Mi Dante főművének eredeti címe?

Dante nagy valószínűséggel ezt a címet adta művének: Comedìa (ejtsd: „kome-día”), de azóta ennek a szónak az olaszban megváltozott a kiejtése: ma már Commèdia (ejtsd: „kom-médja”) a művelt kiejtés. És ma a köznyelvben ennyit jelent: „bugyuta vicceskedés”, „színlelés”, az irodalmi szaknyelvben pedig egy drámai műfajmegjelölés: vígjáték. Pontosan úgy, ahogy a magyarban a „komédia” szó.

Miért csak „nagy valószínűséggel” ez a címe?

Mert nem ismerjük olyan példányát a műnek, amelyet Dante saját kezűleg írt volna, és amelynek első oldalán ott állna ez a cím.

Akkor honnan gondoljuk, hogy „nagy valószínűséggel” mégis ezt a címet adta?

A szöveg két helyén – Pok. 16.128. és Pok. 21.2. – maga Dante nevezi így a művet.

Akkor viszont miért nem biztos ez a cím?

Mert ez egy műfajmegjelölés. Nem lehet kizárni, hogy ezeken a helyeken Dante nem a műve címét mondja ki, hanem a műfajával nevezi meg a saját alkotását. Ha egy mai író azt mondja valahol a könyvében: „regényemben arról írok, hogy…”, abból nem következik, hogy a mű címe: Regény.

De akkor mi más lenne a cím?

Dante kétszer – Par. 23.62: sacrato poema; Par. 25.1.: poema sacro – „szent költeménynek” nevezi a művét, de hát ezek is csak műfajmegjelölések.

Ha 2-2 az állás, akkor mi dönt a Komédia javára?

Két tény: egyrészt Dante írt egy levelet (XIII. levél), amiben azt állítja, hogy a mű címe: Komédia. De ez nem túl erős érv, mert az állítás a levélnek éppen abban a részében olvasható, amit nem is biztos, hogy Dante írt. Másrészt a hagyomány is a Komédia irányába billen. Vagyis a mű első kommentátorai és értelmezői, akik tulajdonképpen Dante kortársai, szintén úgy tudják, hogy Komédia a cím.

És ma mi a mű olasz címe?

Divina Commedia, ami magyarul Isteni komédia (vagy színjáték). Dante halála után pár évtizeddel Boccaccio írt egy Dante-életrajzot, melyben azt állította, hogy Dante a mű tárgya (hiszen a mű az isteni világrend bemutatása) és minősége (hiszen oly nagyszerű) miatt is megérdemli az „isteni” jelzőt. Aztán először 1555-ben jelent meg nyomtatásban Divina Commedia címen a szöveg, s azóta meg is gyökeresedett. Ma már ez a mű címe.

És a magyar cím hogy lett Isteni színjáték?

Már az egyik első magyar Dante-tudós és -fordító, Császár Ferenc – aki egyébként Petőfi egyik nagy kritikusa volt – is így nevezte meg a művet. Talán az akkori magyar nyelvhasználatban a „komédia” még nem „vígjátékot”, hanem egyszerűen „színművet” jelentett, ezért Császár hűen fordítja a címet. Azután gyakorlatilag mindenki Isteni színjáték címen jelentette meg. Érdekesség, hogy két olyan magyar fordítás van, ahol Komédia a cím: Babits fordításának első kiadása, valamint a 2019-ben megjelent legfrissebb – a Magyar Dantisztikai Társaság által kiadott – kommentált fordítás.

De ha a szerző adott egy címet, akkor mi – magyarok és olaszok egyaránt – miért adunk egy újabb, sőt másik címet?

Mert nem vagyunk elégedettek a szerző címadásával. Úgy gondoljuk, hogy a szerző félrevezető címet adott, mi jobbat tudunk. Mint Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme esetében: annak is van egy szerzői címe: Obsidio szigetiana, ami nem túl olvasóbarát. Legyen inkább Szigeti veszedelem. A Komédia cím hasonló problémával küzd: elolvastuk a művet, és úgy véljük, hogy ez nem egy komédia. Egyáltalán nem vígjáték. De persze mégis drámai, hiszen számos párbeszéd, találkozás van benne. Legyen tehát színjáték. Továbbá a túlvilágon – Isten közelében – játszódik. Tehát legyen isteni. Meg is vagyunk: Isteni színjáték.

De Dante miért gondolta, hogy komédia, amikor nem az?

Mert Dante számára a „komédia” szó egyáltalán nem azt jelentette, amit számunkra jelent. Az ő korában a komédia egy olyan elbeszélői stílus és irodalmi műfaj volt, ami egyszerű, közérthető nyelven adott elő egy történetet, aminek a kezdete rossz, de boldog a vége. E feltételeknek megfelel a műve: egyszerű olasz nyelven szól, miközben a kor „hivatalos”, tudományos nyelve a latin, és a Pokolban kezdődik, de a paradicsomi boldogsággal ér véget.

Akkor itt nincs jó megoldás: ha meghagynánk az eredeti Komédia címet, kicsit becsapjuk az olvasót, hiszen a cím alapján ő másra gondol, mint amire az eredeti cím utal. Ha viszont megváltoztatjuk a címet, akkor belenyúlunk a műbe.

Vagy csak jó megoldás van. Így megy ez a régi szövegek esetében: ha megváltoztatjuk a címet, kicsit rövidítünk azon a távolságon, ami az olvasót a műtől elválasztja, és közelebb hozzuk a szöveget a korunkhoz. Olyan címet adunk, ami nem okoz problémát: Obsidio szigetiana helyett Szigeti veszedelem, Komédia helyett Isteni színjáték. Öröm olyan könyvet olvasni, amin nem kell állandóan a fejemet törnöm!

Ha viszont meghagyom az eredeti furcsa címét, már az elején jelzem az olvasónak, hogy nehézségbe fog ütközni, és figyeljen jól, mert nem azt kapja, amit vár. Kármán Józsefnek van egy Fanni hagyományai című beszélye. Aki belevág, bizonyára hamar felteszi magának a kérdést, hogy mi ebben a „hagyomány”, és mi az a „beszély”. Ugyanígy a mi esetünkben: ha Komédia marad a cím, de semmi színpadi jelenetezés, semmi vicc, semmi nevetés, akkor az olvasó azonnal fel fogja tenni magának a kérdést: mi ebben a komédia? De hát öröm olyan könyvet olvasni, ami kérdések sokaságát állítja elém!