Lustán és közömbösen rázza le a távolságot szárnyairól a kócsag, ismerve útvonalát halad át az égbolt alatt, a templom fölött. Fehér és távoli, önmagába merül, az ég be-és kitakar, mozdul és megmarad, végeláthatatlanul. Egy tó? Maszatolódjon el a partja! Egy hegycsúcs? Ez az, tökéletes – lejtőin aranylik a nap. És le is zuhan. Azután páfrányok, vagy hófehér tollak, örökkön-örökké –

Igazságra vágyva, várva, néhány szót kínkeservesen ledesztillálva, örökké csak várva – (egy kiáltás balról, majd egy másik jobbról. Ellentétes irányban dübörgő kerekek. Omnibuszok torlódnak egymásnak viszálykodva) – örökké csak várva – (tizenkét, élesen elkülönülő ütéssel az óra kinyilatkoztatja a delet; arany pikkelyeket hullat a fény; gyerekek rajzanak) – örökké csak az igazságra várva. Vörös a kupola; a fákról pénzérmék csüngenek; a kéményből füst kacskaringózik; ugatás, kiáltás, üvöltés ”Vas eladó” – és az igazság?

Egy pontig átmelengetve férfi- és női lábakat, feketén, vagy ropogós aranyban (Micsoda köd – Cukrot? Nem, köszönöm – A jövő nemzetközössége) – a tűz fickándozó lángja vörösre festi a szobát, leszámítva azt a sok fekete alakot és a fekete alakok villanó szemeit, miközben odakint kipakolnak egy furgont, íróasztalánál Miss Izébizé teát iszik, és üveglap őrzi a szőrmekabátokat –

Hencegve, pehelykönnyűséggel, sarkokon elsodródva, kerekek között átlibbenve, ezüsttel lefröccsentve, otthon, vagy nem otthon, összeszedve, szétszórva, változó mértékben elpocsékolva, felsöpörve, lesöpörve, széttépve, elsüllyesztve, összeillesztve – és az igazság?

Most, a kandalló mellett, fehér márványkockán jön el az emlékezés ideje. Az elefántcsont-mélységből felemelkedő szavak lerázzák feketeségüket, virágba borulnak, majd mélyre hatolnak. A könyv a földre hull; a lángban, a füstben, a pillanatnyi szikrákban – vagy immár utazás közben: egy fülön függ a márványkocka, alul minaretek és az Indiai Óceán, és közben elkékül az űr és a csillagok felcsillannak – igazság? elég csak közel lenni?

Lustán és közömbösen tér vissza a kócsag; az ég elfátyolozza, majd lecsupaszítja csillagait.

*

A szöveg eredeti címe: Monday or Tuesday