Nunc Est Bibendum[1]
Ha az unalom oly sivár és meddő,
hogy szívünkbe a létezés magánya
mar, s a világ egy szürke, lapos erdő,
mit lelkesedjünk izgalomra vágyva?
Neveljük inkább úgy a lusta testet,
hogy jól a pohár fenekére nézzen,
s ha az undortól száraz és üres lett,
töltse tele a szesz igézetével.
De hisz minket, halott gondolkodókat,
már az öröm, a csömör s jóllakottság
puszta gondolata is eltántorít
a léttől, és italba fojtjuk joggal,
amit az élet, ez az önző kórság,
kerek szemünkben világnak álmodik.
(1910. február 1.)
Álvaro de Campos:
Ó, egy szonett
A szívem egy őrült admirális.
Régen elfeledte már a tengert.
Séta közben felidézi mégis,
amit alig lát tisztán az ember.
Az öreg hajóst a szárazföldön
elringatja egy képzelt hintaszék.
Nincs tengere, csak az emlékbörtön,
hol nem marad egyetlen izma ép,
bár sóvárog agya, karja, lába,
a múlt rázkódó hullámverése
egy fáradt dühkitöréssel sújtja.
Szívemből beszélek. Mindhiába.
Vajon mit érez e durva átveréssel
az admirális, ki nem hajózhat újra?
(1932. december 10.)
Álvaro de Campos:
Néha írok egyszerű szonetteket
Néha írok egyszerű szonetteket
(vagy bonyolultakat), akár egy költő,
de ha bevallanám a lelkemet betöltő
kínt, azt hinnéd, hazug gesztus ihletett.
(...)
Mint sötét ködöt árasztó tengerek,
oly fekete egy egész emberöltő –
gyötör a bú, mint bölcselőt, ha böjtöl.
(…)
Minden spirálnoteszt és jegyzetet
végül árván az asztalon hagyok.
A sorok közt átlátszó kételyek:
nem önmagam élő eszmélete vagyok –
csak eljátszom a balkonon tündöklő herceget.
(dátum nélkül)
*
Jegyzetek:
[1] Itt az ideje inni
A versek eredeti címe és megjelenési helye: Nunc Est Bibendum, in: Pessoa por Conhecer (Az ismeretlen Pessoa). Szerk. Teresa Rita Lopes. Estampa kiadó, Lisszabon 1990.; Ah, um soneto, in: Poesias de Álvaro de Camps (Álvaro de Campos költeményei). Ática kiadó, Lisszabon 1944.; Estou escrevendo sonetos regulares, in: Álvaro de Campos – Livro de Versos (Verseskönyv). Estampa kiadó, Lisszabon, 1993.
