Egy régi cím[i] Dante két fia közül az egyiknek, anélkül, hogy eldöntené, Jacopo vagy Piero volt-e /a szerző/, egy terzinákban írt költeményt tulajdonít, mely így kezdődik:

Io son la Morte, principessa grande,

Che la superbia humana in basso pono:

Per tutto mondo 'l mio nome si spande.

Trema la terra tutta nel mio suono:

Gli re e gran maestri in piccol'ora

Per lo mio sguardo caggion del suo trono.

La forza giovenil non vi dimora

Che subito non vada in sepoltura

Fra tanti vermi, che così 'l divora.

Soldato, che ti vale tua armadura,

Che la mia falce non ti sbatta in terra,

Perchè non facci la partenza dura?[1]

               Egészen valószínűnek nem látszik számomra, hogy ezek a verssorok a tizennegyedik század első feléből származnak. Ehhez túl sok rokonságot árulnak el azzal a műfajjal, amely csak a tizenötödik század közepe után jön divatba, a képszerű haláltánc-elképzelés[ii] alapján, ha itt nem is vonul fel az egész sora a méltóságoknak és hivatásoknak, amelyek végén a halál vonul,[iii] mint például a spanyol versben, amely így[iv] kezdődik:

Yo so la muerte cierta á todas criaturas

Que son é seran en el mundo durante;

Demando y digo, o orbe, porque curas

De vida tan breve en punto pasante.[2]

Én vagyok a biztos halál

minden lénynek

Mely van és lesz a világon, amíg fenn áll

Kérdem és mondom, ó világ. miért törődsz

ily rövid élettel, mely egy pillanat alatt elmúlik.

               Mármost akár jogos ez a kételkedés az Alighierik szerzőségében, akár nem, a költemény jó példája marad annak, hogy az irodalomban valamely elképzelés hogyan tud fokozatosan eldurvulni vagy kifinomodni.

               Vajon a franciszkánus költészet hatása volt-e az, amely egy korábbi korszak nemesebb és mértékletesebb halálmotívumait kiszorította és helyükbe állította a halál macaber vízióját az ő szörnyűségében? Jacopone da Todi Laude-jában már gyakran szólal meg /zendül fel??/ a hulla elrothadásának témája, még ha jogtalanul tulajdonítják is neki azt a költeményt, mely így kezdődik:

Ecco la pallida Morte,

Laida, scura e sfigurata,

Íme a sápadt halál,

Csúf, sötét, défigurée /áthúzva: alaktalan/

és amely a továbbiakban, amint Emile Gebhart mondja: étale, avec une emphase lugubre, toutes les misères de la tombe.[v]

               A Dugento udvari költői kerülik a halál túlságosan borzalmas felidézését. Az alkalom, amelynek kapcsán szerelmi költeményekben megjelenik, többnyire vád a halál ellen, amely elviszi[vi] a kedvest és szétrombolja a szépséget. De ezek a vádak sem szenvedélyesek, sem pedig szörnyűek.

Morte, perchè m' ài fatta si guerra

Che m' ài tolta madonna, ond' io mi dolglio?

La flor de le bellezze è morta in terra

Perchè lo mondo non amo nè volglio.

Villana morte, che non ài pietanza…[3]

               Ez II. Frigyes szicíliai köréből származik. Giacomino Pugliese neve alatt ismerik /es geht/. Anonim a következő:

Dispietata morte e fera,

Cierto se' da biasmare,

Che non ti vale preghera

Nè merzè chiamare...[4]

               Dante barátai közül Lapo Gianni a vádmotívum egy csodálatos variációját találta meg. „Ser Lapo Gianni disse contro la morte” /Lapo Gianni úr mondta a halál ellen/ így hangzik a régi címe a Canzone-nak, amely így kezdődik:[5]

O morte, de la vita privatice,

O di bem guastatrice,

Dinanzi a cui porro, di te lamento?

Altrui non sento ch' al divin fattore.[6]

               Azzal a bizonyossággal fenyegeti a halált, hogy ez egykor maga is a halált fogja elszenvedni az utolsó ítéletkor és élvezi ennek előrelátását; ő maga fog majd bosszúból segédkezet nyújtani:

O morte scura di laida semblanza,

O nave di turbanza.......[7]

               Guido Cavalcanti, ki mint költő a legközelebb állt Dantehoz, már mást hangot ütött volt meg:

Morte gientil, rimedio de' cattivi

Merzè merzè a man giunte ti cheggio:

Vienmi a vedere prendimi, chè peggio

Mi face amor...[8]

               Dante tehát a halál megformálása tekintetében egy költői konvenciót talált. Az alak ábrázolását már a művészetben is megtalálta éspedig több mint egyféleképpen. Már egy tizenkettedik századbeli olasz kéziratban látjuk a halált lovon, mint egyikét az apokaliptikus lovasoknak, amint elbukó, menekülő vagy elterülő emberek tömege felett elvágtat.[9]

Talán megvannak prototípusai régebb időkből a pisai temető megragadó alakjának is: a halál mint megaera[vii] denevérszárnyakkal, amint a levegőben repülve közeleg. A halál fegyverként (sic!) ismerte az ikonográfia mind a kaszát vagy lándzsát, mind pedig a nyilat és íjat.

               Dante művének legjelentékenyebb része a halál témája körül mozog. Divina Commedia és Vita Nova, mindkettő számára ő az alap és kiindulópont. És íme: a költő, aki minden dolognak hangja egyetlen csengésével olyan formát tudott adni, mely képzeletünkbe életünk végéig képszerűen bevésve marad, nem tartotta érdemesnek /verschmäht – tulajdonképpen megvetette, elutasította/, hogy kidolgozza annak az alakját /amely/[viii] korának fantáziájában olyan rikítóan és élénken élt, mint a halál. Az egész Commedia-ban a halál csak négyszer fordul elő többé-kevésbé személyes alakban[10], és aztán még mintegy mellesleg. Még legvilágosabb az alakja a Purgatorio-ban /VII.vs.32./, ahol Sordello elmondja, hogy az ő helye ott van, ahol sem kínzás, sem jajgatás nincs, hanem csak sötétség és sóhajtozás:

...co' parvoli innocenti,

Dai denti morsi della morte, avante

Che fosser dall' humana colpa esenti.[11]

               A halál fogán kívül beszél Dante a hálójáról, amellyel a halandókat elfogja /nagyon régi elképzelés/ és az íjáról. Mindkét attribútummal ismeri már Lapo Gianni is.

               Egy lírai költeményében, amelyet ifjúkori műnek feltételezhetünk, Dante még követi a konvenciót, amelyet a haláltémára vonatkozóan készen talált. Ez a Vita nová-ba /VIII/ felvett Panasz /Sirám?/ Beatrice játszótársnőjéért:

Morte villana, di pietà nemica,

Di dolor madre antica, Giudicio incontrastabile, gravoso,

Poi che hai data matera al cor doglioso,

Ond' io vado pensoso,

Di te blasmar la lingua s'affatica.[12]

               A halálnak tehát [ix]/doerperheit”-jét/ villania, veti szemére, amely nem tart tiszteletben semmiféle nemes, vidám és udvari életformát, mely szétrombolja a szép élet álmát. Ez világos kifejezése a cortesia álláspontjának, az uralkodó konvenciónak. De később már hallani Dantenál ezt a hangot. A halál más mellékneveket kap nála, mégpedig előszeretettel dolce és soave. A V.N.c.XXIII. lázálmában, amely oly csodálatosan élő, mintha magunk álmodtuk volna, hangosabb a szörnyű arcok miatti ijedtségnél, melyek megjelentek neki és mondták: “Tu se’ morto”, saját kiáltása: “Dolcissima Morte, vieni a me e non m'essere villana!”[x] A Li occhi dolenti[xi] című Canzone-ban, V.N.c.XXXI, a költő emigyen szól a haláról:

E spesse fiate pensando alla morte

venemene un disio tanto soave,

che mi tramuta lo color nel viso,[13]

és V.N.c.XXXIII-ban dicsőíti

come soave e dolce mio riposo.[xii]

Mint én kellemes, édes pihenésem.

               A Vita nován kívüli sonettjeiben és canzonejeiben is uralkodik ez a szelíd halálfeléfordulás:

La morte de' passare ogni altro bene.[14]

/A halál kell, hogy felülmúljon minden más jót/.[xiii]

                     De milyen fennköltnek látszik a jólismert forma, amidőn a Morte, poi ch' io non truovo a cui mi doglia Canzone-ben[15] a halál elleni konvencionális vádat átváltoztatja egy bizalmas kéréssé, melyet hatalmában és fenségében hozzá intéz.[xiv] Hasonlítsuk csak össze Lapo Gianni bosszúvágyával, amelyet aligha lehet egész komolyan venni, Dante bevezető sorait:

Morte, poich'io non truovo a cui mi doglia,

Nè cui pietà per me muova sospiri,

Ove ch'io miri, o’n qual parte ch'io sia;

E perchè tu se' quella, che mi spoglia

D'ogni baldanza, e vesti di martiri,

E per me giri ogni fortuna ria;

Perchè tu, Morte, puoi la vita mia

Povera e ricca far, come a te piace,

A te conven ch'io drizzi la mia face,

Dispinta in guisa di persona morta.

Io vegno a te, come a persona pia,

Piangendo, Morte, quella dolce pace,

Che 'l colpo tuo mi tolle, se disfarce

La donna, che con seco il mio cor porta,

Quella ch'à d'ogni ben la vera porta...[16]

               Dante tekintete többnyire átsiklik a halálon. A Vita nova ama fejezeteiben, amelyek Beatrice haláláról szólnak, a morte szót, nyilván szándékosan, nem használja. “Sua partita da noi”, távozása tőlünk, ez a fordulat az, amely mindenkor helyettesíti. “In quello giorno nel quale si compiea l'anno che questa donna era facta delli cittadini di vita eterna, io mi sedea in parte nella quale, ricordandomi di lei, disegnava uno angelo sopra certe tavolette...”[xv] Amore alakja még él, Morteéből nem maradt semmi.

                     A nyugodtan gördülő mondatok, amelyekkel Dante a Convivio negyedik tractatusában átveszi és kidolgozza Cicero De Senectute-jának a képét: arról az emberről, aki élete végén mint tengeri útról tér vissza a kikötőbe, át vannak hatva attól a mély békétől, amelyet mindenekfelett szeretett, amely után sóvárgott maga és a világ számára és melyet csak a halában talált meg; a békét, mely után még az élettelen tárgyakat is törekedni látta, mint az Inferno ama csendesen folyó soraiban, amelyek arra a tájra utalnak, ahol neki kellene nyugodnia:

Su la marina dove’l Po discende

Per aver pace co' seguaci sui.

/Pokol V.33 sor/[xvi]

*

Radnóti nyilván egyenesen gépbe írta (esetleg diktálta) a fordítását – ez a rögtöni átgépelésekből sejthető -, majd néhány helyen tollal belejavított a gépiratba, illetve betoldotta néhány versrészlet fordítását. A nyilvánvaló elgépeléseket javítottam, a helyesírást nagyrészt a maihoz igazítottam, a nyilvánvalóan hiányzó írásjeleket pótoltam. Zárójelben a Radnóti által még géppel betoldott, illetve tollal jelölt variánsok szerepelnek. Néhány helyen végjegyzetben jeleztem az átgépelt, de még olvasható variánst is; ezek bepillantást engednek Radnóti gondolkodásába. Néhány helyen végjegyzetben megadom, mi áll a német szövegben, illetve a holland eredetiben.

A végén Radnóti már egyáltalán nem törődött az idézetek lefordításával – ami akár arra is utalhatna, hogy ekkor már annak tudatában dolgozott, hogy a tanulmány (esetleg) kimarad a kötetből. Mégsem hiszem, hogy ez lett volna a helyzet, hiszen az elején kétszer is tollal pótolta egy hiányzó idézet fordítását, és az utolsó sorban is tollal cserélt egy szót.

Balogh Tamás

*

A szerző és a fordító jegyzetei a kéziratban:

[1] Én vagyok a Halál, nagy fejedelemasszony,

Ki az emberi gőgöt letöröm: Az egész világon elterjed nevem.

Az egész föld megremeg az én hangomra. A királyok és nagy mesterek egy röpke óra alatt Az én tekintetemre leesnek trónjukról.

Az ifjúi erő nem marad meg, hanem azonnal sírba száll A sok kukac közé, mely így felfalja. Katona, mit ér fegyverzeted, Hogy az én kaszámat nem tudod földhöz vágni, Miért nem nehezíted meg az elmenést?

[2] Le laude, ed. G. Ferri, Bari, 1915, no. XII, XXV, p. 22, 51.

[3] Halál, miért viseltél ily hadat ellenem,

hogy elvetted hölgyemet, amit most fájlalok?

A szépségek virága meghalt a földön

Ezért a világot nem szeretem és nem akarom.

Rút halál, amely nem érzel szánalmat…

[4] Kegyetlen és vad halál, Minden bizonnyal megfeddendő vagy Hogy nem ér semmit nálad sem könyörgés, Sem kegyelemért kiáltás…

[5] Le laude, ed. G. Ferri, Bari, 1915, no. XII, XXV, p. 22, 51.

[6] O halál, életnek megfosztója, O jónak elrontója, Ki elé menjek panaszommal ellened, Mást nem tudok, csak az isteni teremtőt.

[7] O sötét halál, rút külsejű, O bajok /zavarok/ hajója…

[8] Kedves halál, a gonoszok orvossága, Kegyelmet, kegyelmet kérek tőled összetett kézzel: Jer hozzám és vigyél magaddal, mert rosszabb Nekem a szerelem

[9] K. Burdach, Der Ackermann aus Böhmen, Vom Mittelalter zur Reformation III, 1, p. 244.

[10] Inferno III, 57, XIII, 118, Purgatorio VII, 32, XXVI, 24.

[11] …a szegény ártatlanokkal, Kiket a halál foga megharapott, Mielőtt mentek lettek volna az emberi bűntől.

[12] Udvariatlan //Durva// halál, szánalom ellensége, Fájdalom régi anyja, Ellentmondást nem tűrő, komor bíró, Mivel a fájó szívnek anyagot adtál, Ezért én elgondolkozva járok, Téged ócsárolni elfárad a nyelv.

[13] És gyakran a halálra gondolva Oly édes vágyat éreztem Mely arcomban a színt elváltoztatja.

[14] Canzone XI (XV) 65, lásd IX (XII) 56, XIII (XIV), 37, Sonetto XXII (XXXV), In Canzionere ed. Fraticelli, Firenze, 1894, p. 169, 136, 175, 113.

[15] L. c., p. 115.

[16] Halál, miután én nem találok, akinek panaszkodhatom, Sem kinek irántam érzett szánalma sóhajt fakasztana, Bármerre nézzek, bárhol legyek; És mert te vagy, ki engem megfosztana Minden bátorságtól és mártírrá teszel, És rámhozol minden rossz sorsot; Mert te, Halál az én életemet szegénnyé és gazdaggá teheted, ahogyan tetszik, Hozzád fordítom arcom, mely olyan mint a halott emberé. Hozzád jövök, mint könyörületes személyhez, Siratva, Halál, ama édes békét, Melyet a te csapásod tőlem elvesz, ha elvész A Hölgy, akit szívemben hordok, Az, aki minden jónak igaz kapuja…..

*

A sajtó alá rendező jegyzetei:

[i] Überschrift/opschrift, azaz címfelirat.

[ii] „auf Grund bildlicher Totentanzvorstellungen”, vagyis „a haláltánc képi elképzelésein”.

[iii] Átikszelt variánsok: áll megy van

[iv] Az eredetiben: ugyanígy.

[v] „baljós pátosszal tárja elénk a sírgödör minden irtózatát” Köszönjük Ádám Péter fordításban nyújtott segítségét. [A szerk.]

[vi] „Wegnimmt”, lehet elvesz is, de mivel haláltáncról van szó, jobb az elvisz.

[vii] Azaz Erinnüsz, az átok és a büntető sorscsapás megszemélyesítése.

[viii] (Tévesen) átikszelve

[ix] átikszelve: „gyalázatosságát”

[x] Jékely Zoltán fordításában: „Halott vagy!” és „Édességes Halál! jöjj érettem és ne légy gonosz hozzám.” Baranyi Ferenc fordításában: „Máris halott vagy!” és „Halál, ki mindeneknél édesebb vagy nékem, jöjj és ne légy durván kegyetlen hozzám” Köszönjük Mátyus Norbert szíves segítségét a fordítások azonosításához [a szerk.]

[xi] Jékely Zoltán fordításában: „Könnyes szemem”. Baranyi Ferenc fordításában: „Szemeim egyre könnyet” Köszönjük Mátyus Norbert szíves segítségét a fordítások azonosításához [a szerk.]

[xii] Jékely Zoltán fordításában: „Ahol majd csendes, édes nyugalom vár” Baranyi Ferenc fordításában: „majd édes nyugodalmába enged”. Köszönjük Mátyus Norbert szíves segítségét a fordítások azonosításához. [a szerk.]

[xiii] Weöres Sándor fordításában: “a halál számtalanszor ilyen édes.” Köszönjük Mátyus Norbert szíves segítségét a fordítások azonosításához [a szerk.]

[xiv] Mátyus Norbert szíves közléséből tudjuk, hogy e verset a szakirodalomban ma már nem Dantéhoz, hanem Iacopo Cecchihez szokás kötni, fordítása nem is került be a Kardos Tibor szerkesztette Dante-összesbe sem, magyar fordítása nem ismert.

[xv] Jékely Zoltán fordításában: „Azon a napon, mely e hölgy örökélet polgárává válásának éppen évfordulója volt, üldögéltem valahol, s emlékezvén őreá, angyalt rajzolgattam egy táblácskára. Baranyi Ferenc fordításában: „Kerek évfordulóján ama napnak, amelyen ez a hölgy az öröklét polgárai közé állt, félrevonulva üldögéltem, s miközben rágondoltam révedezve, angyalt rajzoltam önfeledten egy táblácskára.”  Köszönjük Mátyus Norbert szíves segítségét a fordítások azonosításához [a szerk.]

[xvi] Ezt a megjegyzést ceruzával írták a végére apró betűkkel (lehet Radnóti kézírása) Valójában nem 33. sor, hanem 33. tercina. Babits Mihály fordításában: „Ott /születtünk, ahol a partvidékre/ leszáll a Pó és a tengerbe tér meg, hogy társaival békét lelne végre.” Nádasdy Ádám fordításában: „arrafelé száll le a Pó folyó, hogy kísérőivel ott megnyugodjon.”

*

A szöveg forrása: MTA KIK Kézirattár Ms 2638/5. Köszönjük Babus Antal közlési engedélyét, valamint Mátyus Norbert és Ádám Péter segítségét.