2021 Dante-év, mert Dante hétszáz esztendeje, 1321-ben halt meg Ravennában. És tudjuk azt is, hogy 1265-ben született Firenzében. De nyilván azért emlékezünk rá, mert megírta az Isteni színjátékot. Ezeknek a távoli dátumoknak és helyeknek van valami jelentőségük a mű megértése szempontjából?

Határozottan igen. És éppen azért van jelentőségük, mert olyan távoliak. Hogy megértsem, miről, miért és hogyan beszél egy szöveg, jó legalább nagy vonalakban ismernem a világot, amelyben született. Az Isteni színjáték világának megértéséhez például érdemes szem előtt tartani néhány adatot: az 1200-as évek közepén Firenze és külterületei százezer lakosnak adtak otthont. Belvárosában – amely akkora volt, mint a mai Eger belvárosa – százötven darab hetven méternél magasabb toronyház állt. (Ma Magyarországon alig húsz ilyen magas épület van.) Tízezer gyerek – fiú és lány (!) – tanult olvasni, harminc kórház (ispotály) működött ezer betegággyal, a textilipar kétszáz műhelye harmincezer embernek adott megélhetést, nyolcvan pénzváltó működött, és sorolhatnánk a valóban döbbenetes gazdagság és pezsgés adatait. Dante tehát az akkori világ gazdasági fővárosában születik meg, lép politikai pályára, és fut be komoly karriert. 1300-ban prior (miniszter) lesz: a világ leggazdagabb városának egyik első embere. 

De a nagy politikusok és államférfiak nem szoktak nagy költeményeket írni. Neki hogyan maradt erre mégis ideje?

Mert már 1301-ben perbe fogják, és halálra ítélik korrupcióért, és itt vége a politikai karrierjének.

Igaz volt a vád?

Amennyire ezt hétszáz év távlatából tudni lehet: nem. Akkoriban két párt létezett Firenzében. Amikor az egyik puccsot hajtott végre, a másik szószólóinak menniük kellett. Persze koncepciós perekkel a halálos ítéletet jogilag is lezongorázták, és ilyenkor a legáltalánosabb vád a korrupció volt. 1301-ben Dante éppen követségben volt a pápánál, amikor a másik párt átvette a hatalmat. Soha nem térhetett haza a családjához: a feleségét és négy gyermekét hagyja otthon, és ekkortól haláláig Észak-Itália különböző városaiban, különböző fejedelmeknek dolgozik: leveleket fogalmaz, és talán politikai tanácsokat is ad. És a műveit írja, legfőképp az Isteni színjátékot.  

De egyáltalán hogyan jut eszébe, hogy írjon?

Két oka is lehet rá: fiatalon a városi ifjak könnyed életét élte, és ahogy a barátai, ő is írt szerelmes verseket, szóval kipróbálta a költészetet, és jól is ment neki. Később pedig sokat olvasott tudományos műveket és klasszikus szerzőket. Másrészt államférfiként volt arról is elképzelése, hogy milyennek kellene lennie a világnak, és ezt el is akarta mondani. Tehát amikor azt látja, hogy mind emberként – hiszen család nélkül egyedül bolyong a világban –, mind politikusként zátonyra futott, akkor belefog a nagy műbe. El akarja magyarázni az embereknek, hol hibáznak, és hogy kellene élniük, hogy boldogok lehessenek.

Erre van recept?

Dante szerint van: az emberiség azért boldogtalan, mert folyamatos háborúskodás és ellenségeskedés uralja világot. Ennek oka, hogy az emberek egymás javaira törnek, hiszen kiirthatatlan belőlük a birtoklási vágy. Erre egyfajta segítség lehetséges: találjunk egy embert, és adjunk oda neki mindent, az utolsó rajzszögig, ami birtokolható a Földön. Ha minden egy ember kezében van, és ennek az embernek hatalma és ereje is van ahhoz, hogy megtartsa az összes földi javakat, akkor nincs miért háborúzni, és beáll a béke, ami lehetőséget teremt az emberiségnek, hogy boldog lehessen. A mindent birtokló ember a császár, s így az emberiség boldogságához az első lépés a császárság intézményének fel-, illetve visszaállítása.

Ezek szerint Dante nem demokráciapárti.

Rosszak a tapasztalatai a pártok torzsalkodásairól. És a történelem is azt tanítja neki, hogy a legjobb politikai forma az egyeduralom: szerinte a történelem legszebb korszaka az volt, amikor Augustus római császár uralma alatt az egész Föld békében élt. Erre bizonyíték az is, hogy Jézus Krisztus a császárkorban jött a Földre, hogy megváltsa a világot.

Tehát az Isteni színjáték nem a Túlvilágról szól?

De igen: a császárság és a béke csak azt biztosítja, hogy az emberiség számára megnyíljon az út a boldogsághoz. De hogy az egyes ember boldog lehessen, több kell. A mű cselekménye szerint Dante ráébred, hogy eltévedt egy sötét erdőben, és sehogy sem tud belőle kijönni. Ahhoz, hogy kikeveredhessen, el kell mennie a Túlvilágra. Különböző vezetők kísérik, és nagyon sok elhunyttal találkozik (ismert kortársakkal, személyes barátokkal, régmúlt nagy alakokkal és mitológiai szereplőkkel is), közben pedig megismeri az emberi természetet (bűnöket, gyengeségeket, erényeket, érdemeket), és a világot is (minden fontos tudományos és erkölcsi kérdésben eligazítást kap). A túlvilági utazás és a Túlvilág bemutatása tehát arra szolgál, hogy általa – a bűnösök hibáiból tanulva és az üdvözültek tanácsait követve – a személyes boldogulás, az itt és most boldogságának kulcsát megismerje. Dantét nem a Túlvilág érdekli (bár azért nagyon pontosan bemutatja), hanem a Földön élő ember boldogsága.

De ehhez miért kell költeményt írni? Nem lehet egy tanulmányban elmondani?

Nem. Dante teljesen tisztában van vele, hogy egy egész korszak (amit mi középkornak hívunk) világmagyarázó nagy művét írja meg: olyan művet akar létrehozni, amely leírja a létező világ teljességét, mindent, amit tudni érdemes, és ami eligazít abban is, hogy miként cselekedjünk. Az ilyen világmagyarázó művek mindig az irodalom eszközeivel élnek, mert a tudomány nem képes mindent elmondani. A nagy világmagyarázatok – Homérosz, Vergilius, Ovidius és a Biblia (sőt a későbbiek: Shakespeare, Goethe, Arany János, Tolsztoj, Thomas Mann) is – mindig az irodalom nyelvén szólnak. Dante szeme előtt ilyen mű lebeg. Ezért vág bele a munkába. És persze azért is, mert szeret írni, és érzi, hogy jól megy neki: büszke rá.

Dante tehát Homéroszhoz, Vergiliushoz és a Bibliához méri magát?

Pontosan. És ebben még némi taktikai megfontolás is van. Úgy is mondhatnánk, hogy Dante észrevesz egy piaci rést. Figyeljük meg: Homérosz a görög nyelv és nép nagy könyvét és világmagyarázatát alkotta meg. Vergilius a latin nyelv és a római nép világmagyarázatát adta. A Biblia – legalábbis az Ószövetség – a zsidó nép és a héber nyelv nagy könyve. Dante beáll a sorba, és az Isteni színjátékkal az olasz nyelv és nép nagy keresztény világmagyarázatát nyújtja.