Huizinga Válogatott tanulmányai először 1943 decemberében jelentek meg a Pharos kiadásában, „Irodalom, művészet, tudomány” alcímmel, Radnóti Miklós fordításában és Tolnai Gábor válogatásában. A Magyar Nemzet 1944 február legelején arról tudósított, hogy az első kiadás alig négy hét alatt elfogyott. Egy másik híradásból kiderül, hogy már sajtó alatt van a – valamivel drágábbra tervezett – új kiadás. A könyvet a háború után is kiadták, változatlan tartalommal, de már Huizinga: Az európai hajnal. Irodalom, művészet, tudomány címmel. A kiadó ezúttal a címlapon is fontosnak tartotta szerepeltetni, hogy a könyv „Radnóti Miklós fordítása”, a megújult fülszöveg végén pedig azt olvashatjuk: „A könyv kongeniális fordítását a mártírsorsú költő: Radnóti Miklós végezte”. Ezen a nyomon elindulva érdekes dolgokra bukkanhatunk, ha még sok is a bizonytalanság. Felmerül ugyanis a kérdés, vajon a kiadó miért nem élt azzal a lehetőséggel, hogy – mint később oly sokan – a háború végén száműzetésben meghalt Huizingát egy sorba állítsa Radnótival (és A középkor alkonyát fordító Szerb Antallal vagy az azt megjelentető Sárközi Györggyel). A kötetnek ezt a fajta prezentálását támogatta volna a Huizinga haláláról megjelent első magyarországi híradás az Új Magyarország 1946 húsvéti számában Gogolák Lajos tollából, amely a félrevezető, de annál jellemzőbb „koncentrációs táborbeli szenvedéseibe halt bele HUIZINGA a jelenkor egyik legnagyobb szelleme” címmel hirdette magát[1] (már ha nem ennél korábban jelent meg Az európai hajnal, aminek nem találtam nyomát). Az európai hajnal kötet címnegyedében azonban szóról-szóra ugyanaz a rövid Huizinga-életrajz szerepel, mint az 1943-as Válogatott tanulmányok kötetben (és a kolofon sem változott, melyben tehát 1943 szerepel megjelenési évként). Hogy miért? A kiadó (vagy könyveinek forgalmazója) nyilván nem tett mást, mint változatlan formában újra közreadta a könyvet, konkrétan a korábbi eladatlan (esetleg eladatlan, mert félrenyomott?) példányokat dobta piacra, új borítót ragasztva rájuk a korábbi égszínkék, illetve zöld helyett, melyen fehér alapon vörös betűkkel, a felkelő napot imitálva szerepel az új cím.[2] 

A saját példányomról a használattól – pedig hogy vigyáztam rá! – egy helyen lefoszlott a borító, és meglepetésemre a gerincen és a címlapon a „Szécsy: Az erőszak kora” cím tűnt elő

(annak idején ez volt a Pharos 2. kötete)…[3]

Nem csak Radnóti szerepének kiemelésével, de az új címadással is a háború utáni érzéseket igyekeztek meglovagolni, hiszen a kötet tartalma nem változott. A fülszöveg is ehhez igazodik. A Válogatott tanulmányok címmel megjelent kötet fülszövege „íróként” emlegeti Huizingát, „remekműveiről” és „esszéiről” beszél (talán nálunk is híre ment annak, hogy 1939-ben kis híján elnyerte az irodalmi Nobel-díjat?), és az alcímhez híven úgy ajánlja a könyvet, hogy az „a nagy író életművének mintegy keresztmetszete, módszerének röntgenképe”. A háború utáni, Az európai hajnalra átkeresztelt kiadás fülszövege viszont „tudós költő”-ként emlegeti Huizingát: „Így válik Huizinga tudós költővé, mikor a Giottok, Dantek, Bocacciok (sic!) és Petrarcák európai hajnaláról, a reneissance-ról (sic!) ír, vagy az emberi szellem örökkön ismétlődő formájáról tesz vallomást.” Ezzel a jellemzéssel talán Huizingát is közelíteni próbálták Radnótihoz, felmutatva művészetük lehetséges közös forrásvidékét. 

Lásd még a „kongeniális fordítás” kitételt – ez ugyanis a legjobb indulattal, a legnagyobb tisztelettel sem mondható el Radnóti munkájáról.

A nagyszerű bibliofil kiadót, a Pharost Szécsy János és Szabó-Froreich Antal alapította és működtette. A kiadó hitvallása így hangzott: „A Pharos könyvkiadó minden mellékszemponttól mentesen alkotásokat ad ki. Alkotás az, ami nem múlik el a napokkal, hetekkel, hónapokkal, hanem mindig érdekes és érdemes az elolvasásra. Olyan könyveket ad ki, melyek az olvasó könyvespolcán maradnak, barátai lesznek és újra és újra értük nyúl, újraolvassa őket. Abban lát »üzleti fantáziát«, hogy kiadványait évekkel megjelenésük után is vásárolják. A divattal letűnő »bestsellerek« nem érdeklik.”[4] A kiadó gondozásában látott például napvilágot az amszterdami Pantheon segítségével H.W. Rüssel Keresztény humanizmus című könyve Tolnai Gábor fordításában, de a jelek szerint a tervek között szerepelt Buddha beszédeinek és Burckhardt Wetltgeschichtliche Betrachtungenjének („Világtörténelmi elmélkedések”) a megjelentetése is.

Radnóti a nehéz években sokat dolgozott a Pharosnak, itt jelent meg Orpheus nyomában című műfordításkötete 1943-ban, és a Karunga a holtak ura (1944) című afrikai mesegyűjtemény is az ő munkája volt, amelyhez Ortutay Gyula írta az utószót (a kiadó erősen támaszkodott a szegedi fiatalok munkájára és szakértelmére). De Radnóti nemcsak fordított, hanem például tipográfiai tanácsokat is adott, végigkísérte a könyvek elkészítésének folyamatát.[5]

Ami a Huizinga-kötetet illeti, a kiadó/a szerkesztő főleg a Wege der Kulturgeschichte („A kultúrtörténet útjai”) című kötetből (1930 Drei Masken Verlag/1941 Pantheon) válogatott, az Im Bann der Geschichtéből („A történelem igézetében”, 1942, ill. 1943 Pantheon) csak az első egység törzsét alkotó két történelemmódszertani tanulmányt vette át.[6] Az első tervezet szerint a kötetben szerepelt volna a Tizenhetedik századi holland kultúra (1932) is, és könyv a „Történelmi tanulmányok” címet viselte volna. Kezdődött volna a két nagy történelemelméleti tanulmánnyal, a második egységben szerepelt volna a két reneszánsz-tanulmány, valamint a Kis beszélgetés a romantika témáiról. A könyv központi darabja a nagy lélegzetű Tizenhetedik századi holland kultúra lett volna. A negyedik egységben A halál alakja Danténél, a Bernard Shaw szentje és a Rosenkranz és Güldenstern című rövidebb tanulmányok álltak volna, és a kötet az Amerikai szellemmel zárult volna – vagyis csak kicsit változtattak és toldozgattak volna a tanulmányoknak a Wege der Kulturgeschichtéből ismert sorrendjén. A fordítások gépiratában megváltoztatták a sorrendet, a korábban a negyedik egységbe sorolt rövidebb tanulmányok előbbre kerültek, közvetlenül a történelemelméleti tanulmányok után következtek volna, és a Kis beszélgetés zárta volna a kötetet. Ebből a változatból (talán hosszúsága okán) már kimaradt a korábban központinak elképzelt Tizenhetedik századi holland kultúra. A megjelent kötetben a tanulmányok sorrendje megint más, közelebb áll az eredetileg tervezetthez, azzal a különbséggel, hogy a végső változatból eddig ismeretlen megfontolásból a Dante- és a Shakespeare-tanulmány is kimaradt (mindkettő fennmaradt gépiratban), és az egészet a Kis beszélgetés zárta.

Ironikus, hogy a magyar köztudatban Huizinga neve mindmáig két kétségkívül leghíresebb fordítójáéval, A középkor alkonyát átültető Szerb Antaléval és Radnótiéval fonódik össze. Szerbnek nagyon sietnie kellett a munkával, és ennek nyomait viseli az általa készített szöveg. Ennek ellenére a fordítása jó – sőt, azt mondanám, ezért, vagy ezért is jó, hiszen Szerb alkatilag sem tudott másként, mint hajszoltan dolgozni. 

Ha Szerbnek megtisztelő, de letudandó feladat, Radnótinak kínszenvedés és elvesztegetett idő volt Huizingát fordítani.

Számára ez pénzkereset volt. 1943–44-ben sokat jelentett neki a méltányos tiszteletdíj és az emberhez méltó munka, amit a Pharos kínált. Noha már korábban is fordított prózát, nem volt hozzá különösebb érzéke, és kedve se nagyon; úgy érezte, a nehéz és hosszas munka lehetetlenné teszi a versírást. Leveleiből tudjuk, hogy nem volt éppen jókedvű. Ott izzadt a legforróbb nyárban legyengülve a szöveg felett: 

„…a kiváló szerző pokoli körmondatokat ír, valósággal új nyelvet kellene teremteni ehhez a fordításhoz. Vért izzadok vele, bár szép feladat.

Csak bután lelkiismeretes vagyok azt hiszem s így »ráfizetek«. Szépen keresek hál’ Istennek, csak minden a kosztra megy és nincs időm verset írni. Azért írok. De hiányzik egy kis semmittevés, egy kis költői életmód. (…)” (1943. augusztus 6., Sík Sándorhoz). Annak belátása, hogy új nyelvet kellene teremtenie a fordításhoz (de nem megy), más levelében is előkerül. 

Ennél is árulkodóbbak a Huizinga-fordítás kéziratának margóján olvasható megjegyzései, például: „Mi a rosseb az a noologia?”

Egy szerkesztőnek (valószínűleg Tolnai Gábornak) bele kellett nyúlnia Radnóti fordításaiba, hogy hűbb és főleg gördülékenyebb legyen a szöveg; főleg a szórenden és a mondatrenden módosítgatott nagyon jó érzékkel. (Sajnos erre a Dante-tanulmány és a Shakespeare-tanulmány esetében nem került sor). Nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek méltató szavak helyett vagy azt keresik, hogy Huizinga kényszerű olvasása mit adott Radnótinak, Radnóti költészetének,[7] vagy hogy a kötetben szereplő versrészletek némelyikének a fordításával Radnóti nem gazdagította-e a magyar költészetet.[8]

Még két megjegyzés a végére. Eddig nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy néha bizony furcsa kanyarokat vett Huizinga munkáinak magyarországi fordítás- és kiadástörténete,­ pedig ez a holland tudós életművét is különös megvilágításba helyezi. Mint az köztudott, Radnótit 1942-től folyamatos támadások érték, például a Vigiliában a „Mai magyar költők antológiája” apropóján. Horváth Béla gyakorlatilag feljelentette és alviláginak nevezte a beválogatott zsidó származású költőket, köztük Radnótit. Horváth Bélát ugyanaz a Just Béla biztatta fel méltatlan antiszemita cikkére, aki az 1940 elején megjelent Mi európaiak című antológiát jegyezte, amelybe több katolikus szerző tanulmánya mellé Huizinga Homo ludensének utolsó fejezetét is beválogatta.

A másik megjegyzésem viszont már olyasmire vonatkozik, amire büszkék lehetünk, a két nagyszerű kiadó, a Pharos és az amszterdami Pantheon közötti együttműködésre.

A Magyar Nemzet már idézett rövidke híradása 1944 elejéről így végződik: „A korszerűtlen könyv páratlan sikere külföldön is komoly visszhangot keltett s örömmel regisztrálják, hogy az Édition Pharos Huizinga legújabb, már a háború alatt íródott könyvének kiadására készül.” Mivel ekkor még csak alig négy hét telt el a kötet megjelenése óta, ez a megjegyzés aligha utalhat másra, mint hogy a Pharos ezúttal is kapcsolatban állt az amszterdami központú, de német, svájci és osztrák kirendeltséggel is rendelkező Pantheon kiadó vezetőjével, a bajai származású Kollár Kálmánnal, aki a háborút megelőző évektől kezdve valósággal Huizinga ügynökévé avanzsált, főleg, ha magyar vonatkozású ügyekről volt szó. Ő hívhatta fel a Pharos figyelmét Huizinga utolsó, Geschonden wereld című művére – talán a Válogatott tanulmányok-kötetből kimaradt Tizenhetedik századi holland kultúra helyett –, amely 1943 nyarán készült el (végül hollandul, franciául és németül is csak a háború után, posztumusz jelent meg). Alighanem ennek fordítását is szívesen bízta volna Radnótira a kiadó, ha nem szól közbe a történelem. Kérdés, hogy ő is ilyen szívesen vállalta volna-e.

*

Jegyzetek:

[1] Huizingát a németek 1942 őszén kiengedték a túsztáborból, azzal a feltétellel, hogy nem tér vissza Leidenbe, hanem száműzetésbe vonul. Egyik kollégája és barátja (turistaegyletbeli társa) vidéki házában, Arnhem mellett élte le utolsó éveit, itt is halt meg nem sokkal a felszabadulás előtt.

[2] A Corvinának, a Magyar Könyvkereskedők Egyletének hetente megjelenő közlönyének 1948. augusztus 19-i száma arról értesít, hogy átvették kiszolgált példányait Mohácsi Jenő Lidércfényének, az Orpheus nyomábannak, Huizinga Európai hajnalának és a Karungának.

[3] Több példányt nem állt módomban szétcincálni, és nem is vinne rá a lélek. Lehetséges, hogy van olyan kiadás, ahol az új borító alatt a „Huizinga: Válogatott tanulmányok” fedőlapot találnánk.

[4] Akadémiai Könyvtár Kézirattára, Radnóti Miklós hagyatéka, Ms 2638/1-15.

[5] A Huizinga-kötet esetében sem volt ez másként. Radnóti konzultált feleségével és Csillag Verával, a kötet tipográfusával. Pl. „Ha van hátul üres oldal Görög fej (Gács Hellas)”, „Huizinga borító szélessége rövidebb Kinek hibája Telefonálj pénteken tizenegykor Kasának Miklós”, „Vera Huizinga táblán hagyj rá”, „sötétzöld v. égszínkék A táblán hagyjon rá Vera egy kicsit hogy csík maradjon v. játszani lehessen”.

[6] Melyek közül az Über eine Definition des Begriffs Geschichte („A történelem fogalmának meghatározása”) a Wege der Kulturgeschichte című kötetben is szerepelt már.

[7] Pl. Melczer Tibor „Eretnek hadak között hűségre példakép". Biblikus és hitbéli vonatkozások Radnóti Miklós költészetében. In Irodalomtörténet 1984/2. 221.

[8] Lengyel András: Megjegyzések Radnóti Miklós műveihez. Elfelejtett fordítástöredékek. In Magyar Hírlap 1979. május 20.