1921 tavaszán Akutagava Rjúnoszuke, a huszonkilenc éves japán író Sanghajba érkezett, hogy az ószakai Mainicsi Sinbun külsős tudósítójaként négy hónapot töltsön el Kínában. Fiatal volt még, de irodalmi körökben már elismert alkotó. Ha A vihar kapujában című Kuroszava-film szempontjából nézzük, évekkel a keretet és címet adó novella megalkotása után, de még éppen a cselekménynek alapot adó szöveg (Bozótmélyben) megalkotása előtt lépett partra a sanghaji kikötőben.
Egy művelt, japán értelmiségi érkezett az ezerkilencszázhúszas évek Kínájába, aki gyerekkorától kezdve rajongott az írásművészetére a nyugati modernekhez hasonlóan mély hatást gyakorló klasszikus kínai irodalomért. Akutagava pontosan tudta, hogy a japán kultúra mennyi hajszálgyökere nyúlik vissza a hatalmas szomszédos országba, de tisztában volt az akkori ‒ és tegyük hozzá mindenkori ‒ bonyolult kínai-japán politikai kapcsolatokkal is, és egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az I. világháború után Németország kínai területeit megszerző, feltörekvő Nagy Japán Birodalom állampolgáraként bizalmatlanul néznek rá azok a befolyásos kínaiak, akik hazájukhoz hasonlóan, még tíz évvel a kínai császárság bukása után sem tudtak igazán mit kezdeni a huszadik századdal.
A Pekinget, Sanghajt, Nanjinget és Suzhou-t bejáró utazás olyan utazás lett, mint amilyen általában azoké az utazóké szokott lenni, akik sokat, talán túl sokat is olvastak arról a helyről, ahol még sohasem jártak: csalódás és megismételhetetlen élmény. Akutagavát egyszerre nyűgözte le és szomorította el, taszította és vonzotta, amit látott. Nem volt naiv, nem azt várta, hogy a klasszikus szövegekből megismert művelt kínai írástudókkal fog versenyt verselni, de egy hozzá hasonló, kivételesen érzékeny és mániákusan a szépséget kereső embernek minden bizonnyal intenzív élmény volt a hús-vér Kína sokszínűségével, nyomorával, ami a széteső hagyományos kultúrával való találkozást jelentette egy olyan, valóban átmeneti korban, amikor még senki sem tudta, hogy mi következik. Még Akutagava egyik kínai beszélgetőtársa, Li Hanjun sem tudta, hogy mi vár Kínára. Pedig Li úr 1921 júliusának végén (Akutagava ekkor még Kínában van) Li elvtársként tizenkét társával megalapította a Kínai Kommunista Pártot. (Li Hanjun hamarosan kilépett a pártból, és csatlakozott a rivális Guomindanghoz. 1927-ben, a japán író öngyilkosságának évében, déli hadurak gyilkoltatták meg.)
Akutagava novellái több válogatásban és kiadásban is megjelentek Magyarországon, a kínai útja során készült útirajza azonban még az írásait egyébként nagyra tartók között is teljesen ismeretlen. A lefordított részlet érv amellett, hogy az egész mű megérdemelne egy magyar fordítást.
Azonban bármennyire is érdekes, és az egész életmű szempontjából is jelentős szöveget köszönhetünk Akutagava Kínában töltött négy hónapjának, az utazásának kétségkívül tragikus oldala is volt. A Kínában elkapott betegségek élete végéig gyötörték a japán írót, és talán hozzá is járultak ahhoz, hogy hat évvel később véget vessen az életének, még akkor is, ha búcsúlevelében végső magyarázatként a jövőjét érintő „megmagyarázhatatlan nyugtalanságot” jelölte meg.
