Ne kérd, hogy visszamenjek oda
Túl fájdalmas a fehér
Jobb elfelejteni
A szunnyadó folyó az éber földhöz beszélt

Mikor először kifeszítették a vezetékeket
a mező fölé
a tavakra lassan
pára ereszkedett
És fény derült a kék tükörre
De voltak, akik féltek a tavaktól
Hogy páncélnak megteszik-e talán nem lesz elég ha csak valaki
le nem rántja az eget
Föltámadt a fény
A hullámzó mozgás

Végül az alkony, mely nem óvja meg a leveleket
Halál, mely nem próbál üvölteni
Fekete partok
Ezért küldtem neked a fekete képeslapot ami soha meg nem süketít 

A föld ezért sürgeti a kutat
A fehér a barázdákban siet
A folyó besiklik álmaink alá
de a föld halkabban csorog

*

A szöveg eredeti megjelenési helye: John Ashbery: Some Trees: Poems. Yale University Press, 1956.