6 perc világhír! Egy nagyszótár zárókötete, a francia irodalom saját latin mágikus realistája és a Goncourt Akadémia bukaresti kiruccanása mellett az Ursula K. Le Guin nevét viselő díj és idei jutalmazottja is szóba kerül László Ferenc heti szemléjében.
A hagyományosan a nyárutóval induló francia irodalmi szezon, a rentrée littéraire második felét illumináló díjosztások közül a múlt csütörtökön a Francia Akadémia 1914-ben megalapított regény-nagydíjára került a sor, s a győztes idén Miguel Bonnefoy és az ő Le Rêve du jaguar (A jaguár álma) című kötete lett. Az ugyancsak tradicionálisan nyílt sajtóközlemény révén az is tudható, hogy venezuelai anyától és chilei apától származó 37 esztendős szerző igen szoros versenyben diadalmaskodott Grégory Cingal (Les Derniers sur la liste), illetve Abel Quentin (Cabane) ellenében. Bonnefoy és műve kapcsán a származás említése korántsem csupán a szó-, azazhogy névismétlés elkerülését szolgálta, hiszen A jaguár álma családregény, amely az anyai, vagyis a venezuelai ág történetét meséli el, középpontjában az utcán csellengő cigarettaárusból végül az ország egyik legtekintélyesebb sebészorvosává váló nagyapával. Akinek kivételes társa is akad, az úttörő orvosnő, Ana Maria személyében, közös gyermeküket pedig (vagyis az író anyját) közös hazájuk után Venezuelának keresztelik el.
A legfrissebb irodalmi teljesítményeket rendszerint virtuális kézrátétel útján felmérő sajtómunkás számára ennyi már bőven elegendő is lenne ahhoz, hogy tollára vegye a mágikus realizmus állandósult szókapcsolatát,
ám az ösztönös közhelyválasztás ezúttal minden jel szerint egybevág az érdemi tapasztalatokkal. A Lire legfrissebb lapszámában ugyanis nagyobbacska Bonnefoy-anyagot lelni, és az írót touloni otthonában, kispapáskodása hétköznapias közegében meglátogató kolléga, Louis-Henri de la Rochefoucauld maga is jelentékenynek ítéli a Dél-Amerikából lelkedzett mágikus realizmus hatását, miközben maga a szerző nem mellesleg a Romain Garyval és Albert Camus-vel való mélyebb rokonságát is fontosnak tartja kiemelni – jórészt épp az anyához fűződő szoros és érzelemteli kapcsolat közössége okán.
*
A Francia Akadémia mindazonáltal nemcsak a díjosztással van elfoglalva ezekben a napokban, hiszen november 7-én végéhez érkezik egy majd’ négy évtizedes vállalkozás: midőn Macron köztársasági elnöknek ünnepélyesen át fogják nyújtani a Dictionnaire de l’Académie française legújabb kiadásának utolsó, negyedik kötetét. A Halhatatlanok testülete, amely
17. századi megalapítása óta kijelölt főfeladatának tudhatja a francia nyelv óvását és ápolását,
fennállása óta immár kilencedik alkalommal állítja össze reprezentatív nagyszótárát: a nyolcadik sorozat még 1935-ben zárult, a mostani széria előkészületeit pedig még 1986-ban kezdték meg Az elátkozott királyok-regénysorozat írójaként megdicsőült Maurice Druon fő-, vagy szó szerint örökös titkári vezérlete alatt. Az 1932/1935-ös kiadás 32 ezer szócikkéhez képest képest a most teljessé váló kilencedik sorozatban immár 55 ezer tétel található. A francia nyelv tehát gazdagodik, és ezt éppenséggel mindjárt a negyedik kötet címlapja is bizonyíthatja, lévén az R-Zzz közé eső szótartomány utolsója az a hangutánzó kifejezés, amely a rovarzümmögést és az intenzív durmolást hivatott érzékeltetni. A nagyralátó voltában elsőre kétségkívül kissé régimódinak tetsző vállalkozás a jelek szerint mégiscsak képes a jelenkor nyelvhasználatának tükrévé és hű lenyomatává válni, s hogy az Akadémia lelkes tagjai egyebekben is lépést kívánnak tartani a mával, azt a 2019 óta az interneten is böngészhető szótársorozatok igazolhatják, melyek sorában természetesen a legfrissebbet, a kilencediket is ott lelni. Igaz, e pillanatban még csupán a Syzygie szóig, amelyet leginkább a Nap-Hold-Föld együttállás leírására alkalmatos használnunk.
*
Amikor az imént Druont említettem, Az elátkozott királyok helyett persze akár a Finom famíliákra is hivatkozhattam volna, lévén az a regény 1948-ban Prix Goncourt-t kapott. Csakhogy a Francia Akadémia aktuális ügyeinek pertraktálását követően e nélkül is könnyű az átkötés az Académie Goncourt 2024-es díjosztó procedúrájához, amelynek során a zsűri a múlt kedden nem másutt, mint a román fővárosban nevezte meg az a négy regényt, illetve szerzőt, akik immár döntősként várhatják a november 4-i végső (következetesen szóbeli) szavazást, valamint a díjjal járó 10 eurós summát. Nos, a pár héttel ezelőtt merészen megnevezett favoritjaim közül kettő, az algériai Kamel Daoudnak a hazájában az ezredvégen dúlt évtizedes polgárháborút feldolgozó Houris című regénye, illetve a rapperként is ismert Gaël Faye hasonló témájú, csak épp az író ruandai szülőhazájában játszódó Jacarandája bejutott a négy közé. Ezeken, illetve rajtuk kívül két hölgy regényei szerepelnek e legszűkebb listán: Sandrine Collette Madelaine avant l’aube, illetve Hélène Gaudy Archipels című műve, az előbbi középpontjában egy különös, vad, titkot és veszélyt hordozó lányalakkal, az utóbbi a családi múlt feltárásának archiváriusi vállalkozásával.
*
Végezetül egy díj, amelyet még a koronavírus dúlása idején, 2021-ben alapítottak meg, s amely a Szigetvilág-ciklus fantasy-szerzőjeként ismert és ünnepelt, 2018-ban elhunyt Ursula K. Le Guin nevét viseli. Az első alkalommal két éve odaítélt, egy magasabb értelemben vett realitás realistáit és egyszersmind a teremtő képzeletet elismerő jutalom rangját legalább annyira a zsűri összetétele, mint a 25 ezer dolláros pénzösszeg adja. Hiszen abban idén például helyet foglalt Margaret Atwood vagy épp a Hugo- és Nebula-díjas, s nem mellesleg A háromtest-probléma angol fordítójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett Ken Liu is. Nos, e rangos választottak a névadó születésnapján, október 21-én Anne de Marcken It Lasts Forever and Then It’s Over című első regényét méltatták a díjra, felismervén, hogy ez az első pillantásra szimpla zombitörténetnek tűnő kötet az emberlét alapkérdéseit firtatja.
