Nem szoktam irodalmi Nobel-díj bejelentéseket hallgatni, tényleg nem, de ma valahogy úgy alakult, hogy megnyitottam a számítógépemen egy ablakban az online közvetítést. Csak úgy háttérnek, közben meg majd dolgozok valamin.

Esélyek?

Legvalószínűbb: Megkapja valaki, akiről lehet, hogy hallottam, de akitől még soha semmit se olvastam.

Legjobb, bár valószínűtlen: Megkapja Can Xue és talán (?) valameddig kicsit nagyobb lesz Magyarországon a kortárs kínai irodalom iránti érdeklődés, megjelenhet magyarul egy-két értékes, Nobel-díj nélkül teljesen esélytelen szöveg.

Zsizsegés hallatszott a háttérből. Na mindegy, nézzünk rá, úgyis hamar vége lesz. Ember a nagy ajtó előtt. Először svédül: Han Kang. Néhány másodpercnyi kétely, de aztán ugyanez angolul. Én pedig már nem is emlékszem, hogy végül milyen érzésbe fordult át ez a kezdeti kétely.

Bármit is éreztem, nem maradtam vele sokáig egyedül. Három perc és elkezdett csörögni a telefonom. Jött az a bizonyos ötperc hírnév egy öt percnél bizonyosan tovább tartó hírnév árnyékában. Enjoy the ride!

Nem szoktam lassan fordítani, de Han Kanggal kivételt szoktam tenni. Tudatosan. Szerencsére eddig mindig megtehettem. Amikor az ő könyveivel foglalkoztam, egyszer sem nyomasztott még szoros határidő, úgy fordíthattam, hogy talán ez lesz az utolsó jó könyvem. Hiszen sohasem lehetünk biztosak abban, hogy lesz-e még hasonló fordítanivaló, pláne Han Kang.

Minden nap egy oldal, ízlelgetni. Ez most nem ívdíjra megy.

Han Kang írásai pedig mindig megérdemelték. Költőiek. Koreaiak, de mégis univerzálisak. Kérlelhetetlenek. Szikárak, időnként kegyetlenek.

A saját országának irodalmi hagyományából, irodalmár családból jön, de nagyon egyedi hangját megtalálva, egyik lábával ki is lép abból. Talán ezért (is) tudjuk mi szeretni.

Egy ideje olyan környezetben élek, ahol a gépi fordítás tökéletesítése nem lehetőség, hanem profitmaximalizáló kötelezettség. Ahol már érvelni sem nagyon érdemes, hogy talán, legalább az irodalom méltó marad majd a különleges bánásmódra. Csak IT fejlesztési kérdés, előbb-utóbb az irodalom is sorra kerül.

Reménykedni azt persze még lehet, hogy néhány igazi szöveg végül a mesterséges intelligencia torkán akad.

Remény és öröm, igen, ezt éreztem, amikor Han Kang megkapta az irodalmi Nobel-díjat.