6 perc világhír! Újabb irodalmi díjak Franciaországból és az Egyesült Államokból, valamint egy Booker-díjjal is elismert nagyszerű írónő nekrológja, továbbá halételek és a magyar könyvkiadás adósságai László Ferenc heti hírcikkében.
Nemcsak a Goncourt-díjnak van törzsétterme – ha a francia gasztronómiát éppoly megérdemelt figyelemben részesítjük, mint a kortárs francia szépirodalmat, úgy akár erre a tényre is felfigyelhetünk a rentrée littéraire, vagyis az őszi gall könyves szezon finisében. Hiszen a Prix Goncourt, Femina és Renaudot nyomában november 9-én a Médicis díjcsalád idei nyerteseit is kihirdették, méghozzá az Odéon téren, a színházzal szemben rezideáló (és a tengeri halételeiről különösen ismert) La Méditerranée étteremben. A Prix Médicist 1958-ban alapították és ilyesformán egyidős az V. Köztársasággal, célja pedig nem más, mint az, hogy adományozásával olyan szerzőket ismerjenek el, akiknek a hírneve még nem áll arányban a tehetségükkel. Nos, a regényeknek járó alapdíjat, mondhatni a klasszikus Prix Médicist ebben az évben Kevin Lambert Que notre joie demeure című regénye nyerte el – mondhatni rácáfolva az eredeti alapítói szándékra, lévén a fiatal kanadai író pár hete már a Prix Décembre büszke birtokosa, aki jó ideig egyébiránt a Goncourt-ért is versenyben volt. Éppígy számos jelöltlistán ott szerepelt, ám ez idáig díj nélkül maradt Laure Murat és az ő Proust, roman familial című munkája, amelyről már szintúgy szó esett e rovatban. Murat számára tehát most valóban elégtételt nyújtott a Médicis zsűrije, merthogy az írónő, aki kutatóként is Proust nagy ismerője, önéletrajzi jellegű és az irodalom vigasztaló, megbékéltető és egyenjogúsító szerepét tárgyaló művével elnyerte a legjobb esszékötetért járó díjat (Prix Médicis essai). Végül a legjobb nem francia (és nem is francia nyelven megírt) regényért járó Prix Médicis étranger megosztva került odaítélésre két írónőnek: a portugál Lidia Jorge 2022-es Misericórdiáját, valamint a dél-koreai Han Kang 2021-es 작별하지 않는다 című regényét elismerve, természetesen a friss francia fordítások (Misericordia, illetve Impossibles adieux) nyomán.
*
November 15-én LeVar Burton, a legendás Kunta-Kinte hoppmesteri közreműködésével és Oprah Winfrey fellépésével New Yorkban sor került a 74. National Book Awards díjátadó gálájára is, méghozzá a szokottnál is átpolitizáltabb légkörben. Hiszen ezúttal nemcsak az említett két sztárnak az olvasás szabadsága melletti kiállását említhetjük (szembehelyezkedve többek közt a Moms for Liberty szervezet oly széles körű, de váltig ultrakonzervatív követeléseivel), hanem azt is, hogy a fikciós könyvek díjában érdekelt Aaliyah Bilal egy sor finalista nevében azonnali gázai tűzszünetre szólított fel. (Az írók készülő nyilatkozatának híre már napokkal korábban elterjedt, és ennek következtében több szponzor is távol maradt, illetve megvonta a támogatását a díjosztó szervezettől,
így tiltakozva már jó előre a pro-palesztinnek ítélt akció ellen.)
Bilal egyébiránt akkor tette közzé e kollektív felhívást, midőn az este utolsó díjazottja, a fikciós díjat elnyerő Justin Torres a pódiumra invitálta a döntős szerzőket. A 43 esztendős New York-i szerző Blackouts című regényével győzedelmeskedett, s ez az elevenbe vágó és a történetmesélést (a történetek elmesélhetőségét) a középpontba állító mű, amely a queer történelem eltörlésének és visszaszerzésének témáját tárgyalja, ugyancsak nem nélkülözi az aktuális politikai üzenetet. Ugyanitt a verseskötet kategóriájában a Guamról származó Craig Santos Perez műve (from unincorporated territory [åmot]), az angolra fordított irodalom kategóriájában pedig a brazil Stênio Gardel és persze fordítója, Bruna Dantas Lobato munkája, a The Words That Remain (a 2021-es első regény eredeti címe: A palavra que resta) érdemelte ki a zsűritől a legnagyobb elismerést.
*
Végezetül egy gyászhír, amelyről november 16-án értesültünk: 87 esztendős korában Londonban elhunyt Antonia Susan Byatt angol prózaíró és esszéista. Hírügynökségi jelentésem helyett búcsúztassa és értékelje most e nagyszerű asszonyt az 1749 szerkesztőbizottságából Bényei Tamás:
„A hatvanas években megjelent korai, a korabeli angol irodalomban szokatlanul sok kontinentális bölcseleti utalással dúsított művei a filozófiai regény típusának gondolatgazdag képviselői. George Eliot mellett nagy hatással volt rá mentora, a filozófus-író Iris Murdoch, akiről monográfiát is írt (Degrees of Freedom) – máig ez a legérzékenyebb Murdoch-értelmezések egyike. 1978-ban, a The Virgin in the Garden című regénnyel kezdett bele nagyszabású, 2002-ben lezárt tetralógiájába, amely a főszereplő Frederica Potter sorsán keresztül az 1945 utáni Nagy-Britannia izgalmas tablóját rajzolja meg, miközben Byatt bölcseleti nem szűnő érdeklődéséről is tanúskodik. Az áttörést 1990-es Mindenem (Possession) hozta el számára – ez a harmincnál is több nyelven megjelent könyv az egyetlen Byatt-regény, amely magyarul is olvasható. Főszereplői irodalomtudósok, akik két (fiktív) viktoriánus író titkos szerelmének történetét tárják fel, s a regény tele van nagyszerű viktoriánus pastiche-szövegekkel (versekkel, mesékkel, levelekkel és naplókkal), tudós utalásokkal, görög, skandináv, kelta és breton mitológiával, irodalomelméleti eszmefuttatásokkal. Aligha lehetett arra számítani, hogy ez a kombináció nemcsak a kritikusok tetszését nyeri el, de a bestsellerlistákra is felrepíti a könyvet, mégis ez történt: a Booker-díjat is elnyerő Mindenem a neoviktoriánus irodalom egyik leglebilincselőbb példája, amelyet nem nyom agyon a rengeteg tudós utalás. Byatt prózája ettől kezdve – bár súlyából nem vesztett – játékosabban, szórakoztatóbban vitte színre a szövegekbe zsúfolt roppant erudíciót, ahogy az archetipikus és mitologikus utalásháló sem vált nehézkessé. Ezt látjuk a tetralógia két zárókötetében éppúgy, mint neoviktoriánus kisregényeiben (pl. Morpho Eugenia), aztán a századelő irodalmi világába bevezető, Virginia Woolfot és sok más írót felléptető 2009-es nagyregényben (The Children’s Book), a nem ritkán mesei elemekre épülő elbeszélésekben (The Djinn in the Nightingale’s Eye, The Black Book of Stories) vagy a Ragnarök című kisregényben, nem is beszélve az esszékről.
Volna mit pótolni a magyar könyvkiadásnak.”
Búcsúztassa most A. S. Byattet a fentebb említett Morpho Eugenia nyomán készült 1995-ös romantikus filmdráma, az Angyalok és rovarok Alexander Balanescu által komponált filmzenéje.[1]
*
[1] Sári B. Lászlónak köszönve.
