Hány magyar fordítása van az Isteni színjátéknak?

A teljes szövegnek hét fordítása jelent meg eddig. A Pokol önmagában további öt fordító munkájaként is megjelent, de a Purgatóriumnak és a Paradicsomnak is van egy-egy különálló fordítása. Az egy-egy tercinára, énekre vagy énekek csoportjára terjedő fordításokat nem számoltam össze, de sok van belőlük.

Mindezek a fordítások az eredeti versformát is követik?

Nem, egyik sem. Magyarul nem is lehet pontosan reprodukálni Dante verssorainak ritmusát és rímeit. Két alapmegoldást látunk: vannak, akik Dante verses szövegét prózában adják vissza, mások kötött (verses) formában fordítanak. A versben fordítók további két alkategóriára oszthatók: ugyan minden versfordítás metruma a drámai jambus, vagy más néven hatodfeles jambus, de vannak olyanok, akik ezt rímeltetik is – a dantei rímképletnek megfelelően: aba/bcb/cdc…xyx/yzy/z –, mások rímelés nélkül verselnek. Íme mindez egy táblázatban:

Nem sok ez?

Attól függ. Ha az angol vagy német fordítások számához hasonlítom, akkor egyáltalán nem sok: az angol-amerikai fordítások száma meghaladja a százat, a német pedig a hetvenet. Kérdés persze, hogy ekkora irodalmi piacokhoz érdemes-e hasonlítani a magyart. Ha Közép-Európa nyelveire és irodalmaira tekintünk, akkor akár soknak is mondhatjuk a magyar termést: a cseh, szlovák, ukrán, román, horvát, szerb, szlovén fordításirodalom mind-mind legfeljebb három teljes Isteni színjáték-fordítást tud felmutatni, csak a lengyeleknél van hat teljes fordítás.

Kell ennyi magyar fordítás?

Kelleni egyáltalán nem kell. A jó fordítás olyan, mint bármely más műalkotás: amíg nincs, nem hiányzik, csak megszületése után lesz világos, hogy mennyivel szegényebbek voltunk nélküle. Vegyük például Babits esetét. A táblázatból jól látható, hogy semmi „szükség” nem volt a fordítására: amikor Babits 1908-ban nekikezdett a munkának, frissen kiadva ott volt a magyar olvasók előtt Dante hat változatban: prózában, rímes versben, átköltve és rímtelen jambusban. Úgy is mondhatjuk, hogy az olvasóknak nem volt szükségük egy új Dantéra, Babitsnak annál inkább, mert ő meg akarta mutatni, hogy másként látja és fordítja Dantét, mint elődei. Amikor aztán Babits fordítása megjelent, az olvasók is megértették, hogy akárhány változatban volt is eddig előttük Dante, Babitsé az, amire vártak.

Miért? Mi olyan különleges benne? Babits jobban visszaadja Dante eredeti szövegét?

A fordítások nem tudják az eredeti szöveg minden vetületét pontosan reprodukálni, ezért egyes jellemzőket kiemelnek, másokat homályban hagynak. A jó fordítás olyan, mint egy karikatúra: úgy reprodukál, hogy bizonyos részleteket felnagyít. Azt a karikatúrát tartjuk jónak, amelyik úgy ábrázolja a modellt, hogy mi magunk is megdöbbenünk, mert egyrészt egyértelműen ráismerünk az illetőre, másrészt észrevesszük, hogy milyen érdekesen nagy a füle, vagy hegyes az orra… Babits fordítása is ilyen: nem az eredetit adja pontosabban vissza, hanem jól ráérez arra, amit saját kortársai érdekesnek tartanak benne: a rímeket, a bonyolult és különleges stílust stb.

És tegyük hozzá, hogy bizonyos szavakat és sorokat nagyon eltalált. Túl azon, hogy ő találja ki a „Pokol bugyrai” kifejezést, az Isteni színjáték legismertebb sora, a Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel is neki köszönhető…

Ez így nem igaz. Angyal János fordította így a sort még 1878-ban, ezt Babits és a többi fordító csak átvette. Azt viszont mondhatjuk, hogy Babits fordítása révén terjedt el a sor, hiszen ez volt a „bevett”, legtöbbet idézett fordítás.

Jó. De a másik híres sor – Az emberélet útjának felén – már valóban Babitstól származik, ugye?

Nem, mert az Arany Jánosé. Arany írt egy tanulmányt a magyaros verselésről (A magyar nemzeti vers-idomról), amiben lefordította – mintegy próbaként – az Isteni színjáték első hat sorát. Babits innen emelte át a saját fordításába az első sort, ezzel is tisztelegve nagy példaképe előtt.

Álljunk meg egy pillanatra! Tehát Babits fordítása csak valami mozaik? Ezt innen, azt onnan veszi át?

Babits kb. kétszáz sort vesz át, főleg Szász Károly fordításából – ráadásul ezeket szépen ki is gyűjti olvasóinak –, miközben az Isteni színjáték 14233 soros. Mindez azért van így, mert Babitsnak elve, hogy a „fordítónak nemcsak joga, hanem kötelessége is mindenütt, ahol a régi fordítás valamely helynek egyedül helyes vagy lehetséges megoldását eltalálta, ezt a megoldást átvenni.”

Ezt az elvet a többi fordító is vallja?

Egyáltalán nem. Minden más fordító a saját stílusát, nyelvét, Dante-értelmezését részesíti előnyben, és nem emel át sorokat és tercinákat másoktól. Babits fordítói stratégiájának alapját egy különös tétel képezi, mely szerint minden sornak megvan az „egyedül helyes vagy lehetséges” fordítása. E tételt furcsa módon egyszerre igazolja és cáfolja a Babits-fordítás utóélete. Ha rápillantunk a táblázatra, azt látjuk, hogy Babits fordítása után mintegy száz évig nem készült újabb magyar fordítás. Nyilván azért nem, mert a fordítók úgy érezték, nincs értelme: Babits „helyes” fordítása szükségtelenné teszi a további kísérletezést. Ám a 2000 óta megjelent négy új fordítás azt jelzi, hogy az olvasók és fordítók elkezdtek kételkedni az „egyedül helyes” fordítás tételében, és szívesen nyitnak az új olvasatok felé.

És a Dante-kisokos olvasóinak melyik fordítást ajánljuk?

Ez a sorozat akkor érte el célját, ha az olvasók kedvet kaptak, hogy elolvassák, vagy legalább beleolvassanak a műbe. Hogy ehhez melyik fordítást választják, az már számomra tét nélküli kérdés, mert rosszat nem tudnak választani. Dante magyarországi megismertetése és megszerettetése érdekében kétségtelenül a fordítók tették a legtöbbet, ezért úgy korrekt, helyes és illő, ha ezt a Dante-kisokost és az egész 2021-es Dante-évet a fordítóknak mondott köszönettel zárjuk.