Ne lebbentsd fel a festett fátyolát…

Ne lebbentsd fel a festett fátyolát
Annak, mit élő Életnek nevez:
Torz idomokat elszínezve lát
Ki hitnek véli – csak Félelem ez,
S ikre, a Remény; árnyuk szövi át
A tátongó űrt, mit iszony övez.
Ismertem egyet, ki mögé lesett,
Van-e gyógyírként szeretnivaló,
S a Semmit lelte csak, így kiveszett
Világából az elfogadható.
Közönyösök közt keresett hazát,
Lelke a ködben fényként itt lebeg.
Mint a Prédikátor űzte igazát,
S hasonlóképpen ő sem lelte meg.

Rohansz a sír felé…

Rohansz a sír felé! Mit kergeted,
Tétlen elme, izgága céljaid,
Miket a világ jelmezként visel?
Gyorsuló szív, ki áhítod, amit
Sápadt Elvárás jogosként kezel!
Kíváncsi agy, találgatásaid,
Hogy honnan jössz, s hová vezet utad,
Mindaz, mit nem tudunk, s elménk kutat –
Hová űznek ily gyorsan lábaid
Az élet friss, zöld ösvényeit járva,
Hogy jó és rossz egyirányba mutat,
S futsz előlük halál barlangjába?
Mit remélsz, ó szív, elme, gondolat!
Örökségül a sír vajon mit ad?

Muzsika

A dal elhal, nem leled,
De emléke ott rezeg –
Az ibolya elhervadt már,
De az illata visszajár,
A hullott rózsalevél
Nyoszolyádon tovább él;
S ha eltávoztál, szellemed
A szerelem őrzi meg.

Kesergő

Vad szél, mi zúg, süvölt,
Gyász, mi dalt nem ád;
Zord szél, mi kong, üvölt
Felhős éjen át;
Vihar, fals könnyeid,
Csupasz fa, ágaid,
Bús tenger – mind sirasd
A világ baját!

*

A versek eredeti címe: Lift Not The Painted Veil Which Those Who Live…; Ye Hasten To The Grave…; Music; A Dirge