Ki tudja, hányféle lélek lakik bennem.
Pillanatról pillanatra változó.
Néha sikerül elidegenednem
attól, aki legbelül se látható.
Így lettem sivár, csupasz lélek.
Rettegve élek, nem remélek:
aki lát, az is csupán önmagát
látvánnyá szülve érzi, nem saját

magát vizsgálja fényesen,
csak a tőle idegen többest –
minden álom, vágy és sejtelem,
mi belőle sarjadt, eltűnik rögvest.
Lényem egy öntükröző tájkép.
Átmeneti, múló, szép ajándék.
Változó, szeszélyes és magányos.
Nem is értem, hol található most.

Gyorsan lepergő, ismeretlen
könyvlapokból kell megfejtenem,
hogy ki volnék én, de lehetetlen
felfogni, amit muszáj felejtenem.
Így hát minden lapszéli jegyzet,
amit az önérzet birtokában szerzek,
olvasáskor gyanúsan rám rikolt:
„Ezt magadról írtad?" Istenem, dehogy.

1930. augusztus 24.

*

A vers eredeti címe: Não sei quantas almas tenho, in: Fernando Pessoa, Novas Poesias Inéditas (Legújabb Kiadatlan Költemények). Szerk.: Rosário Marques Sabino. Ática kiadó, 4. kiadás. Lisszabon, 1993.