6 perc világhír! A dél-koreai Han Kangé, a Növényevő szerzőjéé az idei irodalmi Nobel-díj, míg a Prix Goncourt mezőnye talán nem ígér igazi meglepetéseket erre az őszre. Díj hátán díj László Ferenc gyorsjelentésként olvasandó heti szemléjében.
Miután a díjvárás finisében megint egyszer mindenki megírta, hogy a fogadóirodák megint egyszer tévedni fognak oddsaikkal az irodalmi Nobel-díj nyertesének személyét illetően, a nemzetközi nyilvánosság mondhatni a soros „nem meglepő meglepetést” várta a Svéd Királyi Akadémia illetékes grémiumától. És lőn, a magyar idő szerint csütörtökön 13 órakor Stockholmban, a szokott sajtóeseményen elhangzó bejelentés
olyan győztest hirdetett, akit a megelőző napokban nemigen emlegettek a nyílt favoritok belsőbb körében.
S mégis, a dél-koreai Han Kang kiválasztása annyiban igazolja a trendvonalakon morfondírozó esélylatolgatókat, hogy személyében Európán kívüli női alkotó nyerte el az irodalmi Nobelt: 18. nőként, 8. ázsiaiként, s nem mellesleg elsőként Dél-Koreából – és 53 esztendős lévén a díj viszonylatában fiatalon.
„Történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív lírai prózájáért” – jutalmazták őt a díjjal és az azzal járó 11 millió svéd koronával, s a Nobel természetesen korántsem első nemzetközi dekórum gyanánt találta meg Han Kangot. Így többek közt tavaly a francia Prix Médicis nemzetközi kategóriáját nyerte meg, 2016-ban pedig az akkor még Man Booker International Prize néven futó „világ-Bookert”. Az utóbbi díj a Növényevő című regény jelentőségét ismerte el, amelyet azért is említhetünk magyarán, hiszen az írónő életművének e darabját a hazai olvasó is ismerheti. A Jelenkor által 2017-ben Kim Bogook és Németh Nikoletta fordításában megjelentetett Növényevőt Thomka Beáta (Jelenkor, 2019) így jellemezte:
„A Növényevő a csendes ellenállás és következményeinek példázata, ám egyben a koreai kultúra próbája is, amelyben különleges jelentősége van az alkalmazkodás, a megfelelés módozatainak.”
Ugyanerről a regényről Adorjáni Anna írásában (Látó, 2018) ezt olvashatjuk:
„…a Növényevő olyan világba vezet, amelyet szervesen átitat az erőszak - amelyet a szó szoros értelmében az erőszak táplál. Olyan világ ez, ahol az erőszakos cselekedetek legitimitását társadalmi normák és intézmények védik - olyan intézmények, mint például a család. A szerző, ahogy azt több interjúban is kiemeli, Jonghje történetén keresztül arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lehetséges egy ilyen világban tisztának maradni, erőszakmentesen élni.”
A Növényevő oly magyar utószavát Kiss Marcell jegyezte, s ő volt a fordítója az ugyancsak a Jelenkor által 2018-ban kiadott Nemes teremtményeknek is, amely az írónő szülővárosában, Kvangdzsuban 1980 tavaszán vérbe fojtott diktatúraellenes, Cson Duhvan katonai hatalomgyakorlása ellen tiltakozó diáktüntetések megrázó történetét beszéli el. Információink szerint hamarosan egy harmadik Hang Kang-kötettel is találkozhatunk a hazai könyvesboltokban - amely a szerző egy korábbi munkája, a Görög leckék lesz Kiss Marcell fordításában. Ezen a ponton adjuk át a szót állandó szerzőnknek:
"Nem szoktam lassan fordítani, de Han Kanggal kivételt szoktam tenni. Tudatosan. Szerencsére eddig mindig megtehettem. Amikor az ő könyveivel foglalkoztam, egyszer sem nyomasztott még szoros határidő, úgy fordíthattam, hogy talán ez lesz az utolsó jó könyvem. Hiszen, sohasem lehetünk biztosak abban, hogy lesz-e még hasonló fordítanivaló, pláne Han Kang.
Minden nap egy oldal, ízlelgetni. Ez most nem ívdíjra megy.
Han Kang írásai pedig mindig megérdemelték. Költőiek. Koreaiak, de mégis univerzálisak. Kérlelhetetlenek. Szikárak, időnként kegyetlenek."
*
„Az irodalmi díjak olyanok az olvasók számára, akár a harangszó a híveknek: figyelmeztetik a szórakozottakat.”
A jeles múlt századi francia irodalmár, Roland Dorgelès fogalmazott ily találóan, s ez az aperszü voltaképpen akár Han Kang és a (magyar) olvasóközönség relációjában is érvényesnek vélelmezhető. Ám e helyütt mégis inkább azért idéztük, mivel Dorgelès a Goncourt-díj egyik döntnökeként is tevékenykedett hajdanán, márpedig a Nobelhez hasonlóan nagy múltú és a maga (kultúr)körében szintoly imponáló presztízsű Prix Goncourt ugyancsak végképp említést követel már ezen a héten. Merthogy október elején nyilvánossá vált a „deuxième sélection”, vagyis a nyolc középdöntős regény listája, amelyen a magyar olvasó két okvetlenül ismerős szerzői névre lelhet. Az egyikük Maylis de Kerangal, akinek Hozzuk rendbe az élőket című regényét Kiss Kornélia fordításában jelentette meg a Magvető, a másikuk pedig az algériai Kamel Daoud, akitől az Új vizsgálat a Meursault-ügyben juthatott elénk az Ab Ovo jóvoltából, Pataki Pál magyarításában. Ők most a Jour de ressac, illetve a Houris szerzőiként szerepelnek egy olyan listán, amelyet a francia sajtóban bölcsen átgondoltnak, világos trendeket jelzőnek és kevés meglepetést ígérőnek egyaránt ítélnek. Mi több, ők ketten az utóbbi hetek irodalmi sikerlistáira és recenzióira tekintve éppenséggel az esélyesek közé számíttatnak: Kerangal szépséges s már címével is a tengermorajlást idéző Le Havre-i odüsszeiája, illetve az algériai polgárháború, az 1991 és 2002 közé eső décennie noire időszakát a maga kíméletlenségében, de sok ponton mégis lírai erővel ábrázoló Houris mellett a harmadik favorit gyanánt talán a rapperként is ismert Gaël Faye műve, a Jacaranda azonosítható, amely a szerző szülőhazájában, Ruandában lezajlott népirtás történetével ugyancsak azt bizonyítja, hogy a kilencvenes évek bizonnyal a rettenetes esztendők közé sorolandó. Hogy aztán az említett kötetek elérnek-e a díj közelébe, az első renden Bukarestben fog eldőlni, merthogy a négy döntős könyvet a román fővárosban fogja megnevezni az Académie Goncourt kitelepült zsűrije október 22-én. A győztes kihirdetésére pedig november 4-én, a rég kialakult hagyományoknak megfelelően a Goncourt párizsi törzséttermében kerül majd sor.
