A kortárs orosz irodalom figyelemre méltó szerzője, Szergej Lebegyev a Jefim Sumannak adott interjújában így nyilatkozott legújabb, sorrendben az ötödik, de magyarul elsőként olvasható regénye, A Debütáns keletkezési körülményeiről: „Régóta meg akartam írni egy olyan könyvet, amely nem a múlt gonoszságába avatna be – ezzel az eddigi műveimben foglalkoztam –, hanem a jelen gonoszságába, ám a genealógiája felfejtésével együtt. A Debütáns ötlete 2018-ban, közvetlenül Szkripal Salisburyben történt megmérgezése után fogant meg bennem.”

Tehát a kémkedéssel vádolt orosz tiszt, Szergej Szkripal elleni merénylet „jött kapóra” a szerző számára ahhoz, hogy feltehesse magának a születendő regénye szempontjából sarkalatos kérdést: vajon mi rejtőzhet annak az embernek a lelke mélyén, milyen személyiséggel bírhat az, aki halálos mérgeket állít elő, közben pedig az foglalkoztatja, hogy mennyire kegyetlen vagy gyors az a halál, amelyet a szer okoz?

A fenti kérdés irodalmi formába öntéséhez nagyban hozzájárult annak a titkos helyszínnek a felbukkanása a hírekben, ahol állítólag a Szkripal ellen bevetett mérget, a Novicsokot előállították. Annak a városnak, Sihanynak a neve, amelynek a „misztikumával” egy korábbi regényében Lebegyev már foglalkozott, s ahol 1927 óta, kezdetben a németek és a szovjetek sajátos együttműködése révén ipari méretekben folyt/folyik a fegyverként bevethető méreganyagok előállítása. A regényben szereplő méreg prototípusául szolgáló Novicsokra tehát pusztán az előállítása helyszíne miatt is rávetül a múlt árnyéka, így ez a szer önmagában a jelenkori gonoszság múltban gyökerező genealógiájának kémiai hordozójaként értelmezhető.

A kémiai hordozó létrehozásának helye és a megalkotója mint a gonoszság hordozója iránti kíváncsiság eredménye tehát ez a thrillerbe hajló politikai regény, amelynek főhőse egy szovjet érában „szocializálódott” tudós, Kalityin. Az a „nagytudású, jó fejű vegyész, de másokhoz képest nem zseni” (177), akinek a példaképe és szellemi atyja, Igor Zaharjevszkij épp egy olyan Sihanyt idéző, a térképen nem szereplő Szigetet és benne egy titkos Laboratóriumot biztosított a számára, ahol Kalityin „képes volt felemelkedni egy szűk zsenialitás magasságaiba” (177–178), és kedvére kísérletezhetett a halálos méreg előállítása érdekében. Itt alkotta meg azt a tulajdonságaiban a Novicsokra hasonlító Debütánst, amelyet a Szovjetunió szétesésekor a Laboratóriumot is érintő átalakítások miatt már nem tudott szabadalmaztatni, ám épp ez a politikai helyzet adott ihletet a mérge nevének megtalálásához: „egyszerre széthullott az ország, összeomlott a Sziget, és a Debütáns hivatalosan meg sem született, mintha nem is létezett volna, számba se lett véve; mintha az elnevezése arra kárhoztatta volna, hogy örök kezdő maradjon. Debütáns” (243). A hatásáról, nyom nélkül, azonnal ölni képes mivoltáról Kalityin ekkorra már meggyőződött, s amikor eldöntötte, hogy a széthullott országból külföldre szökik, természetesen magával vitt egy kis flakonnal ebből a kikísérletezett méregből.

Kalityin azonban a szökésével más minősítés alá kerül. A szovjet rendszer egykori kiszolgálójából, „végrehajtójából” az új lakhelyén olyan üldözendő „objektummá” válik, aki után épp a birtokában lévő szer miatt kezd kutatni a szovjet rendszer módszerein nevelkedett, nem felejtő titkosszolgálat.

Ennek egyik tisztje, Sersnyov, a Kalityin kézre kerítésével, az „objektum” likvidálásával megbízott, meglehetősen primitív „végrehajtó” sorsa, életútjának bemutatása képezi a regény második szálát, hogy azután Kalityin és Sersnyov mellé a vegyész új lakóhelyén papi szolgálatot teljesítő Travnitschek történetbe való bekapcsolása tegye teljessé a múltban gyökerező, de a jelenre kiható gonoszság genealógiájának feltérképezését.

Az ily módon három szálon futó történet szerkezeti egységét és sodró lendületét – amihez nagymértékben hozzájárul a fordító, Soproni András tőle megszokott, ismét kiváló magyarítása is – a szereplők halálhoz fűződő viszonya biztosítja. Mindhármuk élete merő vesszőfutás. Kalityin vesszőfutása a halálért, Sersnyové a halál elől, Travnitscheké pedig a halál kicselezéséért zajlik, miközben mindhármuk haláldinamikájának fontos része a múltbéli események és tettek elfelejtése/eltussolása iránti igény és kísérletsorozat is.

Kalityin az azonnali halált okozó Debütáns feltalálásával válik a „halál fanatikusává” (248), aki paradox módon ettől kezdve csak a halálért él. Hiszen a szer, amely egykor, a kísérleti fázisában például a felesége, Vera halálát is jelentette, a holttestekben nem volt kimutatható. Azaz a nyomnélkülisége tette mássá, különlegessé, ellentétessé a hatását azzal a halállal szemben, amely „mindig hagy valami bűnjelet, természetes nyomot, amely alapján az okos nyomozó el tud indulni; a világ így van berendezve, ilyenek a törvényei” (247). A Debütáns azonban a visszakövethetetlenségével épp a bűn megtorlásának lehetőségét veszi el. A vétek után a szükségszerű vezeklést iktatja ki a rendszerből.

Ezzel a tulajdonságával Kalityin Debütánsa véleményem szerint annak a huszadik századi orosz történelemnek válik a metaforájává, amelyről a szerző az M. Nagy Miklósnak adott 1749-interjújában így fogalmazott: „bűn bűnhődés nélkül”. Ez pedig Lebegyev meglátása szerint a múltban elkövetett tettek felelősségének elhallgatása iránti, ma is erősen ható vágyból fakad.

Kalityin a világ, és benne a halál addigi rendjével szembemenve innentől teremtőnek, a legfőbb hatalom birtokosának érzi magát. „Afféle archaikus lénynek, sámánnak, aki más világokban vándorol” (245).

S a történetnek ezen a pontján válik különösen fontossá a szer előállításának helyszíne. A Szigetnek ugyanis nem más ad otthont, mint egy egykori kolostor, egy templommal, oltárral épített szent hely. A világrenddel szembemenő, a halálért élő és dolgozó, magát Teremtőnek képzelő Kalityin és ténykedése helyszínének szakrális jellege önmagában is bizarr összetevője a főhős vesszőfutásának.

Kalityin halálesetekkel terhelt szovjet múltját pedig a jelenben az a Sersnyov akarja számonkérni, akinek szintén jócskán van a rovásán: az ő gonoszságának nem a szovjet, hanem a posztszovjet érába nyúlik vissza a genealógiája, ő a csecsen háborúban képzelte magát az élet és a halál feletti rettenthetetlen hadúrnak.

Sersnyov az egykori tettei elől menekül akkor, amikor üldözőbe veszi a végrehajtóból objektummá lett Kalityint.

Ám közbelép a valódi Teremtővel, az igazi Istennel jóban lévő Travnitschek, aki egyfelől a saját halálát csoda módon elkerülő sorsával Kalityin „mindenható” elméletének hibájára világít rá, másfelől rámutat a gonosz nevében való alkotás problémáira is. Mondhatnánk, hogy felnyitja Kalityin szemét.

Szergej Lebegyev: A debütáns. Fordította Soproni András. Budapest, Helikon, 2020.