1749: Nemrég fejezted be Radu Vancu Kaddis című kötetének magyar fordítását, amelyet Radnóti Miklós ihletett. Hogy találkozott Vancu és Radnóti, Vancu és te?

André Ferenc: Már jó ideje követem Vancu munkásságát, korábban is szerettem volna fordítani tőle, de akkor végül nem úgy alakult. A tavalyi Kaddish című kötete különösen nagy visszhangot keltett, és nemcsak a kritikusok, hanem az olvasók körében is. Mindenhonnan az érkezett, hogy régen olvastak ennyire szép verseket a költészetről. Csak mikor megvettem és kinyitottam, jöttem rá, hogy Radnótiról szól. Itt szippantott be végérvényesen. Radu Vancu generációjának az egyik legelismertebb kortárs román költője. Olvasottsága, ismeretanyaga komoly társadalmi elkötelezettséggel párosul. E kettő metszéspontjában áll az Art for Remembrance elnevezésű irányzat, mely a diktatúrák és népirtások áldozatainak történeteit kívánja megőrizni művészeti formába öntve. A téma egyik nagy, átfogó kötete Carolyn Forché Against Forgetting című antológiája, amely százötven huszadik századi költő versét közli angol fordításban – többek között öt Radnóti-verset is. Vancu ott olvasott először a magyar költő munkásságáról és élettörténetéről. 

Vancut a bucsai mészárlás megrázkódtatása indította el a kötet megírása felé, ami arra kérdez rá: mi a költészet szerepe, amikor ilyen súlyú események történnek a világban.

Ekkor jutott eszébe Radnóti Miklós. Azáltal, hogy az ő a hangján szólal meg, nem a sajátján, már nem hagyja, hogy a pusztításé legyen az utolsó szó. Már a költészet nyer.

1749: Radnóti hangja többszörös nyelvi transzformáción esik át: Vancu angolul olvassa, románul ír róla, magyarra pedig te ülteted át, mondhatni, te fordítod vissza. Hogy látod, milyen lenyomatot, jellegzetességeket hagyott a verseken a háromnyelvűség?

AF: Vancu mély, átfogó ismeretanyaggal bír Radnóti életéről és munkásságáról. Bár a román versekben jól felismerhető egy-egy konkrét parafrázis, szókapcsolat, 

fő törekvése inkább a Radnóti-versek hangszínének, hangulatának, perspektívájának továbbvitele volt.

Sem az ő, sem ezáltal az én célom nem az volt, hogy egyértelmű, szövegszintű megfeleltetéseket hozzunk létre. De természetesen az sem volt megtehető, hogy fogom Vancut, és a Radnóti-féle költői nyelvre és utalásrendszerre való tekintet nélkül készítem el a fordítást. Ez volt számomra az igazán izgalmas ebben a munkában: a kettő közti finom határmezsgyén való egyensúlyozás. Ami Vancunál románul „lótücsök”, azt én a Radnótihoz sokkal közelebb álló „rózsabogár” szóval fordítottam – mivel nem a rovar fajtája a fontos, hanem az, hogy még a döglött ízeltlábúak is feltámadnak. Ugyanakkor a román szabadvers-sorok itt-ott radnótis metrikai lüktetést kapnak – néhol teljes hexametereket csempésztem a sorok közé, máshol töredékeket.

1749: A kötet önmeghatározása: „kaddis & neküia egyfajta ötvözete”. A kaddis egyértelmű. De milyen értelemben neküia?

AF: A neküia a halál megtapasztalásának és leírásának formája az antik költészetben – megjárni az alvilágot. A görög mitológiai terekben a halál nem végpontként, hanem az élet részeként tárgyalódik. Vancunál is megjelenik egyfajta továbbélés. A halál nem lezárás, hiszen az adott mű, így a művész is tovább él a kulturális emlékezetben, magában a műalkotásban. A kötet nem bagatellizál, tanúságot tesz szépségekről és borzalmakról egyaránt. Ugyanakkor 

nem engedi, hogy a halál kizárólagossá, véglegessé, így győzedelmessé váljék.

A kötet egy ponton ki is mondja, hogy az irodalom túlmutat a halálon: „A túlvilág mint soha véget nem érő irodalmi kör. El se tudom dönteni, hogy ez a paradicsom – vagy a pokol, amit a leginkább érdemlünk.” Ez mozgatja Vancut. Ez a könyv hittétel arról, hogy a költészet túlél mindent; muszáj neki.

1749: Egy másik antik jellegű vonás a hősnő jelenléte. Vancu kimondja, hogy „Fanni […] az abszolút hősnője ennek a költeménynek”. Miért?

AF: Egyrészt Fanni elkötelezettsége az, ami miatt megtalálják Radnóti holttestét s így utolsó verseit is a tömegsírban – legalábbis a versek univerzumában. Másrészt 

mindent Fanni mozgat a kötetben,

már azzal, hogy létezik; a szerelem, a szeretet ereje készteti megszólalásra Radnótit a sírgödörből. Mert a holt költő érte még az életet is újra elfogadja, a maga szépségével és szörnyűségével együtt: „érted még azt is vállalnám hogy még egyszer lüktessen bennem szív”. Fanni léte életerőként jelenik meg. Vancu a kötetben szavakat és nyelvet ad az elpusztítottaknak és megtöretetteknek. Fanni ilyen értelemben hősnő, ő az, aki miatt megszülethet ez a tanúságtétel, maguk a versek.

1749: Mi a személyes kedvenced a kötetben?

AF: Azt hiszem, ez a mozzanat az egyik kedvencem, bár szinte minden oldalról tudnék kiemelni részletet: anno két reneszánsz olasz képzőművész megrajzolta Dante poklának a térképét a szöveg pontos leírását követve. Ezt a rajzot később tudósok megvizsgálták, majd bebizonyították, hogy a dantei pokol a megadott mértani formákkal nem tartható, vagyis hogy ez a rendszer a valóságban összeroppanna. De Dante azóta is velünk van. Vancu erre hivatkozva mondja ebben a kötetben, hogy „Szilárdságvizsgálat a pokol anyagán: nem ismerek pontosabb meghatározást az irodalomra”. Ez a kötet, és egyben a költészet tétje is.