztunk és borultunk térdre nap mint nap. Én nem hiszem, hogy így van. Olyan kicsiny eleme vagyunk mi ennek a bolygónak, hogy a természet alig figyel oda ránk. Mi sem számolunk ővele, de ő sem mivelünk. A természet saját törvényei szerint él. A mi korosztályunk folyamatosan csak ezt hallhatta: „Csak háború ne legyen!” Erre jött Csernobil és a „vörös birodalom” széthullása. Most pedig még egy kozmikus jelenség is. Nem tartozom azok közé, akik ahelyett, hogy kezdenének valamit a saját életükkel, badarságokat és mendemondákat mesélnek Putyinról és Lukasenkáról. És most valami olyan történik, ami fölött nincs semmilyen hatalmunk.

JD: Egyelőre Belaruszban nincs a koronavírusnak halálos áldozata, legalábbis nem tudunk halálesetekről. De majd, amikor lesznek, nem mondják-e az emberek a hatalomnak: a ti hibátokból történt, mert nem zártatok le mindent, amit csak lehet, miattatok haltak meg ezek az emberek? Vajon igazuk lesz?

SZA: Ha ez a járvány tovább fog fejlődni, ott is meg fognak halni emberek, ahol mindent bezártak, például Csehországban vagy Franciaországban, de bárhol másutt is. Politikusnak lenni: kockázatos szakma, mint a katonáké, vagy – és ez ma jól látható – az orvosoké. Ők szent emberek. Most még a nyugati orvostudomány sincs eléggé felfegyverkezve ez ellen a támadás ellen. Ennek ellenére az orvosok emberéleteket mentenek meg. Láttam annak a teljesen kimerült olasz orvosnak az arcát, aki arra kérte az idős doktorokat, egészségügyi dolgozókat, hogy menjenek segíteni, hogy álljanak ismét munkába.

Szerintem helytelen dolog most a politikusokat, például Lukasenkát vádolni. Ott voltam Gorbacsov sajtóértekezletén, amikor kemény kérdéseket szegeztek neki az újságírók 1986 áprilisával kapcsolatban: miért húzta az időt, miért nem tette azt, amit tennie kellett volna? Ez a sajtóértekezlet néhány éve volt, addigra ő már elveszítette a hatalmát, elvesztette a feleségét, nem volt semmi értelme, hogy hazudjon. Zavartan válaszolt: „A legjobb tudósokat küldtem Csernobilba, egy egész repülőgéppel. Zavarban voltak ők is, nem tudták, hogy mit kell tenni. Beszéltem emberekkel, akik atombomba-robbantásoknál voltak jelen. Mikor arról érdeklődtem, hogy mit csináltak, hogy a következményeket elkerüljék, azt választák, hogy semmi különöset, vörösbort ittak”.

Nem vagyunk felkészülve erre a világjárványra. Nem csak mi, de a politikusok sem – sem Putyin, sem Lukasenka, sem Macron. Nem gondolom, hogy itt mindent arra kell kihegyezni, hogy Lukasenka nem tesz meg valamit. Senki sem tudja, hogy mi a teendő. Mondjuk lezárjuk a határokat. Ha eltűnnek az áruk, például a vécépapír, azonnal beindul a feketekereskedelem. Még több lesz a fertőzés. Én nem tudok ebben a helyzetben ítélkezni.

JD: Ivan Krasztev politológus a napokban egy spanyol kollégája érdekes gondolatait tette közzé. Köztük egy eléggé paradoxot is: „A kormányok most arra kényszerülnek, hogy az állampolgáraiknak parancsba adják ki – változtassák meg a magatartásukat, és maradjanak otthon. Ebben az ügyben a kormányok sikere pedig azon múlik, hogy képesek-e annyira megijeszteni az embereket, hogy valóban azt tegyék, amit parancsoltak nekik. A «Ne pánikoljatok!» hibás jelszó a COVID-19 válság körülményei között. Hogy a pandémiát vissza lehessen tartani, az embereknek pánikba kell esniük, és radikálisan meg kell változtatniuk az életmódjukat”. Ahhoz, hogy az emberek megváltoztassák a magatartásukat, pánikra kell őket késztetni – így van?

SZA: Az tény, hogy ki kell alakítanunk az új kihívásokkal szembeni ellenállás kultúráját. Ezt már Csernobilban is láttam. Az ablakpárkány telerakva drága gyógyszerekkel, kérdem a ház asszonyát: miért nem adja be ezeket a gyereknek? Azt mondja: „Jaj, kérem, inkább segítsen a gyereket külföldre küldeni. Lám, a szomszédasszony el tudta küldeni, hozott is a fiú onnan egy videomagnót”. Nem értette meg, hogy neki magának kell védelmeznie a gyermekét. Elmondták az embereknek, hogy a saját kertjükben termelt krumpli fogyasztásra alkalmatlan. Azt mondja egy asszony: már hogy lenne az, anyám ezt ette, nagymamám és dédmamám is, mind túlélték, hiszen a krumpli az, amit fenntartja Belaruszt! Az emberek nem értették, minek mosni a fát. Három vödör vizet kell hozni ahhoz, hogy lemossák. Ez nem fért a fejükbe. Vagy például a falusi utcán a kiskatona egy asszonyt kísér és egy vödör tejet cipel. Kérdezem, hova mennek? Eltemetni a tejet. A falu végén volt egy gödör, ahova a szennyezett tejet öntötték ki. Mindenki olyan volt, mint egy őrült, senki nem értett semmit.

Kell változtatni a magatartáson, de szerintem nem szabad pánikba esni, mert az még rosszabb, még szörnyűbb. Ezért a hatalomnak jobban meg kell bíznia a tudományban. A tudósoknak kell az emberi tudatot irányítaniuk, nekik kell tanácsokkal ellátniuk a hatalmon lévőket, a hatalomnak pedig nem szabad azt hinnie magáról, hogy ő a legokosabb. A pániktól pedig én tartok, kifejezetten félek ettől az „orosz lázadástól: esztelen, kíméletlen valami”[1]. Nem hiszem, hogy az lenne a menekülés útja. Elkeseredve látom a nyugati csatornák riportjait, amikor idős emberek magukra hagyatva halnak meg, amikor nem engedik oda hozzájuk a gyermekeiket. Meghaladja ez az erőnket: tudni, hogy egy fal másik oldalán ott haldoklik egy közvetlen családtagod, de téged nem engednek oda hozzá. Ezek megoldhatatlan kérdések. Helyesen tette Angela Merkel, mikor kimondta, hogy ezek nagyon komoly dolgok, hogy bele kell tanulnunk ezekbe az új viselkedési normákba. De milyen borzasztó ez, hogy nem láthatod a szüleidet életük utolsó perceiben. Én író vagyok, nem tudom ezeket a dolgokat politikusi szemmel nézni.

JD: Jelenleg az egész világon lezárják a határokat. Lezárják az Európai Unión belül, de Oroszország is lezárta az összes határát, többek között Belarusz felé is. Ráadásul nem csak azokkal az országokkal közös határokat zárják le, ahol magasabb a fertőzések száma, amit közegészségügyi meggondolások indokolhatnak. Mindenkit kizárnak, aki nem mi vagyunk, aki nem tartozik a „mi nyájunkhoz”. A világjárvány ideje a nemzetállamok, a nacionalizmus diadalához vezet?

SZA: Sajnos ez valóban így van. És a nacionalizmus eljövendő előretörésének ez lesz az alapja. A háború után annyi évbe tellett, míg megnyitottuk a határokat, demokratikus alapelveket vezettünk be – és egyszer csak minden összeomlik. Világos, hogy ebből a megpróbáltatásból az emberiség már megváltozva kerül ki.

Úgy látszik, a túlélés érdekében bele kell tanulnunk önmagunk elszigetelésének mikéntjébe, abba, hogy csak a nemzeti érdekeinkért álljunk ki. Ijesztőek ezek a kilátások. Az ember túlél, de rosszabbá válik. Azt szeretném, ha ebből a vizsgából úgy kerülnénk ki, hogy megértőbbek, segítőkészebbek lennénk. Most pedig az a vékony kultúra-réteg, amit az utóbbi fél évszázad alatt sikerült felépítenünk, elszállt, mi pedig már megint a saját külön barlangjainkban ülünk. Itt az ideje, hogy megszólaljon az emberiség elitje, a humanitárius érdeklődésűek, a filozófusok.

JD: Különböző országokból már most is kapunk híreket egy tekercs vécépapírért, élelmiszerekért, gyógykezelésért kitörő összetűzésekről. Egy mindenki által és mindenki ellen viselt háború vár a világra? Mit lehet ez ellen tenni?

SZA: Bízom benne, hogy ez nem történik meg. A második világháború is szörnyű megpróbáltatás volt, az emberiség pedig sok ilyenen esett túl. De az ember mégsem vált állattá. Remélem, most sem lesz így. Én úgy vélem, hogy az ember jobb, mint amilyennek mi gondoljuk.

(A beszélgetés eredeti megjelenési helye: RFE/RL, vagyis Szabadság Rádió – ami a régi Szabad Európa Rádió utódja)

[1] [1] Puskin: A kapitány lánya. Honti Rezső fordítása.